Én egyszer találkoztam a buszon az egykori hittantanárommal, aki egy pap. Ez még önmagában nem lett volna gond, de sajnos éjszakai busz volt, és én seggrészeg voltam. Bazz, annyira szürreális volt, valagrészegen mászok haza egyszercsak ott áll a pap, és néz rám. Hirtelen nem jutott eszembe, hogy mit is kell köszönni, aztán vagy harmadszorra sikerült kimondanom, hogy Dícé-dírécs-dícsértessék. aztán, hogy nyomatékot adjak a köszönésnek, jól hátba lapogattam a papot.

Rohadt kínos volt, amikor reggel visszaemlékeztem.