Egy kis Lars Kepler / Joona Linna follow-up. Az irdatlanul hatásvadász 3. könyv után kicsit pihentettem a svédeket, de aztán nem lett örökös a pihenő, megint kedvet kaptam hozzájuk. Elkezdtem olvasni a sorban következő Lesbent, aztán 60-80 oldal után rájöttem, hogy itt valami marhára nem stimmel, és elkezdtem olvasni a sorban ténylegesen következő Homokembert
A 4. regény pozitív meglepetés volt. A hatásvadászás nem tűnt teljesen el, de erősen korlátok közé lett rakva, az első két könyv remek helyzetrajzai visszatértek, és a természetfeletti belebegtetésével is sikerült egész jó egyensúlyt találni. Szóval a Homokembert jó szívvel tudom ajánlani - nem egy Harry Hole, de a maga kissé ponyvás módján egészen jó.
És akkor ha már elkezdtem a Lesbent, akkor annak is a végére jártam - na azt viszont megbántam. Olyan a könyv, mintha egy 300 oldalas tűrhető krimit és 200 oldalnyi erőszak- / trash-pornót összemixeltek volna. Sok a teljesen felesleges szex, a gyilkosságok öncélúan elnyújtott bemutatása nagyon hamar unalmas lesz, és a karakterek annyi eszetlen hülyeséget csinálnak, hogy egy fél tucat hollywood-i kalandfilm kitelne belőle. Vannak benne élvezhető momentumok, és a megoldás is egészen jó... lenne, ha nem hazudtak volna előzetesen vele kapcsolatban az Olvasó arcába, de összességében ez a könyv a "kérem vissza a 6-8 órát az életemből" kategória. Népszerű, jó a sajtója - de szerintem akkor is szar...