Azért a Tiffany fájdalomokozásához az is kell, hogy te alapból ne kedveld azt a zsánert. Persze, tudom, egy sci-fi rajongó úgy van a sci-fivel, mint Sheldon Cooper a részecskegyorsítókkal és a képregényfesztiválokkal, hogy még a vacakok is elég jók, de olvastam már olyan sci-fit, ami szenvedés volt (nekem). Tele logikátlan high-tech kütyükkel, amik mindig pont akkor voltak pont annál az illetőnél, amikor éppen egy olyan cucc kellett volna. És nem egy-egy esetről volt szó. Konkrétan nem a cselekmény volt igazítva az adott világban elérhető technológiákhoz, hanem fordítva. Ha a szereplő olyan helyzetbe került, hogy csak úgy tudott volna megmenekülni, ha van egy gránátja, ami rajta kívül mindenkit megöl, akkor épp volt nála egy olyan. És akkor a gránát működése mellé kerített az író egy izzadságszagú magyarázatot. Ez nem teljesen konkrét példa, de valami hasonló volt. És sok. Túl sok. A szereplőt annyiszor mentette meg a véletlen, vagy egy spéci, csak abban a helyzetben hasznos kütyü, ami már unalmassá tette az egészet. Hiába volt végig őrült tempójú, akciódús rohanás az egész, egyszerűen nem lehetett komolyan venni. Kicsit olyan párjanincsium érzésem volt (A mag című film). Szóval de, van fájdalmat okozó sci-fi is. És arra is van igény.