Cyberpunk 2077 egy év után

Megannyi frissítés, csiszolás, újrakiadás és ígéret után lássuk, érdemes-e karácsonyi ajándékként gondolni rá? – írta: Rasnac, 5 hónapja

Bevezető

Őszintén szólva vártam ezt a tesztet, január óta nem volt elindítva a játék és nem azért mert annyira játszhatatlan lett volna. Én a játék megjelenése napján már koptattam a billentyűzetet és a lenti "tesztet" is pont azért írtam, mert egyszerűen magával tudott rántani, vitt magával a történet, a párbeszéd, és bár volt néhány kellemetlen pillanat is, de ahogy írtam akkor: ez egy jó játék.

A Cyberpunk 2077-ről írt korábbi írásaimat itt tekinthetitek meg:

Cyberpunk 2077 - Vélemény | Cyberpunk 2077 a mellékküldetések fontossága

Erős kíváncsiság hajtott vajon mennyit sikerült csiszolni a játékon, ebből a szempontból erősen emlékeztet a Witcher 3-ra. A Witcher 3 megjelenésekor gamebreaking bugokat tartalmazott, a mentés elvesztése pedig szintén fájó pont volt, és ezért egyszerűen nem indítottam el bő 2-3 hétig. Persze a párhuzam eddig tart, mert a fejlesztők gyorsan javították. Na és mi lett abból? Az év játéka.

Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a Cyberpunk 2077, bár legyen akármilyen jó történetvezetés, sokoldalú karaktermodellek, vagy átvezetők tekintetében sok sebből vérzik, és ezért sem lesz az év játéka. Azonban ez még önmagában nem jelenti azt, hogy egy jófajta karácsonyi leárazásban, persze teljesen véletlenül ne landoljon a kosaradban.

Sajnos a konzolos verziókról nem tudok érdemben nyilatkozni, azonban ha van ezzel kapcsolatos tapasztalatotok, nyugodtan jöhet a kommentekben.

A játék a cikk írásakor az 1.31-es verzión fut. Jelen cikk nem azt kívánja eldönteni, hogy a CDPR marketingesei mennyi tudatmódosító szerhez nyúltak és milyen ígéreteket vagy egyéb elcsépelt híreket kapunk a frissítésekkel kapcsolatban. Pusztán a játék jelenlegi állapotát próbálom visszaadni, és bemutatni. A személyes benyomásokat magam mögött hagyva nézzük a számokat.

Fontos infó, hogy a játékot bitre pontosan ugyanazon a PC-n indítottam el, mint 1 éve, még az SSD is ugyanaz, amire akkor telepítettem. A driver az egyetlen változó a képletben. Ugyanaz a vas, max. kicsit porosabban.

A tesztet a következőképpen készítettem:

|- A játékot a belső alap beállításaival használtam, nem állítottam át még az elmosódást, vagy szűrést sem.
|- Közepes és Magas grafikai beállításokkal futtattam a játékot.
|- A teszt mind közepes, mind magas beállításokkal 1 teljes órán keresztül futott.
|- Az értékeket MSI afterburnerrel rögzítettem.

|- A játékbeli képeket mind én rögzítettem 21:9-es képaránnyal, 2560x1080-as felbontással, az adott beállításoknak megfelelően.

A mérések során, normál városi és városon kívüli mászkálást, autókázást, nagyobb bandákkal való összecsapást és különféle apró küldetéseket is megcsináltam, hogy minél változatosabbak legyenek a helyszínek, és ha van nagyobb framedropra esély, akkor azt megtaláljam.
A két beállítás esetén megpróbáltam közel ugyanannyit városon belül, és városon kívül tartózkodni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények