Xiaomi Power Strip: Hugo Barra hosszabbítója

Okosmérleg, USB-s lámpa, víztisztító és toll mellett van a Xiaominak hosszabbítós elosztója is. Megéri? – írta: fateless, 8 éve

Xiaomi Power Strip elosztó-hosszabbító

Az előző oldalon feltett kérdést azonnal meg tudom válaszolni: valódi szükségletet elégít ki. Ezt leginkább abból tudom lemérni, hogy használjuk-e vagy sem. Nos, jelentem, hálószobánk franciaágyának mindkét oldalán ott pihen egy-egy ilyen hosszabbító, amit minden nap használunk is. Míg párom oldalán csak a lámpa és egy USB-kábel van bedugva rendszeresen, illetve ritka alkalmakkor egy másik USB-kábel tablethez vagy egy laptop tápkábel, addig az én oldalamon ezek állandóan a foglalatokban találhatók, de időnként bekerül valamelyik Xiaomi band töltője is, vagy épp a Zeaplus vagy Cubot karperecé, de mivel hamarosan újra lesz okosóra nálam (most épp Martian Notifier), így annak a dugója is ott pihen majd a kábeltartóban az éjjeliszekrény oldalán. (Ha már itt tartok, számomra az igazi megdöbbenés az volt, mikor először láttam Blitzwolf kábeltartót, természetesen tripla áron ahhoz képest, amit én vettem ismert márkanév nélkül).

Woz, a nagy varázsló szereti a cég termékeit

Látható tehát, hogy a használhatóság nem kérdés. Ugyanakkor joggal teheti fel bárki a kérdést, hogy miért jobb ez, mint bármely nagyáruházban kapható elosztó-hosszabbító. Nos, nem gondolom, hogy mindenki számára jobb. Sőt, akár rosszabb is lehet. Az általános idehaza vásárolt eszközök ugyanis EU-kompatibilis darabok, a nálunk megszokott földeléssel rendelkeznek. Azon eszközök esetén, amiknél nincs szükség külön földelésre, nem egyszer be lehet dugni két eszközt is egy aljzatba (pl. éjjeli lámpa és telefontöltő). Megszakítóval és négy dugaljjal rendelkező elosztót már 1000 Ft alatt is vehetünk idehaza. Ehhez képest ez az eszköz akcióban is 8-10 USD környékén mozog, ami háromszoros árat jelent. Miért érné akkor meg mégis ezt választani?

Számomra a következők voltak az előnyök. Egyfelől gyakran előfordul, hogy egyszerre három eszközt is töltök (telefon, tablet, okoskarkötő vagy okosóra, de több telefon töltése sem ritka). Emellett ott van az állandóan bedugott tápkábel és lámpa. Ugyanakkor nincs nagy hely az ágy mellett, és nem akarok egy hatos dugaljat otthagyni csak azért, mert mi van akkor, ha épp több eszközt akarok bedugni. Emellett a kábeleket jelenleg könnyű kihúzni, mivel mindhárom közel van az eszköz végéhez, amennyiben azonban hagyományos EU-hosszabbítót használnék, a kihúzáshoz mindig ki kellene cibálnom az egész felszerelést a helyéről. Emellett előny az is, hogy sok kínai telefon érkezik nem EU-s csatlakozóval, ilyen esetekben azokat egyből be tudom dugni ebbe az elosztóba, nem kell a töltőkhöz adott, többnyire roppant silány minőségű adaptert használnom.

3 különböző eszköz (jelen esetben adapter a teszt kedvéért) és 3 USB-kábel egyidejűleg

Mindezek mellett egy másik nagyon fontos szempont számomra az, hogy biztonsági dugós, azaz az egy éves gyermekünk nem tud csak úgy belenyúlni. A boltokban kapható olcsóbb elosztók esetén ez sajnos még nem alapvető, ma is kapható olyan, aminél a gyerek bele tud nyúlni, bele tud dugni ezt-azt (ahogy látja anyucitól, apucitól), ezek pedig veszélyesek lehetnek. Természetesen léteznek erre külön eszközök, itt viszont integrálva van. E ponton látom azt, hogy az ilyen biztonság minden pénzt megér…

Megvan tehát a piaci rés, ahova beleillik ez a fajta eszköz. Nem véletlen, hogy nagyon sokféle hasonló eszköz kapható, elég csak rákeresni az eBay-en. Amennyiben valakinek ilyen termékre van szüksége, akkor a kérdés már csak az, hogy megéri-e a Xiaomi termékét választani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények