Eszembe jutott ezen a vonalon ezért megosztom veletek egy élményem. Buszon utaztam, nyár, Balaton felé, tehát adott volt a tömeg. Mögöttem levő ülésen egy család, anyuka+gyerekek, az apjuk állt. És ült is biztosan, félelmetes vágás nyomok tarkították a testét, az arcára pedig látszott, hogy az élet szántotta a barázdákat, élete a tekintetén is visszaköszönt. Erő és keménység egy számomra is megdöbbentő és félelmetes elegye sütött róla. Az asszony foglalkozott a gyerekkel, míg ő mintegy védelmezően állt az ülések mellett. Egyszer csak a kisebbik csemete felbőgött, a nő szívét-lelkét kitette, de nem bírta, csendre bírni, igyekezetébe, mintha félelem is keveredett volna. Aztán a férfi lenyúlt felvette a csöppséget a vállára és egy pillanatra a nyugalom csendje telepedett a buszra. Beleégett a tudatomba, ahogy marcona külsejű férfi, vigyázó mégis határozott mozdulatokkal emelte magához a gyermeket és ahogy az megéreze a közelségét, a biztonságot pillanatok feledte zaklatottságát.
Szinte végigpergett a szemem elött az életük, az apával, aki bár nem kegyetlen mégsem engedékeny, példa és támasz lehet a fiataloknak, míg azok felnőve túlszárnyalhatják és átvehetik tőle a családfői szerepet, annyira természetes és harmónikus volt látni őket, mintha egy tigris vette volna fel retteget állkapcsával a rakoncátlan kölköt.
Ösztönös, vad, nyers s talán éppen ezért igaz volt. Engem megejtett, ahogy a társadalmi máztól mentesen, távol annak minden ferdítő hatásától láttam egy embert és annak utódját


Köszi annak, aki végigolvasta. Nem, nem tudom hogy jött ide, csak leírtam