Az utolsó mohikán

Bevezetés

Az utolsó komolyabb notebookom 2009-ben lehelte ki a lelkét, hosszú, kemény, hűséges szolgálatteljesítés után. Sajnáltam szegényt, de akkor úgy alakult az életem, hogy hirtelen hamar nem volt szükségem komoly teljesítményű notira, így egy újabb gamer noti helyett egy gamer asztali gépet vettem, és befizettem az akkoriban oly divatos netbookok egyikére. Nem volt valami erős a kis netbook, de legalább olcsó volt, és amire kellett, arra megfelelt.

Aztán néhány évvel később megjelentek az első ultrabookok, és nagyon megbuktak, már koncepció szinten, és ennek legfőbb oka az árazás, illetve az eredeti árképzési politika tarthatatlansága volt. Pedig maga az ultrabook koncepció – számomra legalábbis – meglehetősen szimpatikus elképzelés volt.
Az Intel hosszú évek óta próbálja felfuttatni a kategóriát, számos trükköt bevetett már, de valami mindig hátráltatja. Aztán mikor már majdnem sikerült, akkor jöttek a tabletek…

Szerintem úgy 2013 év elején volt szerencsém élőben is kipróbálni a Microsoft első Surface tabletjeit. Az RT-t már akkor egy halott OS-nek könyveltem el, de a Pro modell már egészen más tészta volt. Bár nagy volt, nehéz, nagyon melegedett, hangosan zümmögött, és többet volt töltőn, mint attól távol, már a tesztek alatt láttam, hogy ebben bizony kemény potenciál rejlik.

Kristály tisztán lehetett érezni, tudni, hogy egy szép napon a tabletek eljutnak arra a szintre, amikor ki fognak tudni váltani egy notebookot, méghozzá kompromisszumok nélkül.
Nem is kellett túl sokat várni, a 2.-3. generációs modellek komoly fejlődésen mentek keresztül, a 4. generáció pedig már tényleg képest kiváltani egy notebookot, igaz, még nem minden kompromisszum nélkül, de már használható, élvezhető szinten.

Ezen fejlesztések fényében én szentül hittem, hogy nekem soha többet nem lesz notebookom. Mivel sokat használok tabletet, de ugyanakkor néha notebookra van szükségem úgy véltem, teljesen logikus lépés lesz, ha a következő hordozható számítástechnikai eszközöm egy hibrid eszköz lesz. És még ma is így vélekedek. Más kérdés, hogy a sors nem így akarta.

Természetesen ahhoz, hogy egy hibrid eszköz teljes mértékben ki tudjon váltani egy notebookot - legalábbis az én szempontjaim alapján - meg kell felelnie bizonyos követelményeknek. Ezeknek egy része praktikus megfontolás, egy másik része műszaki, és persze az esztétikumról sem szabad megfeledkezni.
Az általam felállított követelmények a következőek voltak.
1. Passzív hűtés, mert egy tabletben ne legyen ventilátor, ne zúgjon, ne jusson por a készülékházba, ne legyenek rajta szellőző nyílások, stb.
2. Hosszú üzemidő, azaz legalább 8 óra, ha csak olvas rajta az ember.
3. Elegendő grafikai teljesítmény ahhoz, hogy a régi kedvenc játékaim (mondjuk a Mass Effect 2-ig bezáróan) működjenek.
4. Élvezhető kijelző felbontás. Bár nem vagyok egy pixel fetisiszta, azért azt vallom, hogy az élvezhető képminőség 200 PPI felett kezdődik, ez pedig 10 colon már Full HD felbontást jelent. Főleg, mert egy tabletet közelebbről használ az ember, mint egy notebook-ot.
5. Minimum egy teljes méretű USB port magán a tableten, hogy átalakító nélkül is lehessen USB-s kütyüket használni a tablettel, tableten.
6. Egy dedikált töltő port, lehetőség szerint valami USB. Nyilván azért, hogy egyszerre lehessen rajta USB-s kütyüt használni, és tölteni.
7. Valamilyen display port, hogy nagy monitorra rá lehessen kötni.
8. Legalább 4 GB RAM és 128 GB belső tárhely. A jelenlegi Windows-os tabletem ugyanis 2GB/64GB-s, nyilván, ha már cserélném, akkor csak és kizárólag erősebbre cserélném.
9. És a végén finom kis bónuszként bedobom, hogy azért legyen minőségi is az anyaghasználat is, ez pedig nálam fémet jelent.
10. Mindehhez pedig társuljon egy maximum 200.000 forintos árcédula.

Elsőre nem tűnik teljesíthetetlennek a lista, mégis a valóságban nem igazán létezik ilyen tablet, már persze az ismert, nagynevű gyártók termékei között. A no-name kínai "márkákat" most hagyjuk, azok bármit legyártanak pár száz dollárért, mi több, még jó termékek is vannak közöttük, de a minőség, a támogatás, és a garancia viszont lutri.

Ha az összes paramétert összeadjuk, rájön az ember, hogy lényegében alig pár modell felel meg a követelményeknek.
Ilyen például a Surface 3 vagy a Surface Pro 4. Az előbbi 250 környékén állna meg, billentyűzettel együtt (és akkor még mindig csak egy Atom processzorról beszélünk), utóbbi egy vaskos 100k-val drágább.
Ez már ugye kívül esik a projectre szánt költségkereten.
Miután ezt a sajnálatos tényt konstatáltam, be kellett látnom, hogy megfizethető áron MA még nem képes egy tablet kiváltani egy notebookot. Innen már egyenes út vezetett a felismeréshez, hogy akkor nekem egy notebook kell.

Igen ám, de akkor viszont egy nagyon kicsi, könnyű, könnyen hordozható notebook kell. Az új szempontok között szerepelt, hogy a noti 14 colnál ne legyen nagyobb, és vékony legyen, amennyire lehet. A maximum vastagságot az ultrabook definíció szerint 21 milliméternél húztam meg. Szempont volt az is, hogy NE legyen a gépben optikai meghajtó. Kb. 5 éve használtam utoljára DVD-t, CD-t még régebben.

Egy notebookban még kevéssé érezném hasznosnak, ellenben foglalná a helyet, vastagabb lenne tőle a gép, plusz súly, és plusz mozgó alkatrész, amit szerettem volna nagyjából nullára redukálni. Persze eredetileg úgy terveztem, hogy HDD-vel veszek notebook-ot, aztán idővel, ha még lejjebb mennek az SSD árak, úgy egy év múlva a HDD-t is lecserélem SSD-re.

Sajnálatos módon a helyzet pont olyan rossz volt, mint a tabletek esetében. Alapból kevés 14 col körüli notebook van a piacon, a legtöbb azonban nagyon gyenge minőséget képvisel. Full műanyag, vastag, DVD meghajtós tucat modellek. Amelyik véletlenül mégis elég vékony volt, és az anyaghasználat is megfelelő volt, azt a gyártók a kijelző felbontással szúrták el.

Az összes szóba jöhető modellt ott bukott el, hogy még felár ellenében sem lehetett Full HD felbontású verzióban kapni. És akkor az IPS panelt már nem is említem.
Az persze tény, hogy egy notebookot, messzebbről néz az ember, de még akkor sem annyira messziről, hogy ne legyen zavaró a HD felbontás 14-15 colon.

Főleg, amikor már sokunk zsebében 5 colon is Full HD, mi több 2K felbontású telefon csücsül.
És főleg azon "vicces" tény fényében, hogy anno már a 2004-ben vásárolt notebookom is 1400 x 1050 pixel felbontású volt. Igaz, az a gép akkor 300 ezer volt, nem 200, de egy picit akkor is szégyennek érzem, hogy az iparág 13 év alatt sem tudott oda eljutni, hogy a Full HD ne "extra" legyen, hanem alapfelszereltség, egy amúgy minőségibb, 200k-s notin. Sőt, nem hogy előre, de visszafelé fejlődött ezen a téren.

Némi keresgélés után azonban csak ráakadtam valami nagyon érdekesre. Egy ASUS Zenbookra. Penge vékony, teljesen fém, a szokásos Zenbook minőség, és azt hittem, káprázik a szemem, mikor az árcédulát is megláttam. 222 ezer forint. Soha életemben nem láttam még ilyen "olcsón" Zenbookot. Hirtelen azt hittem, valami ezer éves, kifutó modell. Majd mikor látom, hogy Core M, Skylake, akkor inkább arra kezdtem tippelni, hogy talán inkább az árat írták el.

Mondanom sem kell, azonnal rávetettem magam az internetre, és nekiláttam összegyűjteni az összes infót az adott típusról. Először is megnéztem, máshol mennyiért árulják a kis masinát, és örömmel konstatáltam, hogy bár nem hirdették túl sok helyen, máshol is nagyjából itt indul a kis noti árazása.
Ekkor már kezdtem sejteni, hogy nem elírásról van szó. Miután erről meggyőződtem, nekiláttam teszteket olvasni.

Nagyjából mindent elolvastam, ami akár angolul, akár magyarul megjelent, és még pár tucat Youtube videót is megnéztem. Nagyon erőteljesen megtetszett nekem a masina. Ám a teljesítményét illetően még voltak fenntartásaim. Mert tabletbe még teljesen okés egy Core M, de notebookba… bevallom kicsit féltem tőle. Ugyanakkor persze mindennél vonzóbb volt a passzív hűtés, és a tökéletes csend ígérete.

A cikk elején említettem, hogy korábban is használtam notebookokat, és bizony mondom, nem sok fárasztóbb dolog van, mint napi 6-8 órán keresztül hallgatni azt, hogy „vííííííííííí”.
Főleg nem egy gamer laptop esetében, ami mellé 2 venti járt, és 90 Wattos tápegység.

Szóval egyszerre vonzott a kis ultrabook, mint lepkét a fény, de azért féltem is tőle, hogy megéget, mint a gyertyaláng. Jó pár tesztet elolvastam a Skylake Core M-ekről, és végül úgy döntöttem, hogy belevágok.
Két nappal az után, hogy megláttam a kis UX305-t egy webshopban, megrendeltem.
Újabb két nap múlva meg is hozta a futár a meglehetősen vaskosan becsomagolt dobozt.
És akkor azt hiszem, hogy ugorhatunk is a lényegre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!