Én is olvastam a hsz.-eket, sok hozzászólóval egyetértek, de talán a tiéd az, ami fején találja a szöget, eltekintve a neveltetéstől, egyéni élethelyzetektől, sorsoktól. Adódhatnak olyan körülmények, amikor nincs mese, muszáj felnőni, vagy legalább felnőttesen gondolkodni. Én 18 évesen vesztettem el a szüleimet. Egy szempillantás alatt felnőttem. Időm sem volt mérlegelni, filozofálgatni, megtörtént, és kész.
Igazad van, a felnőtté válás valahogy összefügg a szülőkkel és a halállal.