ATI vs. NVIDIA kezdetektől napjainkig
Cikksorozatom harmadik és egyben utolsó része: örök párharc a 3D gyorsítás két úttörője között. – írta: GAI, 10 éve
Bevezető
Kedves érdeklődők!
Ez az írás a VGA kártyákat bemutató cikksorozatom harmadik és egyben utolsó része. Persze eredetileg nem volt eltervezve, hogy ebből sorozat lesz, hanem folyamatosan jöttek az újabb ötletek. Először csak az NVIDIA első 15 évének csúcskártyáit mutattam be, majd később megszületett a 150 kártyás írásom, mely ennek az időszaknak az összes modelljét feldolgozta.
Már azzal a cikkel is rengeteg munka volt, ám nem sokkal azután, hogy elkészült, nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy nem végeztem teljes munkát. Köztudomású, hogy mindig is az NVIDIA kártyák álltak közelebb hozzám, de idővel a "fanságból" kinőttem, szakmai szempontból pedig elkezdtek érdekelni az ATI kártyái is. Egyre inkább úgy éreztem, hogy egy ilyen írás akkor lenne teljes, ha a konkurens vörös oldalt is bemutatná.
Emellett természetesen kellemes kihívásnak éreztem egy ekkora összehasonlító cikk elkészítését, de az előző írás sikere óta tudtam, hogy lényegében csak idő kérdése, hogy össze tudjam hozni. Elkezdtem hát beszerezni az ATI kártyákat is, és ennek a munkának az eredménye a mostani kis "szösszenet". A cikkben sorra veszem az ATI és NVIDIA kártyák teljes történelmét, a legelső modellektől a legújabb generációig, emellett pedig összehasonlító méréseket is végeztem három kategóriában (Retro, AGP-s, és PCIE-s kártyák).
A statisztikák kedvelői számára néhány adat: a cikkben 171 ATI és 177 NVIDIA kártyát mutatok be, kiegészítve 23 vendégszereplővel a retro tesztekhez. A kártyákról összesen 1615 fotó látható a cikkben, melyek mind saját készítésűek és egyenként retusálva is lettek. A teszteket három különböző konfigurációban, 42 különböző programmal végeztem (többségüket kétféle felbontásban és részletességi szinten is vizsgáltam) ami pontosan 9000 mérési pontot jelent.
Természetesen az előző cikkhez készült méréseket nem végeztem újra, de mivel ugyanazokat a konfigurációkat szereztem be az új tesztekhez is, ezért az eredmények teljes mértékben összevethetőek lettek. Ettől függetlenül tökéletes módszer nincs arra, hogy ekkora kártyahalmazt minden igényt kielégítően összehasonlíthassunk, így mindenképpen kompromisszumokra volt szükség. Nagy általánosságban mindhárom kategória tesztjeire igaz, hogy a leglassabb kártyákat már-már teljesíthetetlen feladat elé állítja, a csúcsmodellek pedig folyton processzorlimitbe ütköznek.
Éppen ezért már előre szeretném leszögezni, hogy bár a cikkben a legújabb Radeon és GeForce szériák is szerepelnek, az eredmények nem alkalmasak arra, hogy ezeknek a kártyáknak a teljesítményéről messzemenő következtetéseket vonjunk le! Nem is volt ilyen célja az írásomnak, hiszen ebben a témában számtalan elemzés olvasható a neten, akár itt, a PROHARDVER hasábjain is.
Azt gondolom, hogy az én munkám pont attól egyedi, és a maga nemében talán egyedülálló is, hogy azonos követelményeknek veti alá az akár 10 év eltéréssel gyártott kártyákat, méghozzá az összes létező modellre kiterjedően. Kérem, hogy ennek tudatában olvassátok a cikket, melyhez kellemes és hasznos időtöltést kívánok mindenkinek!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
IGP-k az APU-k ellen
Avagy diavetítő bajnokság az alsóházban az integrált chipek házatáján, némi időutazás keretében.
-
ATI vs. NVIDIA kezdetektől napjainkig II.
A párharc folytatódik a 3D gyorsítás két úttörője között. Figyelem, extrém hosszúságú és mélységű cikk!
-
Asus Maximus IX Apex, a svájcibicska
Bátran ki merem jelenteni, az Intel LGA1151 éra egyik legjobbja: stabil, megbízható, moddolható.
Előzmények
-
15 év - 150 nVidia kártya!
A Logout történelmének eddigi legnagyobb cikke: nVidia All Stars Roundup 1995 - 2010!
-
Hétindító: 15 év - 15 csúcskártya!
Avagy vitrinem tartalmának bemutatása és tesztje egy gigantikus cikkben.