Fűszerek, folytatás

Azt gondolom, hogy már az első oldalon felsorolt fűszerekkel kapcsolatban is tudtam érdekességekkel szolgálni, de ezen az oldalon tényleg lesz pár igazán meglepő információ. Elég jól ismerem a fűszereket és sokfélét használok, de az alábbiakkal kapcsolatban még engem is értek meglepetések! Kezdjük az egyik nagy kedvencemmel.

Szurokfű: Valószínűleg a legtöbben most pislognak, hogy: „Hát ez meg micsoda?” – de hogyha azt mondom, hogy vadmajoránna, akkor a tájékozottabbak már felkapják a fejüket, és amikor leírom, hogy oregánó, akkor már mindenki tudja, hogy miről beszélek. Hogy kerül ez ide? Azt gondoljuk, hogy mediterrán fűszer, és az olasz konyha kapcsán került be a köztudatba néhány évtizeddel ezelőtt. Pedig nem így van, csak elfeledkeztünk róla!

A szurokfű egész Ázsiában őshonos. Persze Európában is, de a mi szemszögünkből az a fontos most, hogy már az ősmagyarok is ismerték. Az egyik legrégebbi fűszerünk. Korábban is tudtam mindhárom elnevezésről és sejtettem, hogy nem annyira új nálunk ez a fűszer, de azt nem gondoltam, hogy már a honfoglalás előtt is ismerhette a magyarság. Ez engem is meglepett!

Az olasz konyha kapcsán nyilvánvaló, hogy paradicsomos ételekhez és egyszerű, nyers zöldségekből álló, olajjal meglocsolt salátákhoz kiváló (tipikus olasz vagy görög saláta), de bizony sült húsoknak is remek ízesítője. Valójában bármilyen húshoz vagy húsos ételhez használható (sült és főtt húsok, levesek, raguk). Májhoz, gombához, töltelékekhez, de mártásokhoz is jól illik.

Mustár (mármint a növény, illetve a magja valójában): Az a „kence”, amit manapság mustárként említünk, valójában a mustár összezúzott magjából, ecetből, sóból és esetleg cukorból áll, fakultatív még némi egyéb fűszer is lehet benne (tárkony, bors, szegfűbors, torma). A két legismertebb a francia és az angol mustár. Talán ezért nem gondoljuk, hogy elődeink is használták.

Talán időnként találkoztunk mustárkrémmel (az, amit mustárnak hívunk) pácolt húsokkal, és a savanyúságokban vagy a kovászos uborkában is láthattunk mustármagot, de alapvetően ismeretlen a mai konyhában. Pedig igen kiváló fűszer. Az indiai konyhában például alapfűszer.

A mustárnak sok változata létezik, de mindegyiket használják fűszerként. Szinte bárhol a világon megtalálható, de bizonyos változatai Közép-Ázsiában is őshonosak, így már az ősmagyarok is ismerhették.

Leginkább savanyúságokhoz használják, de sült vagy főtt húsokhoz is kiváló. Húsok pácolásához szinte alapvető fűszer. Megtört, őrölt magjai ragukhoz is kiválóak!

Koriander: Na, ez az igazi megdöbbenés, mivel a koriander a távol-keleti és indiai ételek egyik legfőbb összetevője. A tipikus „kínai” kajákban elsősorban a zöldjét, az indiai ételekben pedig a magját használják. Az ókorban és a kora középkorban nagyon elterjedt volt.

Származását tekintve mediterrán fűszer (hoppá!). Ehhez képest Európában alig használják, pedig az ókorban a görögök és a rómaiak is kedvelték. A kora középkorban Európa-szerte ismert volt.
Manapság legfeljebb az olasz konyha használja időnként a zöldjét (nem igazán jellemző), és az angol konyha, de az csak az indiai hatás miatt. Hihetetlen!

A magját felhasználhatjuk savanyúságokhoz, de zúzott, őrölt formában húsokhoz is. Pácokhoz is jó, de halhoz is jó passzol, bár ahhoz főként a zöldje. A zöldje nagyon jó salátákba is. Az őrölt magja jól megy a ragukhoz (gondoljunk csak a kínai és indiai ételekre), amiket a végén megszórhatunk finomra vágott korianderlevéllel.

Tildy jóvoltából új információhoz jutottam a koriander levelével kapcsolatban (Ezúton is köszönöm neki!). Néhány ember kifejezetten kellemetlen ízűnek érezheti, aminek genetikai oka van. Szóval aki még nem kóstolta, először legyen óvatos. A magjára ez nem vonatkozik!

Turbolya: A végére hagytam egy olyan fűszert, amit még én sem használtam soha, és nem is kóstoltam. A leírások szerint a petrezselyemhez hasonló, de kissé édeskés és ánizsos íze van.
Elméletileg a francia konyha használja, de még ott sem találkoztam vele. A nevét ismerem, ezért is néztem utána.

Kelet- és Délkelet-Európától egészen Közép-Ázsiáig őshonos, tehát már az ősmagyarok is ismerhették.

A leírások szerint levesekhez, húsételekhez, gombához, mártásokhoz használják, de tojásnak is jó ízesítője. Kicsit hasonló íze lehet, mint a tárkonynak, de talán nem annyira intenzív (ez csak tipp).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!