20kg HDD, 1 DVD-nyi összkapacitás

Ezek az 5,25-ös HDD-k kapacitásukkal megelőzték a korukat, de ennek bizony borsos ára volt akkoriban. – írta: bacsis, 9 éve

Bevezető, ismerkedés a HDD-kkel

Még valamikor régebben olvastam egy merevlemezeket tesztelő cikk bevezetőjében, hogy a HDD tesztek bizony nem valami érdekesek/izgalmasak, és hát ebben szerintem is van valami igazság.

Bár, ha te, kedves olvasó, elolvasod eme cikkemnek a címét, már gondolhatod, hogy elég bizarr bemutató lesz ez. És igen. Igyekeztem eme HDD-t bemutató cikkemet minél érdekesebbé tenni. Ehhez persze az is kellett, hogy olyan merevlemezeket fogok bemutatni, amik a méretükkel, és súlyukkal is kitűnnek az átlagos merevlemezek sorából. Már csak azért is, mert 4 db 5,25 colos SCSI merevlemezt szeretnék bemutatni!

Egy ideje már gyűjtögetem, azaz csak gyűjtögetném az ilyen "ős" monstrumokat, de sajnos azt kell tapasztalnom, hogy nagyon nehéz a beszerzésük, hiszen ezek a merevlemezek a maguk idejében is költséges, és ezáltal ritkának számítottak, de mára nagyon kevés működőképes példány maradt fent.

Az évek folyamán azért sikerült néhányat beszereznem, s ahogy gyűltek a működőképes példányok, azt figyeltem meg, hogy a kapacitásuk messze megelőzte a saját korukat. Hiszen a tesztben szereplő HDD-k a 80-as évek legvégén, illetve a 90-es évek legelején már piacon voltak a maguk 300-1000 MB-os tárkapacitásukkal, akkor, amikor egy átlagos merevlemez inkább csak 40-80-120 MB-os kapacitással rendelkezett. Mikor ezt így én magam is konstatáltam, azon gondolkodtam, hogy vajon a sebességük is megelőzte-e a korukat? Eme tesztem erre a kérdésre fogja megadni a választ.

A 90-es évek elején már a merevlemezek túlnyomó része mind 3,5 colos tányérokkal volt szerelve, sőt 1992-től már megjelentek a 2,5 colos, laptopokba szánt merevlemezek is, s ekkorra már a korábbi, 5,25 colos MFM szabványú HDD-k szépen fokozatosan kezdtek kikopni a piacról, illetve a számítógépekből. Persze ahhoz, hogy ezek a háttértárak ilyen, akkori szemmel nézve bődületes kapacitást kínálhassanak, a fizikai méretüknek is jóval nagyobbnak kellett lennie, így ezek a kifejezetten szerverekbe szánt HDD-k továbbra is sok esetben 5,25 colos tányérokkal lettek szerelve.

Persze egy ilyen HDD nem csak nagyobb, hanem több tányért is tartalmazott, mint a desktopokba szánt társai, így a fizikai méretük nem csak szélességében volt nagyobb, hanem jóval vastagabbak is voltak, s 2 db, 5,25 colos helyet foglaltak el a számítógépházakban. Ezekből adódóan elég egyértelmű, hogy a szélesebb és a több tányér, több súlyt is jelent. Így azért ahhoz, hogy egy gépbe berakjak 20 kg-nyi HDD-t, nem is kell annyira sok merevlemez.

Még mielőtt bemutatnám a versenyzőket, szeretném bevallani, hogy egy kicsit csaltam, s a cím egy kicsit ferdít. Összesen 4 különböző 5,25-ös, és 1 db 3,5 colos SCSI HDD-t, illetve 1 db 3,5-es IDE HDD-t teszteltem le, de ezek azért nem adtak ki összesen 20 kg-nyi összsúlyt. A címben azért mertem leírni, mert eredetileg 6 ilyen 5,25-ös monstrumot teszteltem volna, de sajna, két példányt hiába ismert fel a SCSI vezérlő BIOS-a, sőt még az operációs rendszer is látta, de maguk a tesztek nem futottak le, vagy belefagyott a rendszer, így azokat végül nem tudtam letesztelni. De gondoltam, ennyi kis ferdítés így még belefér, hiszen tényleg volt a gépben 20 kg-nyi HDD.

A tesztet úgy készítettem el, hogy az 5,25-ös HDD-k ellen, viszonyítási alapnak bevettem egy 3,5 colos, 540 MB-os, szintén SCSI csatolós, illetve egy 1080 MB-os IDE csatolós HDD-t is. Ezek a 3,5 colos HDD-k nagyjából kapacitás szempontjából ugyanúgy illeszkednek az 5,25 colos társaik közé, viszont körülbelül 5 évvel újabbak. Így tehát úgy gondoltam, hogy ezekkel a HDD-kkel összevetve kideríthetem, hogy az 5,25-ös merevlemezek sebességben is tartották a tempót a későbbi merevlemezekkel, avagy sem.

Lássuk tehát a versenyzőket:

Seagate ST4376N

Ez a HDD nyújtja a legkisebb kapacitást, mindössze csak 320 MB-os formázott kapacitással rendelkezik, persze még ez is a maga idejében óriási tárhelynek számított.

Nagyon igényes benyomást keltett, hogy a HDD alján az elektronikát egy fém! lemezzel letakarták. Hát igen, itt még nem az olcsó műanyagot használták. Ami még érdekes vele kapcsolatban, hogy egy kisebb nyák került a merevlemez elejére is merőlegesen, a csatlakozó fölé.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1990

Formázott kapacitás: 320 MB

Fordulatszám: 3600 RPM

Gyorstár: 32 kB Cache

Fejek száma: 9

Tányérok száma: 5

Seagate ST4702N

Nagyon hasonlít a fenti Seagate-hez, viszont itt már közel dupla akkora kapacitás érhető el. a gyártási dátuma is újabb. Viszont ennél a modellnél nincs az elektronikát védő fémlap, cserébe megcsodálhatjuk az IC-kkel rogyásig pakolt szép nagy elektronikát.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1991

Formázott kapacitás: 601 MB

Fordulatszám: 3600 RPM

Gyorstár: 32 kB Cache

Fejek száma: 15

Tányérok száma: 8

HP 97548:

Ahogy eltér a gyártó, úgy a HDD dizájnja is. Az elektronika itt is kapott némi védelmet, bár csak papírból van. Ez a HDD volt amúgy az egyetlen az 5,25-ösök között, ami nem 3600, hanem 4000 RPM-es motorral rendelkezett.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1989

Formázott kapacitás: 663 MB

Fordulatszám: 4000 RPM

Gyorstár: 64 kB Cache

Fejek száma:16

Tányérok száma:8

Maxtor P0-12S:

A versenyzők közül ez a példány rendelkezik a legnagyobb kapacitással, formázva is majdnem eléri a 970 MB-ot(netes leírások szerint formázva 1053 MB-os lenne, de valójában csak 970 MB elérhető). Mindezt teszi úgy, hogy mégis az egyik legidősebb példány.

Erről a HDD-ről már csináltam korábban egy videót, amiben elmondtam, hogy például ez a példány '92 decemberében is 270 ezer Ft-ba került. Édesanyámmal előkerestem a 92-es bérpapírját, tanárként, osztályfőnöki pótlékkal, és túlórákkal volt az éves keresete valamivel több, mint 300 ezer Ft, szóval akkoriban ez bődületes összegnek tűnt.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1989

Formázott kapacitás: 970 MB

Fordulatszám: 3600 RPM

Gyorstár: 256 kB Cache

Fejek száma:16

Tányérok száma:8

Quantum Maverick 540S (3,5")

Ez egy teljesen átlagos 3,5 colos SCSI merevlemez, a 90-es évek közepéből. Eredetileg egy ugyanilyen kapacitású, külsőre is ugyanilyen Quantum Fireball SCSI HDD-t teszteltem, de az utolsó teszt előtt egy áramtalanítás után nem volt hajlandó elindulni. Amit annyiból sajnálok, hogy hiába volt megszólalásig ugyanez, mégis 30-50%-kal gyorsabbnak bizonyult. Ennek ellenére nagyon fontos ennek a HDD-nek is figyelni a teljesítményét.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1994

Formázott kapacitás: 540 MB

Fordulatszám: 3600 RPM

Gyorstár: 128 kB Cache

Fejek száma: 4

Tányérok száma: 2

Seagate ST1080A

A teszt egyetlen IDE-s HDD-je, ami egyben a legújabb is, hiszen 96-ban került piacra. Ekkoriban már nem volt annyira extrémen kimagasló az 1 GB-os kapacitás.

Maga a HDD amúgy fizikailag picit kisebb/ lekerekítettebb, mint egy átlagos 3,5 colos HDD, a panelja is érdekes, hiszen nincsenek rajta bazi nagy IC-k, pedig ekkoriban még igen csak jellemző volt.

A HDD tetején a gyártó büszkén állítja, hogy 400%-kal gyorsabb, és hát kicsit már bántam is, hogy nem egy "átlagosabb" IDE-s példányt választottam be a tesztbe, mert az 5400-as fordulatának köszönhetően, ami még ma is egy gyakori fordulatszám HDD-knél, keményen szanaszét fogja alázni az összes többi tesztelt HDD-t, azt már most előre leszögezem.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1996

Formázott kapacitás: 1080 MB

Fordulatszám: 5400 RPM

Gyorstár: 128 kB Cache

Fejek száma: 4

Tányérok száma: 2

Bónusz HDD!

Micropolis Model: 1991

Ezt a HDD-t igazán sajnálom, amiért nem tudtam letesztelni. Viszont úgy gondoltam,van olyan különleges, hogy annak ellenére, hogy nem teszteltem, mert hibás, írnék róla pár szót!

1994-es megjelenése ellenére 9 GB-os kapacitással rendelkezik, azaz rendelkezne. Még 1994-ben is viszonylag elég ritkák voltak az 1 GB-os HDD-k, egy ilyen, közel 10 GB-os pedig akkoriban ugyanúgy felfoghatatlan tárhelynek számított. Egy 1995-ös PC-Mag nevű külföldi számítástechnikai újságban reklámozták 2199 dollárért, amibe bele se merek gondolni, hogy akkor mi pénz lehetett, abba meg pláne nem merek belegondolni, hogy új korában milyen áron kínálhatták.

Akkoriban egy ilyen HDD nagyjából olyannak számított, mintha most, napjainkba dobnának piacra egy 100 TB-os HDD-t. Persze ez a HDD a többi 5,25-ös HDD-vel szemben nem csak a kapacitásával tűnik ki, hanem hogy érezhetően nehezebb a többieknél, pedig azok is 3 kg körüli súllyal rendelkeznek, míg ez a példány karcolja a 4 kg-ot.

Technikai paraméterek:

Megjelenési dátum: 1994

Formázott kapacitás: 9091 MB

Fordulatszám: 5400 RPM

Gyorstár: 512 kB

Fejek száma:??

Tányérok száma:??

Most pedig nézzük meg a versenyzőket, amikor detektálja a számítógép őket:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények