voland-féle casemod
A 2014-es Veletech moddingversenyre épülő gépem alapját egy CoolerMaster Elite 335 ház adja - és sok-sok munka. – írta: voland, 10 éve
Második rész
Tervezem továbbá, hogy a DVD írót egy gyári rácsos slot takaró mögé rejtem és egy érintéskapcsoló áramkör révén a takarólemezt megérintve lesz nyitható a DVD író. Ezután az oldallap következett, első verzióként egy fémhálót készítettem, melyet Márk színre fújt:
Időközben, egy új ihlet révén, készíttettem egy sötétített barnás színű plexi oldallapot, melyre a tervek szerint pisztolygolyó lövés nyomok kerülnek majd:
A ház belsejében a táp kábelei méretre lettek vágva valamint harisnyázva lettek a külső dizájnnak megfelelően, fekete-sárga harisnyával:
Itt megjegyezném, hogy képes voltam a táp gyári vezetékeit a nyáklapból kiforrasztani és újakat beforrasztani csupán azért, mert így kontrasztosabbak lettek a sárgával harisnyázott vezetékek (narancsszínű vezetékekkel pótoltam a gyárikat). Moduláris tápról lévén szó, rendelkezik csatlakozókkal, melyek számomra érthetetlen módon fekete helyett kékek és zöldek voltak, szintén kicseréltem őket feketékre:
A moduláris táphoz külön kábeleket kellett készítenem, kapott 3 SATA kábelt: ODD, HDD, SSD (méretre vágva, harisnyázva):
Készülőben van még a videokártya vezetékezése (szintén harisnya+méretre vágás). A házban eredetileg volt pár 3.5"-os slot is a HDD-k részére, ám azt a két konzolt kiszedtem, így elfért a vízpumpa. A HDD-t és az SSD- felül, az 5.25"-os helyeken szereltem be. A csavarmentes szerelésű rögzítő füleket a gyári lila színről sárgára fújtuk:
Az előlapi panel alaplapra csatlakozó vezetékei szintén harisnyákat kaptak:
Készült továbbá 3 ventilátor a vízhűtés mellé, ezek Coolink Swif típusú ventilátorok, élénk neonzöldes színűk a szürkés kerettel nehezen összeegyeztethető a ház új stílusával, így Márk aprólékosan átfényezte őket a rozsdás retro stílusnak megfelelően, a vezetékek szintén méretre lettek (lesznek) szabva és harisnyát kaptak (fognak kapni):
Most következik a kedvencem: a vízhűtő rendszer!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Egy olcsó gépház újjászületése. Kétszer.
Egy utazás, amit a lehető legkevesebb befektetéssel próbáltam megvalósítani, 2011-ben indult, és azóta sem ért véget.
-
Az én autóm: Trabant casecon
Gondolom sokan emlékeztek még a tavalyi gépemre, a Ferrari V12-re, ezért idén is autós témával lepem meg...
Előzmények
-
O.A.C - OpenAirCase
Nyitott kivitelű számítógépház tervezési folyamata lézervágó berendezésre és casecon versenyre hangolva.
-
Pandora Mod
Az Avatarért való rajongásom egy Pandora témájú casemod készítésében öltött testet...
-
Ferrari V12 PC és hobbi CNC
Mindig is szerettem alkotni. Idáig legfőképp autókat építettem. Most másik hobbimmal próbálkoztam.