Hirdetés

Hogyan készültek a megalitok?

Milyen technikát/technológiát használhattak a megalitikus kultúrák? Józan mérnöki találgatás következik. – írta: bkercso, 4 éve

Egyiptomi öntött kő, geopolimer alapon

Ha szabad egy szubjektív megjegyzést tenni, akkor a megalitikus alkotásokkal kapcsolatban a buta csodálkozást és az üzletszerű misztifikálást igencsak nem szeretem. A mém egy más dolog, ahhoz humor kell, de ez a cikk most nem arról szól. Ezekkel ellentétben Prof. Joseph Davidovits hozzáállása és munkássága szerintem példamutató: nem hiányzik belőle az őszinte kíváncsiság és a nyitott gondolkodás sem. Ötleteit és eredményeit elég szkeptikusan fogadták, és mintha egy adag elutasítás is lenne a reakciókban, de kitartó munkájával izgalmas eredményt ért el mind a tudományban, mind az iparban.

Először a ’70-es évek végén vetette fel, hogy az egyiptomi építményeknél, elsősorban a Gízai Nagy Piramisnál megfigyelhető precíz illesztés kőöntészeti eljárás eredménye lehet.

A Gízai Nagy Piramis egyik köve, amely mintha kifolyt volna a zsaluzás alatt. Kőfaragó aligha véthet ilyen hibát (kép: geopolimer.hu)

Hirdetés

Davidovits értesült róla, hogy a Húsvét-szigeteken a szobrokon található leírás kémiai formulákat tartalmaz, később pedig az egyiptomi Sehel-szigeten található egyik szikla (a Famine Stela) ókori szövegét elemezte, amely arról szól, hogy a Nílus évenként megáradt és elöntötte a turai mészkőbányát is, mészkősarat hozva létre. Amikor ez az áradás abbamaradt, a mészkő idővel megszilárdult, és erre felfigyeltek az egyiptomiak. A leírás egy receptet is tartalmaz, amelynek fordításaiból azonban nem derült ki semmi használható konkrétum. Ezért a vegyészprofesszor megtanulta olvasni a hieroglifákat, majd a leírás alapján reprodukálta az önthető mészkövet – vagy legalábbis létrehozott olyasmit, amihez az egyiptomiaknak is megvolt mindenük. Az így előálló mészkő kinézetében és mikroszerkezetében is szinte megegyezik a természetessel. A kutató idővel többféle receptet is talált az általa geopolimernek elnevezett kötőanyagokra. Ezek segítségével bármilyen elmállott, feloldott vagy őrölt kőből önthető kő készíthető. A történet részletesebb leírása megtalálható a geopolimer.org-ról letölthető cikkben.

Az önthető kő technológiája sok mindent megmagyaráz: a kövek precíz és mindenhol tökéletes illesztettségét, a gránitszarkofág tükörsima felületét és tökéletes derékszögeit a belső sarkokban is, a király kamrájának tetején található, több tíz méter magasan elhelyezett 25-80 tonnás gránittömböt és a gránit edények kimunkáltságát. Továbbá a rámpaelméletek által felvetett komoly logisztikai nehézségeket is kikerüli, amiket a legmodernebb logisztikai módszerekkel lett volna szükséges kezelni. Hiszen a speciális alakú köveknek meg kellett volna találniuk a helyüket, és a piramison kialakuló tömegnyomort is kezelni kellett volna. Erről napjainkig születnek tanulmányok. Ezenkívül a sok, nagy tömegű kőtömb felvonszolása jelentősen leamortizálta volna a rámpát (itt meg kell említeni a Houdin által megtalált vagy feltételezett rejtett belső rámpát). Zavarba ejtő az is, hogy a Nagy Piramis körül a régészek nem találtak vésőket.
A antik öntött kő magyarázat lehet az olyan régészeti leletekre is, mint a több száz millió éves kövekben talált kalapács vagy csavar.

Egyiptomi vörös gránit szarkofág a rézkorból. A vörös gránit az egyik legkeményebb anyag. Számítások szerint a belső sarkok kiképzéséhez 2 tonnával kellene nyomni a rézfúrót. Vizes közegben a fúrás rézcsővel is kivitelezhető (ekkor ugyanis a gránitszemcsék koptatják az anyagot, a réz csak megvezeti őket; a víz pedig megakadályozza a kiporzást és csökkenti a gránit felületi feszültségét), de vajon tényleg ez a legjobb magyarázat? (forrás)

Ókori dioritváza Egyiptomból. A diorit szintén a legkeményebb kőzetek egyike, az edény falai pedig 2 mm vékonyak. Hasonlóan kimunkált edényből több százat találtak a régészek (kép: hiddenincatours.com)

Az önthető kő elmélete nem aratott olyan sikert a tudóstársadalomban, amilyet naivan talán várnánk. Belekötöttek pl. abba, hogy bár tényleg találhatók a Nagy Piramis köveiben olyan kalcitkristályok, amilyenek a turai mészkőben nem – Turában bányászták a piramis anyagát is –, más természetes mészkövekben viszont előfordulnak hasonlók. Mi több, a Davidovits által reprodukált anyagban viszont nincsenek ilyenek - bár ő egy másik helyen bányászott és más összetételű mészkővel kellett dolgozzon, mert a turai bányából nem vehetett anyagot. A reprodukált anyagot összetartó geopolimer kötőanyag, a káliummal aktivált alumínium-szilikát nem található meg a fent bemutatott piramiskő alsó, megfolyt részéből vett mintában. Elképzelhető, hogy az évezredek alatt kimosta a víz, a kő megfúrásához azonban nehézkes az engedélyeket beszerezni. Az elmélet mellett szól, hogy a kövek paleomágnesezettsége minden mintában észak-dél irányú (vagyis a kövek minden bizonnyal a beépítési helyükön kötöttek meg), ellene, hogy csupán 3 db mintán mérték. Több pro-kontra érv is létezik, ezekért ld. a fent linkelt cikk 8. oldalán hivatkozott cikkeket, valamint elsősorban Dipayan Jana kritikájának összefoglalóját. A vitát azért nem egyszerű eldönteni, mert a geopolimerizáció termékei a természetben is előforduló ásványok (a kémiai reakciókat ld. itt).

Akárhogyan is készültek az egyiptomi kövek, a puszta rácsodálkozás és a századik rámpaelmélet helyett érdemes az önthető kő receptjének fényében is szemlélni a megalitokat! Ez következik most.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények