Nos…

Talán nem ide való a téma, talán túl komoly, esetleg sokaknak szokatlan, mégis bátorkodom megnyitni. Az előző topic kudarcából tanulva megkérnék mindenkit, hogy mellőzze a felesleges blőd hozzászólásokat! Köszönöm!

Bár nem vagyok sem filozófus, sem pszichológus – őszintén szólva egyiket sem tanultam soha – mégis nagyon érdekel a két fenti témakör. Olvasgatva a PH!-t nap mint nap találkozok olyan emberekkel, akiknek a hozzászólásaiból arra lehet következtetni, hogy másképp élik mindennapjaikat, másképp viszonyulnak a világhoz. Gondolkodásuk, világszemléletük eltér a megszokottól. Nem olyanok mint a nagy átlag…

Igen, persze… Mindenki más és más… Mégis vannak dolgok, amik megszabják egy ember értékét… Mitől leszünk értékesebbek? Hol van az a pont, amikor kiemelkedünk a tömegből és mire van szükség mindez megvalósításához?

Hol kezdődik a tudatos élet? Egyáltalán mi számít tudatos életnek? Mi a helyzet az értékrenddel, a morális szabályokkal? Mi az egyén és hogyan illeszkedik a társadalomba? Megannyi érdekes kérdés, amit nagyon sok szemszögből meglehet világítani. Nincs pontos definíció, csak sok-sok közelítő magyarázat, amelyek féligazságokat tartalmaznak.

Legyen ez egy olyan topic, ahol kifejtheti mindenki saját véleményét, mert minél több pontból vizsgálunk egy adott problémát, annál közelítőbb magyarázattal szolgálhatunk annak megértésében.

Kezdeném is talán én...

Egy kérdésem lenne az illetékesekhez: mi a kötődés? Miért szükséges? Egyáltalán mire vezethető vissza a hiánya?

a filozófiában nincsenek teljes igazságok. Csak vélemények vannak. Ahogy a való életben is. Csak éppen azt a véleményt tekintik igazságnak, amit a (vitában) legnagyobb pofájú illető, a leghatásosabban tud elmondani. Tudjon hatni, az emberek azonosuljanak a véleményével, (ezáltal támogassák akár támogassák is őt). Ez van a politikában is, ezért van ez a széthúzás. Ezért aljas a média, a birkákat iszonyatosan tudja manipulálni, akiknek nincs saját véleményük, csak másokét szajkózzák.
(talán nem tartozik szorosan a témához, bocs, ez jött ki.)

[Szerkesztve]

Nos én se vagyok filozófus, de nemrégiben én is olvastam a kötődésről, így tudok neked egy linket adni. Nem fogsz olyan sok mindent megtudni róla, de jelenleg csak ezzel tudok szolgálni.

Bővebben: link

Rövidke leszek, kevés az időm.

A kötödéssel (aminek metszete a szeretettel nem üreshalmaz) kapcsolatban kicsit megingatott valaki jópár hónappal ezelőtt.

A racionalitás, az emocionálisnak mondott dolgok racionalizálása életelemem. Időnként határt kell szabnom neki, mert fura módon rendszeresen olyan következtetésekre jutok, amik nem arra mutatnak, hogy akár egy plusz percet is érdemes élve eltöltenem itt. A kötődésről racionálisan gondolkozva szerintem oda jutunk el, hogy egy nagyon mélyre kódolt túlélési ösztönről van szó, azaz ahhoz kötődünk, aki valamilyen módon segít az életünkben - nem fontos, hogy ''objektív'' segítségről legyen szó, tehát olyan kötődések is kialakulhatnak, amelyek kívülről - sőt, belülről... - nézve is illogikusak, a kötődő fél vagy felek számára hátrányosak. Általában viszont ilyenkor (pszichiátriai módszerekkel legalábbis )fellelhető valamilyen mélyben rejtőző félelem, vágy, ami indokolja a kötődés meglétét.

Én szeretném, ha a kötődés, meg a szeretet megkérdőjelezhetetlenül irracionális, vagy legalábbis ''magasabbrendű'' valami lenne, ami nem 100%-ig önzésből vagy ösztönből állna. Nem kell, hogy egyáltalán ne álljon abból, csak 1%-ig ne. Ezt viszont nem lehet bebizonyítani.

Na olvasom tovább azt a forráskódot.

