Az indítási folyamat

Először is lássuk, hogy milyen eszközöket fognak klienseink használni az indítási folyamat során. Az első program, amivel meg kell ismerkednünk, az a PXE.

A PXE (hosszabban: Preboot eXecution Environment) egy olyan környezet, ami lehetővé teszi azt, hogy a technológiát támogató NIC-cel (Network Interface Controller = hálózati kártya) rendelkező számítógépek képesek legyenek az indulásukhoz szükséges erőforrásokat a hálózatról letölteni, tehát hálózatról indulni.

Tehát a kliensek már rendelkeznek egy olyan programmal, ami megadja az alapját a hálózatról indulásnak. Ahhoz azonban, hogy a kliensek IP-alapon tudjanak kommunikálni a szerverrel, szükségük van egy IP-címre, amit DHCP segítségével fognak megkapni.

Aligha hiszem, hogy a hálózatokban kicsit is jártas embereknek be kéne mutatnom ezt a protokollt. A lényeg: lehetővé teszi egy IPv4 alapú hálózaton a kliensek automatikus IP-konfigurációját, így nem kell minden klienset külön-külön (manuálisan) címmel ellátni. A hálózati indításhoz mindenképpen rendelkeznünk kell egy jól beállított DHCP-szerverrel.

A kliens a következőkben letölti a hálózati indulásnak alapot adó programot, az iPXE-t! Ez a program a hálózati kártya ROM-jában található PXE program kiegészített változata, és ez segít minket majd abban, hogy hálózatról tudjuk indítani rendszerünket. Az iPXE programunk elérési útját a címünkkel kaptuk meg a DHCP-szervertől.

Miután az iPXE betöltődik, még szükségünk van egy boot szkriptre, aminek az elérési útját szintén a DHCP-kérésünkkel kaptuk meg. A mi szkriptünket a program HTTP-n keresztül kéri le, és a következőt csinálja: megkeresi a NIC fizikai azonosítója alapján a számítógéphez tartozó különbözeti lemezt (ha nem létezik, létrehozza), és a lemez elérési útjának segítségével elindítja a klienst.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!