exHWSW - Értünk mindenhez IS - Lokál fórum

üzenetek

hozzászólások


Jahno
(őstag)

Áááá, kiemelt lelőhely a munkahelyek/állások X környékén, építkezős, babavárós, CSOKos csoportok, Merci és egyéb autó adokveszek, általános adokveszek. Hosszú lenne a sor. BMW adokveszekben másik fajta hülyék vannak, bár idén egyelőre engem is elég jól kerültek.

EPAM hirdetése alatt meg éppen szépen írnak, max. az írástudó játssza a faszkalap kötekedő értelmiségit :-D Az sem jobb.

Aztán jönnek a tényleg betegek, pld. skizofrénes, mindenhova mindent is beírósok:


Jahno
(őstag)

Jártál Te már nagyon mély vidéken? Vagy eddig így fotelban is dobozban éltél. Ezért mondjuk Novával, hogy néha kell Meister összest is olvasni, hogy legalább sejtsük az univerzum nagy átlagát.

Az a másik érdekesség, hogy telefont, alap Face funkciókat és egyebeket tudnak kezelni, holott simán azt hinné az ember, hogy önerőből max. porban fetrengeni bír ennyi iskolázottsággal. Igaz Facén belül már nem mindig tudják hol vannak és mi ez az egész, miképpen működik.

Valahol biztos 10 milliárdokért konferenciáznak ilyesmiket, hogy jaaaaaaj mit lehetne tenni és felzárkóztatni. Pedig csak neki kellene látni és csinálni. És persze döntésképes felnőttek, szavazóbázis, 5G elleni tüntetés meg ilyesmik azok mennek, ahhoz jobban értenek.


zetor2000
(senior tag)

Fene tudja, lehet, hogy a telek tényleg bozontos... :D

Alapvetően azt nem értem, hogy mit is akar írni az a jóember. Ha összeszedné a gondolatait, és 10 percet szánna arra, hogy összeállítsa a hirdetését, akkor eredményesebb lenne.
Még anno asszem Guga fogalmazott egy szösszenetet a HWSW bolhapiacára, hogy hogyan is kéne értékesíteni a terméket, meg hogy adj meg elérhetőséget, minél többet, mert annál több "csatornán" tudnak megkeresni. A telefonszámtól se kell megijedni, bele lehet írni. Zaklatók amúgy se innen fogják megtudni a számot, azt ha meg vevő hív, hát lehet üzlet is, akár.
Szóval ha valamit ilyen formában hirdetnék, akkor venném a fáradságot, és egy 5-10-20 percet gondolkodnék, hogy mit-hogy szeretnék eladni. Ilyenkor már lehet, hogy a helyesírásra is lehet figyelmet fordítani, mert beugranak a szavak.


Jahno
(őstag)

Jahh, adokveszek csoportokban is próbáljuk értelmesen megírni a szabályokat, aztán max. olyanokat nem értek, hogy "kép, egyéb infó privátban". Faszé fáj Neki egyszer rendesen leírni, hogy ez meg ez van így és így, miért jobb, ha 15en írnak és akkor egyenként válaszolgatni kell? Retro PCsben van pár műkedvelő, azok nem ismerik fel a cuccokat, de egy típust nem tud leolvasni róla és valahogy pont úgy fényképezi, hogy a lényeg ne legyen rajt. Egyszerűen őstehetségek, nem tudom miképpen csinálják :-O De akad ahol segédlet és sablon van rá...


BobaHWSW
(újonc)

En nagyon sok kavet elhiszek am!:D mennyi az annyi. Nalam doki ramszolt, hogy probaljam meg 8 deci ala vinni a napi kave fogyasztasom.


