Így (ne) mérj kazánvíz hőmérsékletet

Megmértem a kazánunk vízhőmérsékletét amolyan "bacsisosan": számítógéppel, természetesen SLOT A-val! – írta: bacsis, 11 éve

Tavalytól tértünk vissza a fatüzelésre, mert egyrészt valamivel olcsóbb, másrészt meg ott volt régóta a vegyes tüzelésű kazán, ami korábban használaton kívül állt.

Sajnos az egész fűtés rendszerünk már elégé elavult, a 60-es években lett kiépítve, a vízcsövek is nagyon vastagok, mert abban az időben a keringetést a gravitációra bízták.

Maga a kazán is a 60-es években készült, ráadásul teljesen házi készítésű! Egy jó barátom nagypapája készítette, elmondása szerint a kialakításánál a gőzmozdonyok elvét vette figyelembe, a füstjáratot úgy alakította ki, hogy annak hőjét is minél jobban felhasználja.
Persze a mai vegyes tüzelésű kazánok már minden szempontból modernebbek, biztonságosabbak és gazdaságosabbak, de hát nekünk ez van. Jó ez.

Igen ám, csak a rendszerben lévő víz hőmérséklet mérője tönkrement. Már akkor sem mért mikor én kisgyerek voltam, lehet soha nem működött. Anélkül használtuk, s máig úgy használjuk, kézrátétellel ellenőrizve a csőben lévő víz hőfokot. Édesanyám keze kb. 75-80 fokig hiteles.

Persze én mindig nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis pontosan hány fokra melegítheti fel a vizet. Már itt-ott kérdezősködtem kazánhőmérő után, de nem kaptam.

Aztán a napokban jött a nagy ötlet! Van nekem Egy Asus K7M SLOT-A-s alaplapom, amelynek a hőmérődiódája nincs fixen ráforrasztva az alaplapra, hanem egy vezetéken van, és oda lehet elvezetni, ahova csak szeretném!

Ugye a többit mindenki ki találja!

Szóval már pakoltam is ki a gépet a kazánházba:

Egy kicsit „dzsuva” van, de hát a fatüzelés ezzel jár! Porral, hamuval.

A hőmérő diódát szépen rászorítottam a vascsőre, majd ragasztószalaggal ráerősítettem!

Gép bekapcsol, majd megnéztem a hőmérsékletet! A CPU hőmérsékletedét kell nézni a grafikonon!

Látható, hogy 15 fokot jelez a szenzor! Gyorsan megpakoltam a kazánt fával, (kb. 15 kg fát pakoltam be) majd elgyújtottam! Természetesen biztonsági okokból 2 vödör vizet oda készítettem, amivel nem az elektromos rendszert kívántam lelocsolni :-D

18:05-kor már szépen elkezdett égni a fa! Remek!

Ezután felmentem vacsorázni, a kazán meg csak hadd melegítse a vizet! 10 perc múlva jöttem vissza, azaz 18:15-kor és néztem, hogy az Aida64 grafikonja mit mutat:

10 perc alatt, úgy, hogy alig ég még a tűz, máris majdnem 20 fokot melegedett a csőben a víz! Szerintem azért emelkedett ilyen gyorsan ekkorát, mert még a víz nem indult meg a gravitációtól, ahhoz nem melegedett fel még annyira!

Oké, akkor most irány ismét fel, gyorsan a gyerekeket beimádkozni a fürdőkádba. Majd 18:25-kor ismét kijöttem megnézni, hogy alakul a hőmérséklet:

8 Celsius fokot melegedett a víz, már kellemes melegnek éreztem a csövet. Persze bent a házban a radiátorok még jéghidegek, odáig még nem jutott el a melegvíz.

Oké, akkor irány fel megágyazni, a lányokat már biztos megfürdette a Nagymama. (Természetesen a gyerkőcök nem hideg lakásban fürödnek, napközben a cserépkályha melegíti a házat) Majd 18:35-kor ismét megnéztem az eredményt:

Újabb 6 fokkal melegedett a víz, már majdnem 50 fokot elérte, a csövet még meg tudom fogni, de már forrónak érezte a tenyerem.

Közben a kazánban már nagyon szépen begyulladtak a vastag fák is, s mikor kinyitottam az ajtót, arcomba csapott a pokol tüze.

Oké, akkor most megint van 10 percem, megpróbálom a gyerekekre a pizsamát nagy küzdelmek árán ráadni, ami komoly kihívást jelent náluk.
Máris 18:45 volt, és ismét rohantam le a kazánházba, és ismét figyeltem az eredményeket:

56 fokot jelzett a szenzor, s mikor már a csövet a kezemmel megfogtam, kb. 3 másodperc után el is kellet engednem, mert nagyon égette a tenyerem. Kezd alakulni!
Miután ismét felmentem, már a radiátorok is kezdtek langyosodni.

Újabb 10 perc elteltével ismét megvizslattam, az eredményt, azaz 18:55-kor:

Átlépte a víz hőmérséklete a 60 fokot. A kazánban a fának már kb. fele le is égett.

Lássuk a 19:05-ös értéket:

66 fok a víz, a kazán ekkor már a hőtágulás miatt elkezdett kattogni, amitől korábban tisztára beparáztam, hogy mindjárt felrobban, de már nem foglalkozok vele, s tudom, hogy ilyenkor már bent a házban is érezhetően elkezdett melegedni a hőmérséklet, Szóval kb. 1 óra után már egy Celsius fokkal melegebb a levegő a szobákban.

19:15-kor újra megnéztem hogy állunk:

73 fokos a víz. A csövet én már ilyenkor nem nagyon kísérlem tapogatni. Édesanyám ilyenkor még lazán szokta megmarkolni, vár egy-két másodpercet, majd lazán közölni szokta velem, hogy most a jó.

19:25-kor ismét megnézte, hogy a gép mit mutat:

75 fokos a víz, Már csak 2 fokkal lett melegebb a víz, a tűz pedig már kezdett leégni.
Ekkora természetesen már a radiátorok is tűzforróak voltak, s közel 2 fokot emelkedett a benti hőmérséklet.

Még 19:35-kor is megnéztem, hogy mi a helyzet:

Már tovább nem melegedett a víz, beállt 75 fokra, s ekkora már szinte teljesen leégett a tűz. Leginkább már csak parázs volt.

Elzártam a kazánt, majd felmentem játszani kicsit a gyerekekkel lefekvés előtt. 20:00-kor mentem le ismét megnézni, hogy alakulnak „lent” a dolgok.

Látható, hogy már szép lassan kezd visszahűlni a víz a csőben, elvégre már nincs tűz a kazánban, már csak némi parázs

Utoljára még 20:30-kor néztem meg a kazánt:

50 fokra leesett a víz hőmérséklete. Persze fent a radiátorok nem hűlnek le ilyen gyorsan, mert a radiátorokban nagyobb vízmennyiség van. Tehát késő estig még melegek természetesen a radiátorok.

Hogy most konkrétan mit teszteltem, vagy mit mutattam be, arra még én magam is nehezen tudnám megmondani a választ, de ez most nem lényeg! Lényeg, hogy most már pontosan meg tudtam mérni a kazán melegítette víz hőmérsékletét, s most már nem kell attól aggódnom, hogy felforr a víz a rendszerben egy „kazánnyi fától”.

Azóta történt

Előzmények

  • Retro Crossfire

    Bemutatom az ATi kezdeti multi GPU-s megoldását, a kezdeti Crossfire-t.