A Hood

A Hood-osztály tervezését a Queen Elisabeth-osztályú csatahajók tervei alapján kezdték meg 1916-ban, de a terveket állandóan változtatták, így az osztály építése igen vontatottan haladt. Eredetileg három hajó épült volna (Hood, Howe, Rodney), de utóbbi kettő építését törölték. A Hood azonban már annyira előrehaladott állapotban volt, hogy inkább befejezték az építését. 1920 tavaszán szolgálatba állt a hajó.

A próbafutások alkalmával a legnagyobb elért sebessége 32 csomó volt, mindez egy 42.000 tonnás (a Bismarck 52.000 tonna), 8 darab 38 cm-es löveggel felszerelt, 262 méter hosszú (10 méterrel rövidebb) és 32 méter széles (4 méterrel szélesebb) hajótól igen szép teljesítmény, tulajdonképpen Fisher megvalósult álmainak netovábbja. A hajó arányai meglehetősen karcsú, szép hajóvá tették a Hoodot. Az övpáncél, a híd és a lövegtornyok páncélvédelme erős volt, a fedélzeti páncélzat a legvastagabb részen 76 mm, ráadásul a páncélfedélzet (ez védi a hajó érzékeny, belső részeit) döntött, ami megsokszorozza a védettséget.

A hajó első küldetése diplomáciai út volt az Északi- és Balti-tengeren, demonstrálandó Nagy-Britannia erejét. Egy évvel később, 1921-ben pedig a spanyol partokon tett két hónapos körutat. 1922-ben dél-amerikai körút következett, egy évvel később a mediterrán térségben mutatta az angol hajóhad erejét. '23 őszétől '24 őszéig világ körüli turné következett, amelynek során háromnegyed millióan látogatták meg a Hood fedélzetét. A '20-as évek végén felújították a hajót, addig a zászlóshajó a Repulse lett. Közel két évvel az utolsó útja után ismét kifutott a hajó, háború híján a szokásos protokollfeladatokat ellátva egészen 1937-ig, amikor a spanyol polgárháború kirobbanása után a nemzetközi flotta részeként járőrözött a spanyol vizeken.

Az Admiralitás 1939. augusztus 31-én elrendelte a háborús mozgósítást, ami azt jelentette, hogy a hajó készleteit háborús szintre töltötték fel. 1940-ben a Gibraltárban állomásozó H-kötelék zászlóshajója lett. Első feladata a Richelieu francia csatahajó Gibraltárba kényszerítése lett volna, de a franciák megelőzték az angolokat és a csatahajó befutott Dakarba.

Június végén a flottakötelék parancsnoka Sir James Sommerville lett, akinek elévülhetetlen érdemei lettek a Bismarck elsüllyesztésében (részt vett az angol radar fejlesztésében, amellyel a brit cirkálók nagyszerűen szemmel tudták tartani a német hajót, majd a parancsnoksága alatt álló Ark Royal repülői sebezték meg annyira a Bismarckot, hogy az nem tudta elérni a francia kikötőket).

Mers El Kebirnél szagolt először puskaport a hajó legénysége: az angolok attól tartottak, hogy a francia flotta német, vagy olasz kézre kerül, ezért valahogy semlegesíteni akarták a francia nehéz hajókat (később a hajók tényleg német kézre kerültek, de Hitlert nem érdekelték). Az angol ultimátum szerint a francia hajók befuthatnak angol kikötőkbe, vagy lehorgonyozhatnak a Karibi-szigeteken, esetleg elsüllyeszthetik magukat. Mivel a franciák egyik lehetőséget sem tekintették valós alternatívának, Sommerville kiadta a tűzparancsot.

A francia hajók nagy része súlyosan megsérült, de a Strasbourg csatahajónak sikerült kifutnia és egérutat nyernie. A hajó üldözése közben viszont annyira túlerőltették a Hood turbináit, hogy azokat később javítani kellett és ezzel el is veszítette korábbi csúcssebességét. Júliusban még részt vett a cagliari reptér bombázásában, de 1941 januárjában már nem lehetett tovább halogatni a nagyjavítást, így befutott Rosyth-ba. Februárban megérkezett a hajó utolsó kapitánya, Ralph Kerr, májusban pedig Holland altengernagy.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!