Phülöp
(addikt)
Blog

Iden eddig nulla darab (= nulla deci) kavet ittam


BobaHWSW
(újonc)

:Y


BobaHWSW
(újonc)

Megiszom a Te reszed is.


qnadam
(veterán)

hátafaszommá' az alvállalkozóimba. az egyiknek mostanában olyan a stílusa, hogy nem merném multis ügyfél elé engedni, a másikat oda merem, de annyira nem jó, amit csinál (kültéri reklámokról lőtt valami 130 snittet, amiből keresni kellett 5 minden szempontból jót), a harmadik tök szépen dolgozik (ami azt illeti, túl szépen, némi minőség árán lehetne kicsit gyorsabb is), de ma kis híján összebalhézott az ügyféllel (amúgy kb jogosan, de akkor is...), a negyediket imádta az ügyfél a múltkor, de ő sose ér rá...

[ Szerkesztve ]


Jahno
(őstag)

He, ha videjós kell akkor szólhatsz, mert csomó ismerősnek itt sír a szája, hogy jaaaajnincsmeló. Aztán max még valakivel összebalhézik, nabumm :-)


qnadam
(veterán)

a csomó ismerőst oda lehet tenni az üf elé, tud vele normálisan beszélni, el fogják hinni róla, hogy ért is ahhoz amit csinál (és amúgy tényleg ért is hozzá)? a felveendő feladatot bele tudja képzelni a majdani vágottba (és nem csinál szép lassú svenkeket a másfél perces klipbe)? a minőség és hatékonyság között tud jó kompromisszumot kötni (nem áll neki fixekkel művészkedni feleslegesen, nem bohóckodik negyedórát helyszínkereséssel-statívval-mittoménmivel egy félperces beszélő fejnél)? ha feszkó van, akkor higgadtan nem veszi magára, és nem súlyosbítja tovább a helyzetet?
elvileg nem nagy skillek ezek, de valahogy sose akar összejönni.


Phülöp
(addikt)
Blog

#nyugodjék békében

Spencer Davis

[ Szerkesztve ]


-NoVa-
(őstag)

Én is leszorítottam literes nagyságrendről kb fél literre, + a tej. Amennyire hat, igazából nincs eltérés, hogy iszok-e vagy sem, néha simán kimarad egy nap, inkább a rituálé, mint a koffein a lényeg.


Sipi-
(tag)

Idén én is, de az eddigi közel 40 évem alatti kávéfogyasztásom sem nem több összesen 3-4 decinél.


eattila
(csendes tag)

Szerintem én is :D :D


WiZARD
(addikt)

Amikor egésznap a kávézóban vagyok akkor 3-4 dupla meg mellé 4-6 szimpla simán lemegy. (ha nem vagyok ott, akkor csak napi 1-3 dupla) Tej, cukor és egyéb felesleges dolgok nélkül ;)
1-1 kávénak semmi hatását nem érzem, csak az íze miatt iszom.

Ha a közelben nincs garantált minőségű kávé akkor nem kávézok, ha kimarad 1-2 nap az fel se tűnik, a 3. nap után viszont fáj a fejem, ha nincs koffein, ilyenkor valami enerigaital segít.

[ Szerkesztve ]


blueboi69
(csendes tag)

Na ettől van még nagyobb kérdőjel is.
Nem egy hírdetéssel találkoztam face-n, hogy ott a termék, webshop, leírás minden, ár nincsen, érdeklődni kell. Megkérdeztem, hogy akkor most nekik jobb érzés mindenkinek egyesével megírni? Azt mondták igen. Megkérdeztem az árat, aztán kiírtam publicba a reklám alá, hogy másoknak ne kelljen :D


Phülöp
(addikt)
Blog

Nekem a kávé a cigihez kellett, jó kis nescafe cukorral, sok tejjel, 3 decis bögréből naponta 2x.
Ebből mostanra a tej maradt meg, havi 1-2 alkalommal a reggeli müzlihez.


eattila
(csendes tag)

Na azt én sem értem. De ilyenkor gondolom az interakcióra hajtanak. Meg hogy tudják utána lökni a rizsát még. Ha ki van írva az ár, nem tud rábeszélni. Megnézed, és nem kell ennyiért.

Bár ahol ár nincs, azt én hagyom csuklóból.


A. Crowley
(csendes tag)

Hogy áll most a kávézó? Működik?

üzenetek