Nos kötődésről én is tudnék mesélni. Senkit nem rkarok mélyebben belekeverni a magánéletembe, de többször is felmerült már az elmúlt 7 évben , amióta apárommal vagyok, hogy miért is vagyok vele.Főképp mások tették fel ezt a kérdést nekem, olykor esetleg bogarat is ültetve a fülembe, hogy hülye vagyok, meg miért nem nézek más pali után stb.
Egyszer azt mondta ránk egy filózófiában és pszichológiában jártas ember, hogy mindig valami új képet kap rólunk. hol olyanok vagyunk mint két árva, aki próbál tüzet gyújtani , hogy melegedjen, hol barátok, hol pedig olyannak lát bennünket mint anyát és fiát.
Én is úgy érzem íme itt a másik felem. Minden jó és rossz tulajdonságával együtt.
Néha a pokolba kívánnám ( na jó azért annyira nem), de van olyan , amikro fülig belezúgom, mint egy kis csitri. Ragaszkodom hozzá nagyon. Mert nem akart megváltoztatni.De ő sem hagyja, hogy én megváltoztassam.

Egyébként igen fura dolog ez a kötődés. Én például túlságosan ragaszkodó tudok lenni. Az is fura, hoyg hugommal ellentétben például én fateromhoz ragaszkodom jobban, vele találom meg a közös hangot.

Szerintem a témához tartozik még a másoktól való függés is. Na nem anyagi értelemben, hanem hogy mennyire jáátszik szerepet életünkben másoknak a véleménye.

Ha a racionalitás talaján maradunk, akkor valóban el lehet jutni a szintre, hogy ''ugyan mi értelme van ennek az egésznek?''. Kérdés, hogy bármit fel lehet-e fogni ép ésszel és ez-e a célravezető módszer?! Egyáltalán egy érzést mennyire lehet ''ésszerűsíteni''?

Visszatérve a kötődésre egy két példa erejéig:
Tekintsünk el a családtól és korlátozzuk az emberi kapcsolatokat a barátokra, ismerősökre, illetve koncentráljunk a párkapcsolatokra. Trivilális, hogy van egy olyan lépcső ahol elkezdődik valami sokkal mélyebb mint haverság, ismeretség. Hogy ez a lépcső kiben hol van meg, az egyén és természet függő. Viszont eltolódhat-e ez olyan mértékben, hogy a barátság fogalom valakiben nullára redukálódjon. Ergo lehet-e olyan magasan a képzeletbeli mérce amit nem tud senki sem megütni és nem tud egyik ''kategóriából'' eljutni a másikba? Helyes-e az, ha a szememben minden ember egyenlő? Ha nincs barát, nincs kötődés... Legalábbis nem akkora mértékű, hogy minden gondolkodás nélkül le tudjak róla mondani...

Nem érzed azt, hogy a párodhoz való ilyesfajta ragaszkodás gyengévé tenne?

Visszakanyarodva emvy gondolatmenetéhez. Azért kötődik valaki, mert talán fél... Viszont mi van azokkal akik pont a félelem miatt nem mernek kötődni? Ha elveszítek valakit aki hozzám közel áll, az irtózatos fájdalmat tud okozni, függetlenül annak okától...

Szvsz a kötődés ha kezdetben talán azért is van mert valaki fél, később átcsaphat az ellenkezőjébe. Azért nem kötődik mert fél... Tudja, hogy milyen és tudja hogy mit veszít ha veszít...

Tudna valaki esetleg olyan könyveket mondani, amiben a pszichológiai alapokat el lehetne sajátítani. Érdekel a pszichológia, de csak hobbi szinten.

Bocs ha nem idevág, de gondolom itt csak vannak olyanok, akiket érdekel a téma.

Érezni nem érzem. Kopromisszumokat meg mindig kell kötnie az embernek. Viszont a legjobb társ

[Szerkesztve]

Válasszuk ketté azt, amikor valakiben már az igény sincs meg a kapcsolatra, kötődésre, illetve azt, amikor annyira magas a mérce, amit senki - vagy nagyon kevesen tudnak megütni. Persze mindkettő indulhat ugyanarról a pontról, és értem, hogy nagyon hasonló, néha ugyanaz az ok állhat a háttérben - mégis, válasszuk ketté.

A második esetet ismerem egy kicsit, személyesen is, és láttam másokat is. Ez akár barátságnál, akár párkapcsolat esetén előfordulhat. Ennek szerintem fontos komponense a mély - hangsúlyozottan mély, gyerekkorban gyökerező - önértékelési probléma.


.. most ezt abba kell hagynom, épp akkor betegszem le, amikor végre hosszú idő után egy számomra is érdekes téma... de nem tudok itt ülni sokáig.

