Válasz erre a hozzászólásra: (talán jobban kapcsolódik ehhez a témához)
Bővebben: link
Képzeld el a következőt: éled a hétköznapi, szürke életed mint megannyi ember. Van életcélod, vágyaid, elképzeléseid. Viszont egy nap találkozol egy olyan emberrel, akinek - úgy érzed - szüksége van rád. Segítesz neki, felkarolod, mert tudod jól, hogy amit teszel az neked százszorosan fog megtérülni. Elsősorban nem magadért cselekszel, de amikor látod, hogy mindez rád is milyen hatással van, akkor próbálod tudatosan fenntartani kettőtök kapcsolatát. Mondjuk azt, hogy beleszeretsz és egyenrangú társként éled vele mindennapjaidat.
Aztán egy este szembesítenek azzal a ténnyel, hogy mindaz amit adni próbálsz többé már nem érték. Nincs rád szükség, feleslegessé váltál... Egy olyan szakadékba zuhansz, ahol magadra maradsz az érzéseiddel és gondolataiddal. Agyad folyamatosan zakatol, hogy MIÉRT??? És elkezded keresni a választ... Elindulsz egy olyan úton, ami számodra még nincs kitaposva. Tudod, legbelül érzed, hogy valahol valami nem volt és nincs rendjén az életedben és reménykedve teszed meg elős lépéseidet egy szebb jövő felé. De mégis honnan tudnám, hogy amin elindultam az nem egy zsákutca?
Egy dolog, hogy definiálni tudom mindazt ami nekem fontos... Nekem... Már megint ott vagyok hogy ego...
Hogy éles határvonalat állítsak az ÉN és a MI közé, mondanék egy példát. Örömmel tölt el a tény, hogy embereknek segíthetek. Nem is ezzel van a probléma. Ha jól veszem ki szavaidból, akkor ebben kellene keresni egyfajta teljes boldogságot. Az, hogy megpróbálok a társadalom egy ''hasznos'' tagja lenni még rendben is van. De van valami ami ennél jóval kisebb és jóval erősebb. A neve párkapcsolat. Belekóstoltam és tudom milyen. Egyszerűen nem elégít ki az a fajta boldogság, amit sok-sok emberből meríthetek, mert nincs egyvalaki akiért bármit megtennék. Még szükségem van valakire, aki melletem van, aki fontos nekem. Nem tömegre, nem barátokra, hanem egy emberre...
Ugyanakkor azt is tudom, hogy ez így nem helyes... Vagyis honnan tudnám? Önmagammal kerülök ellentétbe, mert tudom mire vágyok, de vágyam tárgyának nem látom értelmét. Mi marad akkor? Marad a sok pici boldogság darab, amiket sok-sok embertől kapok és megpróbálhatok ebből felépíteni magamnak egy hatalmas boldogságot, de ez mégsem olyan, mintha egy embertől kapnám mindezt... Önzés lenne ez is?
Filozófia, pszichológia - Tudomány, oktatás fórum
üzenetek
hozzászólások
Gh0sT
(addikt)
Hát igen... A kígyó a farkába harap effektus.
''A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van utánafordítom belső tekintetem, követem az útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.''
/Düne - Paul Atreides/
De mondhatám azt is, hogy elég sok helyen ajánlják, hogyha jöna sárkány, nem emgijedni kell tőle, hanem átengedni magunkon.
[Szerkesztve]
_az
(senior tag)
ilyen topicot már én is akartam nyitni, de sosem ertem megtenni 
elfogadjuk-e a valóságot, ami körbevesz(miszta mátrix)? mi a látezés értelme? Miért akarunk élni, ha úgysem kerülhetjük el a halált?(ezen komolyan elgondolkoztam és egyszer egy pillanatra átéreztem, hogy egyszer meg fogok semmisülni, egy pillanatra valami iszonyatosan rossz érzés volt 
)
meg ilyenek...
szerk: nem kiröhögni, de ez a mátrixos valóság nekem már akkor megfordult az eszemben, mikor leültem a doom1 elé... najó, tiszta scifi lesz a végén, emlékcsere, stb, hagyjuk 
[Szerkesztve]
A párkapcsolat megszűnése olyan is lehet, amilyet leírsz, de vannak még más lehetőségek is. Az egyik, hogy visszamenőleg derül ki, hogy az általad a kapcsolatba fektetett érzelmi tőke haszontalan volt és egyoldalú (gyakran derül ez ki csak évek multán), a másik hogy mindkét fél részéről elmúlik az érzelmi töltet (aurousal ? már nem eméxem pontosan) és a két fél
a) befektetés optimalizálásra, B) később minimalizálására törekszik,
a esetében a kapcsolat átalakul, b) esetében lassan megszűnik.
De mindezek a folyamatok csak kémia, vegyészet.
[ Szerelmem Kémia 
) ]
Minden megtörtént már korábban is másképp.Szal a mátrixot akik csinálták csak egyek voltak a sok közül
Gh0sT
(addikt)
Ez a halál téma nagyon érdekes. Mostanság gyakran kérdezem meg magamtól, hogy egyáltalán minek élek?! Válaszolni mondjuk nem tudok rá egyelőre, meg kipurcanni sem nagyon szeretnék, de - hülyén fog hangzani - felkészültem rá.
Amikor ''kicsi'' voltam, sokszor képzeltem azt, hogy én soha nem fogok meghalni. Kicsattantam, tele voltam élettel. Most meg már lassan féllábbal a sírban vagyok...
Én azt nem értem, hogy ez emberek miért félnek a haláltól...
Ez az élet, megszületünk, meghalunk(majd újjászületünk 
).
Szerintem az emberek többsége azért fél a haláltól mert nem tudja, hogy utána mi lesz. Ennek következtében olyan dolgokat találnak mint a menny és pokol vagy különböző fikciókat, ami következtében félni fognak és depressziósak lesznek. Halál olyan amilyenek mi alakítjuk…
az élet értelme, hogy minél hamarabb ph-félisten lehessünk 
Hmm ez nekem távolkeleti álbölcsességnek tűnik, nyílván célszerű lénne pontosabban megmagyarázni.
Mondjuk az egyik alapvető filozófiai probléma, hogy pontos gondolatokat a pontatlan nyelvi megjelenítés által próbálunk átadni.
Ezért eztán két vérbeli filózófus mielőtt beszélgetni kezd, rögzíti a szavak, szóösszetételek, mondatrészek és mondatok értelmét.
És lehet, hogy még így is félreértik egymást...
se nem távolkeleti, se nem álbölcsesség pedig. Frank herbert Dünéjéből vab,
''Átengedni a sárkányt magunkon'' csak ebből gondoltam. Én szívesen értelmezném a szöveget, de ehhez kéne valami kapszkodó Tőled
És egyébként + hova tűnt a topicgazda Gh0sT ??
Csak nem megoldódott a problémája?
[Szerkesztve]
mahatma
(aktív tag)
''Most meg már lassan féllábbal a sírban vagyok...''
remélem nem.....hacsak nem féllábú GhOst....
(viccnek is rossz)
bizony, ez így elég kevés..
egyébként meg üdvözlet a frontvonalban
valószínűleg tartom, hogy a könyv megvásárlásra kerül....
