Mindenek előtt le a kalappal. Kb pontosan azt tetted amit ilyenkor kell, se többet, se kevesebbet és mindezt úgy, hogy még fel is kellett ébredni közben. Én, mint eü dolgozó akit "kiképeztek" ilyesmi helyzetekre, nem vagyok benne biztos hogy a reggeli kávé nélkül ilyen hamar boot-oltam volna...
Aztán a mentősök.... Felesleges taglalnom, leírtad, nem mind bunkó, sőt. De sajnos a szakmájuk azzal jár hogy az ember egy idő után befásul és ez egyeseknél lehet hogy így üt ki, hiszen mégsem egy közúti baleset vagy hasonló... egy többnyire ellátott sebhez mentek. (hozzátenném hogy elég kényelmesen, a 20perc elég lett volna ahhoz is hogy a srác elvérezzen ha szerencsétlenebbül vágja meg magát) Ettől függetlenül elfogadhatatlan. Sajnos márpedig ez olyan hogy ha tetszik, ha nem, menni kell és csinálni. A személyes érzelmek minthogy "pedig épp műszakváltás előtt voltunk" majd a mentőállomáson előjöhetnek... (és ezt úgy mondom, hogy vannak mentős ismerőseim)

És végül egy nagy off:

"a segítséget, amit nyilván egy vadidegen járókelő is nyújtott volna"

Engem októberben elütöttek. biciklivel nyargaltam melóba mikor egy terepjárós úriember a kisutcába kívánt behajtani igen nagy sebességgel. Egyértelműen láthatta hogy megyek, de valószínűleg nem figyelt.
Mikor szedtem össze az alkatrészeimet a bukfenc után, a kb 3méterre levő pizzéria teraszán étkezők bambán figyeltek kb olyan képpel hogy "a francba, még él... milyen unalmas ez a nap" mellettem két fiatal srác kedélyesen továbbment ileltve egy idős bácsi is csak annyira méltatott hogy "hát ez befordult" Mint később kiderült a sofőrre gondolt, aki az egyetlen segítőkész ember volt.

Nem szaporítom tovább, így is elég sokat halandzsáztam, csak kicsit felkavart....

A lényeg: Büszke lehet magára az, aki képes ennyire törődni az embertársaival!
Ne foglalkozz a kellemetlenségekkel, az maradjon meg emlékül hogy segítettél valakin.

[ Szerkesztve ]