Intel - Socket 370

Bár a legelső Pentium III-as processzorok még a Slot 1 foglalatba illeszkedtek, a széria igazi sikerei alapjául a Socket 370-es platform szolgált. Mivel a Coppermine és Tualatin magos modelleknél már a CPU magba volt integrálva az L2 cache, ezért visszatértek a hagyományos, olcsóbban gyártható foglalathoz.

Az ASUS TUSL2-C az egyik legkedveltebb Socket 370-es alaplap volt, egyszerű, de jó minőségű és megbízható típus, mely az Intel 815-ös chipsetre épül. Sok extrára ne számítsunk, az általam beszerzett példányról még az opcionális integrált hangkártyát is lespórolták. Az AGP foglalat immár 4x-es, és ami még fontosabb: az Intel chipsettel szerelt alaplapok között utoljára Universal AGP, vagyis támogatja a régi 3.3V-os AGP-s kártyákat is (ez főleg a 3dfx fanatikusok számára fontos szempont, hiszen a legendás cég termékei nem követték időben az AGP szabvány fejlődését).

Emellett 6 db PCI és egy CNR foglalat várja a további bővítőkártyákat, vagyis a túlkoros ISA csatlakozót már elhagyták. Memóriafoglalatból 3 db SDRAM aljzatot találunk, ám a chipset limitációja miatt maximum 512 MB RAM-ot képes kezelni az alaplap.

Coppermine, Tualatin

Celeron

Természetesen az előző generációban bevezetett Celeron típusjelzés tovább élt, sőt mondhatjuk, hogy virágzását élte, hiszen tudás és teljesítmény tekintetében is ekkor járt legközelebb a költséghatékony széria a nagy Pentiumokhoz. Lényegében csak a csökkentett cache méret (Coppermine esetében 128 KB, Tualatin esetében 256 KB) és az alacsonyabb FSB (Coppermine esetében órajeltől függően 66 vagy 100 MHz, Tualatin esetében egységesen 100 MHz) volt a különbség, utóbbi paraméter pedig jó tuningképességekkel ruházta fel a Celeronokat. Az órajelek a Coppermine magos példányoknál 533 és 1100 MHz között, míg a Tualatinok esetében 900 és 1400 MHz között változtak.

Pentium III

A hangsúly azonban most is a teljesítményorientált modelleken, vagyis a Pentium III-asokon volt, melyek között a 180 nm-es gyártástechnológiával készülő Coppermine magra épülő modellek tartalmaztak elsőként processzormagba integrált L2 cache-t (256 KB mennyiségben). Az órajelek 500 és 1133 MHz között változtak, az FSB értéke pedig típustól függően 100 vagy 133 MHz lehetett (utóbbi modelleket EB jelöléssel látták el).

Később a szokásos csíkszél csökkentés alkalmával létrejött a 130 nm-es gyártástechnológiával készült Tualatin kódnevű processzormag, melyet legkönnyebben onnan lehet felismerni, hogy a jobb hőeloszlás és a lesarkazásveszély csökkentése érdekében hatalmas fémsapkát kapott. Az órajelek 1000 és 1400 MHz közé estek, az FSB pedig mindegyik modell esetében 133 MHz volt, a cache mérete azonban csak az S utótagú változatoknál volt 512 KB, a többi típus 256 KB-ot kapott, akárcsak a Tualatin alapú Celeronok.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!