Hivatásom: szülő - Társadalom, közélet fórum

üzenetek

hozzászólások


Ariadne
(őstag)

Azt hiszem, én is más felfogást fogok képviselni, mint Csirkemanó. Nagyon szeretem a munkámat, ami (általában) előre tervezhető, rendszeres, néhány napos külföldi utazásokkal jár. Azonban két-három év múlva gyerekeket is szeretnénk a párommal (minimum 2, de inkább 3), ezért a tervezgetésbe az is bejött, hogy mondjuk az első fél-egy évben én vagyok otthon, aztán pedig visszamegyek dolgozni, és ő marad otthon a gyerekkel. Úgy tudom, lehet ma már ilyet nálunk is. Másik megoldás pedig a távmunka, ugyanis (szerencsére) olyan jellegű a munkám, amit lehetne otthonról is végezni (és rugalmas a főnököm is, bár egyelőre nem tudom, mit szólna hozzá :U ). Első fél évben mondjuk otthon gyesen rendesen, aztán pedig távmunka 4 vagy 6 órában, meg persze az utazások, melyek ideje alatt a kedvesem van otthon a bébivel.

Láttam hasonló példákat, sőt ennél ''keményebb'' megoldást is, egy Brüsszelben élő német lány úgy oldotta meg hasonló munkakörben, hogy két hónap után visszament dolgozni, ha jól tudom, részmunkaidőben (nem tudom ugyan, ki volt otthon a kicsivel). Az utazások alkalmával pedig a férj és a baba elkísérték őt. :) Mondjuk az biztos, hogy nem hurcolnám magammal a pár hónapos gyerekemet, mert 1. az apjának is megvan (szinte) minden alkatrésze a gyerek megfelelő ellátásához és 2. nyugodt, ismerős környezet kell a kicsinek, nem pedig egy szállodai szoba...

Ne értsetek félre, nem vagyok workaholic típus, csak jogászként egyszerűen nem lehet kihagyni 5-6 évet, aztán visszamenni, egyszerűen lehetetlen. Egy keresetből pedig nem hiszem, hogy meg tudnánk élni több gyerekkel... :(

[Szerkesztve]

üzenetek