Xiaomi Smart Scale

Nagyon szép, jól megformált termék lehet a lakásban, és kb. bárhova tehető! Az okosmérleg az új barátom. – írta: mrgergoke, 8 éve

Tesztüzem

Most, hogy megtudtam, hogy nincsenek különböző módok, jöhetett az appal összekötés. A specifikáció szerint csak Android 4.4 fölött és BT 4.0 fölött képes kapcsolatot létesíteni. Sajnos egyiket sem tudtam alulról tesztelni, egy Thl 5000 volt segítségemre immáron sokadjára. Beszkenneltem a kínai leírásban látott QR kódot, és a Play áruházban kötöttem ki a Mi Fit nevű appnál. Ezt már ismertem a Mi Bandem óta, és meg is lepődtem, hogy ez kell a mérleghez is. Letöltöttem, de a világért nem tudtam sehogy sem a mérleggel párosítani a telefonom. Nem csoda, egy fórumon írták, hogy bár benne kellene lennie a funkciónak a programban, nincs. A megoldás az, hogy a kínai verziót kell megpróbálni letölteni, ami bejelentkezés után rögtön angolra vált, és az frissebb, abban benne van. Láss csodát, tényleg így volt.

Xiaomi Smart Scale app

Bejelentkeztem ott is, és rögtön találtam lehetőséget, hogy BT-n keresztül egy mérleggel kössem össze a készülékemet. Ehhez be kellett kapcsolnom a BT-t, majd rögtön ráállni a mérlegre, és abban a pillanatban a telefon képernyőjén is megjelentek a kiírt számok. Ennyi volt a párosítás, aztán legnagyobb meglepetésemre megkért az app, hogy maradjak nagyon közel a mérleghez, ugyanis frissül éppen a szoftvere a telefonon keresztül. 20 másodperc volt kb. az egész, és a mérleg készen is állt a megmérettetésre. Ráálltam, és egyből írta is az előbb mutatott tömeget, majd rögzítette az értéket a telefonomban. Hiába voltam bejelentkezve a Mi fiókommal, nem volt személy hozzáadva a mérleghez. Mármint nem tudta név szerint, hogy a fiókomon belül kit mért (illetve konkrétan egy egyessel jelezte a nevem és nem láttam az adataim). Gyorsan gyártottam egy júzert, mert csak így tudtam neki megmondani, hogy milyen magas vagyok, ami ugye kell a BMI (testtömegindex) kalkulálásához. Sajnos azt mondta, hogy közepesen túlsúlyos vagyok, de nem hittem neki. Egyrészt azért, mert pár kiló ruha is rajtam volt, másrészt meg azért, mert egyszerűen hülyeség, egyáltalán nem vagyok túlsúlyos.

,,Csak erős a csontozatom."

/Eric Cartman/

A leírás szerint a mérleg a kínai központi akármi adataira alapozza a BMI skálát. Biztos kevés rizst eszek, és túl sok kenyeret. Ezzel a túlsúly dologgal úgy látszik, vagy ösztönözni akarnak, vagy csak piszkálni.

A LED-ek egyből felvillannak, ahogy ráállunk, és pár pillanaton belül be is lövi a tömegünket a készülék. Verőfényes nappal is megfelelően fényes a felirat, ugyanakkor homályos hajnali 6-kor sem veri ki a szemünket, el lett találva. Amikor lemászunk róla méredzkedés végeztével, a rögzített értéket mutatja még egy rövid ideig, majd olyan hagyományos tévés effektussal alszik ki a fény. Lehet, hogy a többség a CM ROM-okból (CyanogenMod főzött rendszerek Androidra) már jobban ismeri ezt a kikapcsolási effektet, mint a régi tévékből.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények