Az eddigi HSZednek ez a része fogott meg a legjobban, amire szeretnék is reagálni. Előtte egy kis történeti háttér.
Én már bölcsibe is úgy mentem, hogy apu vitt, majd valaki jött értem és mentem haza, alsóban Nővéremmel jártunk egy s liba így Ő vitt, még a legelején anyum is jött értem, de ez nagyon kis idő volt. Majd hamar belejöttem és egyedül mentem haza és jöttem, Aztán a Nővére elment gimibe én még általános volt így egyedül jártam volt, hogy én értem haza hamarabb.. stb.
A szüleim, mit így utólag a tendenciát látva, nagyon jól oldották meg, hogy ne legyek az a téren üldögélő ''mi a aszt nézel'' gyerek. Én óvódás korom óta edzésre jártam, tehát kb 5évessen kezdtem el sportolni. Volt egy edzőm, akire felnéztünk, szigorú volt, de igazságos, mintha egy pótszülő lett volna, nagymamán nagyon korán meghalt, és a többiek még korában.
Mai napig örülök, hogy sportolni kezdtem el és nem az a téren üldögélős srác voltam, vagy a másik fele, aki otthon bújja a könyveket (félre értés ne essék! rengeteget olvasok én is!).
Ma már ott tartok, hogy túlnőttem a szüleim legtöbb álmát (vagy ez volt az álmuk ), amiben Ők nem tudtak segíteni a sajátos anyagi helyzetük miatt..
Szerintem ma már egy fiatal gyereken is nagy a felellőség és a mai társadalomban hamar fel kell nőni, ha valamit elakarsz érni. Persze, ha előttem is itt lesz az apasági szerep, nem könnyen fogom elfogadni a mai nézeteimet, de életre kell nevelni a gyereket és nem elkényeztetni.

A rossz társósságba keveredést is észre lehet venni, csak a szülőnek akarnia kell észre venni. A gyerek nem annyira okos még, hogy a nyilván való jeleket eltitkolja.