DOOGEE F3 Pro - Az őserdő hőse
Remek külső, impozáns belső, külföldről olcsó az ár, csak az a fránya akkumulátor ne lenne ilyen kehes. – írta: d@vee, 8 éve
Bevezető
A 2013-ban alapított DOOGEE költséghatékony okostelefonokra specializálódva próbált meg betörni a piac eme zsúfolt szegmensébe több mint három évvel ezelőtt. Lelkiismeretfurdalás nélkül mondhatjuk, hogy ez sikerült neki, hiszen mára minden olyan ember, aki valamennyire járatos az okos készülékek világában, ismeri vagy hallomásból vagy tapasztalatból a nevét.
Én hallomásból ismertem csak eddig, bár a baráti társaságomban akadt egy-két embernek ilyen márkájú eszköze, jómagam sohasem rendelkeztem vele. Egészen eddig a pillanatig.
A mostani írásom a DOOGEE F3 Pro nevű telefonról szól, amelyet kínai barátainktól kaptam meg kis mérgelődés után. Sajnos olyan helyről rendeltem meg, ami a nem ajánlott csoportban szerepel a helyi külföldi rendeléses fórumban. Eme fórumot a rendelésem után találtam csak meg, így késő bánat, lemondtam a telefonomról.
A megrendelés után két héttel sem kaptam TN számot a kis emberektől, ráadásul ezt követően nem válaszoltak egyik email-re sem. Szomorúságomban a PayPal-on keresztül üzentem nekik, ott bezzeg visszaírtak és még egy TN számot is kaptam, ami nem kis meglepetésemre valós volt. Kiderült, hogy a rendelésemet követő másnap elküldték a csomagomat, csak erről elfelejtettek tájékoztatni, vagy mi a szösz. Nagy megkönnyebbülésemre még aznap délután megkaptam a csomagot.
Maga a doboz nagyrészt fekete, rajta a márka és típusjelzéssel, valamint pár technikai adat és négy matricán négyszer a két IMEI szám. Mert a telefon dual SIM-es, ezt elfelejtettem eddig közölni.
Kibontva benne találjuk a készüléket, egyik kinyitható zsebben a töltőfej-USB kábel párost, másik zsebben az extra kijelzővédő fóliát, SIM tálca nyitó tűt és használati útmutatót. Füles szerencsére nincs, én azt vallom, vagy adjanak rendes fülhallgatót, vagy ne, de a filléres vackokat ne dobálják nekem a telefon mellé. Headset helyett kapunk ajándék telefontokot, amibe a teló alapból belepattintva érkezik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
UMi Max okostelefon
A fémház kiváló, a hardver korrekt, az akkumulátor nagy jó, B20 is van, de a fényképezőgép lehetne jobb.
-
Doogee Y300 – Kecses, akár egy agár
Vegyes érzéseim vannak: jó ránézni és kézbe venni, de átlag alatti az üzemidő és gyenge a kamera.
Előzmények
-
Doogee X5 Max Pro - ül, nem ugrik fel, nem harapdál!
Az X5 Max Pro 4000-es telepével olyan, mint Bog kutyája – esetlen a mozgása, de bármit csinálsz, nem bír elfáradni. Olcsó, ujjlenyomat-olvasós mobilt teszteltünk.
-
Doogee X6 Pro - egyszer volt Budán kutyavásár?
Befutott a komoly sikert arató X5 Pro folytatása, amely inkább méret-, semmint generációváltás, és nem minden változott a phabletre hízott X6 Pro előnyére.
-
Doogee Y200 okostelefon
Rohamkatona csúzlival, jó akkuval, meg ujjlenyomatolvasóval, avagy a Doogee legújabb készüléke.