Pontosan mit is értesz azon, hogy kötődés?


Mert itt Tyldi(ék) egy másik személyhez való kötődést értették rajta. Csakhogy a fogalom ennél sokkal tágabb (illetve tágabban körüljárható), mert pl. amíg az emberek közötti kötődés racionális (is) addig pl. egy tárgyhoz való kötödés már nem biztos. Mondjuk az ejtőernyős kötődése az ernyőhöz igen csak racionális, legalább is, amíg a levegőben van. Ugyanez a kötődés már mulatságos lehet, amikor már földet ért...

Én pl. ezer szállal kötődöm több ezer valamihez, amik között tárgyak, szokások, élőlények és kiemelten emberek, valamint eszmék és attitűdök vannak. Ha jól értelmezem, egy emberi lét valóságát a kötődéseken keresztül tudjuk a legjobban megismerni.



[Szerkesztve]

Illetve közben eszembe jutott, hogy lehet -e ennek a szociálpszichológiai kérdésnek számítástechnikai érintezése és van: végül is egy relációs adatbázisban is a relációk, az adatok közötti kapcsolatok (kötődések) a legfontosabbak: a vázát alkotják a rendszernek...

[Szerkesztve]

én a kötődést valamilyen szinten egy egyszerű emberi ösztönnek tulajdonítom (már ha ilyen értelemben vesszük a szó jelentését), ami abból ered, hogy társas lények vagyunk... nem igazán idevág, és picit a racionalitás felé húz el, de szvsz mint ahogy a matematikában is vannak nem bizonyítandó alapigazságok (axiómák), úgy az életben is jelen vannak olyan elemi dolgok, amelyeket nem kell / lehet / érdemes megmagyarázni, pontos meghatározást adni rá... persze pont ettől lesznek érdekesek..a miértre még nehezebb pontos magyarázatot adni

[Szerkesztve]

Persze hogy van másféle kötődés is. De én pl. nagyon nagyon kötődöm bizonyos tárgyaimhoz. Van egy kendőm, a nasca kendő, egyszerűen totál kiborulnék, ha azt elhagynám. Hogy ez multaságos e, hogy ennyire kötődöm hozzá, azt ítélje meg mindenki saját maga.

én meg egy koszos ötforintoshoz kötődök hasonló módon, de pusztán azért, mert már évek óta nem vettem ki a kabátzsebemből most már akkor se fizetnék vele, ha épp ezen múlna

az betegség, nem mulatságos

A kötődésről nekem a tanultak ugranak be. A kötődésnek három fajtáját tanultuk:
- biztonságosan kötödő
- elkerülő
- bizonytalanul kötödő

Ezeknek a kifejtésétől most eltekintenék, mert a megnevezésük elég jól körülhatárolja őket, mindenki el tudja képzelni. Ami nekem eszembe jut a kötödésről, az önmagunk megerősítése a választott szerelmünk által. Hiszen a kötődés tulajdonképpen egyfajta vonzalom és szerelem után alakul ki, márpedig a vonzalom egyik meghatározó alapja, a másik hasonlósága felénk. Azért kötödünk hogy tudat alatt önmagunkat erősítsük, keressük önmagunkat a másikban.

Hirtelen ez jutott eszembe, bár kicsit fáradt vagyok és nem elég pontos, de később talán...

azért mert egy tárgyhoz ''kötődik'', mert kiemeli a többi közül szerintem ez ugyanaz, mint gyerekeknél a plüssmaci és tsai, amit mindenhova magukkal cipelnek

Ha valakiben nincs meg az igény az már nem feltétlenül emberi. Ha valóban az ösztönökben gyökeredzene az érzés, akkor azt kiírtani szvsz nem lehet, vagy csak nagyon eltorzult ember képes erre.

Inkább másképp fogalmaznék az egyértelműség kedvéért. Ha az emberei kapcsolatokra való igényemet le tudom szorítani - pusztán racionalitási alapon - olyan szintre hogy ne legyen szükségem rájuk minden pillanatban az miként értékelendő? Ez egyfajta előrelépés, megerősödés, vagy valami teljesen negatív magatartásforma? Nem feltétlenül arra gondolok, hogy magasra teszem a mércét, mert miért is tenném. Nem akarom/szeretem az emebereket egymással összehasonlítani. Mégis vannak olyanok, akikben megfog valami. Ők se nem barátok, se nem haverok. A kettő közötti mezsgyén leledzenek...

Igazából most kimondottan az emberi kapcsolatok tükrében szeretnék vizsgálódni.