Előkészületek

Elsőre talán nem is tűnik vészesnek, de ha jobban megnézzük, akkor intenzív játék nyomai fedezhetőek fel rajta. Tüzetesebb vizsgálat során kiderült, hogy a fényezés sem az eredeti már. A nagyon metál bordó szín egy ismeretlen márkájú szóróflakonból származik, melyet annak idején édesapám valami teljesen más célból vásárolt, én viszont szerettem volna, ha minden kisautóm megkapná ezt a csodálatos színt, így végül lett egy limitált kiadású szériám úgy 5-6 autóval. Történt aztán, hogy az egész készlet egy eső után elárasztott pincehelyiségben állt a sárban egy napot egy költözés alkalmával. Mondhatni intenzív vízkár.

Elégedetten nyugtáztam, hogy szinte biztosan nem tudok rontani a kiindulási alapon, így indulhatott a móka. Szedjük szét!

Az autót összetartó egy darab szegecs lefúrását számos oktatóvideó megtekintése előzte meg, mígnem elég bátornak éreztem magam hozzá. Ez az a művelet, amit csak egyszer lehet megcsinálni, nincs második esély. Ennek megfelelően előkészítettem az akkus csavarozót és egy 6-os fúrószárat, majd lendületből megoldottam a feladatot. Könnyebb volt, mint amennyire izgultam, a kerékdonor autó szegecseit már önbizalommal telve 3-3 másodperc alatt sikerült abszolválni. Persze majd össze is kell rakni, de ekkor itt még nem tartott a gondolatmenet.

A feltárás után egy alapos mosás következett, majd rájöttem, hogy több oldószer kell a festék eltávolításához annál, mint amennyi körömlakklemosót elhasználhatok a nélkül, hogy páromat jelentős anyagi kár érje. Látogatás következett a helyi barkácsáruházban, ahol egy fél liter aceton – és ha már ott voltam – akril alapú alapozó és festék kerültek a kosárba, 1200-as csiszolópapírral egyetemben. Ez utóbbi a karosszéria hibáinak és öntővonalainak javításához kellett. Időközben autópolír folyadékot is sikerült olcsón beszerezni a helyi élelmiszerbolt minden-van-ami-szezonális és kínai sorából.

Készen álltam tehát a festés előkészítésére és magára a festésre is. Legalábbis azt hittem!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!