Memóriakártya topic - Digitális fényképezés fórum

üzenetek

hozzászólások


Donki Hóte
(veterán)

Olcsó, jó [link]


ZS3NI
(őstag)
Blog

Sziasztok,

Most hol érdemes memóriakártyát venni? Régen sinceritytradingtől vettem, de most offline az ebay shop. 512 GB Samsung EVO/ Pro plus kellene, illetve 3 db 64 gb endurance kártya.

Amazon-on relatív olcsó, van annál jobb hely?

[ Szerkesztve ]


Alteran-IT
(őstag)

Én aliról szoktam, most ajánlottam volna egy boltot, ahonnan eddig is rendeltem és legutóbb is rendeltem az 512 GB-os EVO Plus kártyámat és semmi baj nem volt vele, azonban érdekes mód, de ez a bolt sem forgalmaz már tovább ilyen Samsung kártyákat, pedig több éven keresztül aktív volt ugyan azon a hirdetésen keresztül, most meg egyszerűen nincs, mást meg nem tudok ajánlani, mert én is azért rendeltem innen, mert ezek eredeti kártyák voltak, sok boltnál kiderül, hogy bár hasonló áron hirdetik a kártyákat, azok nem hogy nem eredetiek, hanem még defektesek is, mert valami kisebb méretű kártya van szoftveresen átalakítva, szóval sokat kell ilyenkor nyomozni, hogy melyik bolttól érdemes, eddig nem kellett, most már majd kell, már ha a többi helyről sem fogy ki, mert most megnéztem pár boltot, ahol ár és értékelések szerint is eredeti van, de már több opció inaktív.
Érdekes amúgy, de ugyan így elérhetetlenné váltak a Samsung AKG fülhallgatók is, amik egész jó minőségűek voltak, illetve ha elérhetőek, akkor már max. márkajelzés nélkül, bár azokat is leszedi az aliexpress már.
Valószínűleg valami jogi hadjáratot indított a Samsung és lassan már más külföldi, olcsóbb forrás nem kínálhatja a termékeiket, bár ez jelenleg csak feltételezés, de pár hónapja még csak a fülhallgatókkal kezdődött.


Crvsh3R
(senior tag)

mobilemaster
(csendes tag)
Blog

Sziasztok!
Megérkeztek az SD olvasók, végül vettem párat az ajánlott típusból. Sebességre nekem kiváló, és összességében majdnem tökéletes lenne. Még a DVB-T set top box is viszi szépen a 2.0 portban, az eddigi rövid próba alapján.
Két gond van vele:
Az egyik, hogy folyamatosan ég rajta a led, nem villog íráskor/olvasáskor. (A tietek jelzi villogással az átvitelt? Az is lehet, hogy nem a chip vezérli a ledet, és direktben a feszültségre van kötve? Valószínűleg egynek meg kell nézzem majd a belsejét.)
A másik pedig, hogy brutálisan erős rajta a kék led, annyira hogy muszáj lesz leragasztani, vagy szétszedni és ellenállást betenni, ha hozzáférhető.

Arra is gondoltam, hogy régebben pendrive-oknak lehetett a firmware-ben módosítani a led működését (pl. kikapcsolva/ kikapcsolva+villog/ bekapcsolva+villog), nem tudom hogy eseleg ebbe is bele lehetne nyúlni? Még nem találtam meg, hogy pontosan milyen chip van benne, de talán meg lehetne piszkálni az fw-t és rábírni hogy villogjon ha ír/olvas.



A sebessége tényleg kiváló, azzal elégedett vagyok. Egy SanDisk Ultra-val tudtam most tesztelni, sajnos írásra a kártya nem tud többet, de az olvasási sebesség teljesen korrekt.

Végül usb info:
VID_05E3&PID_0747
[USBDeview] [ChipGenius]

Előre is köszi, ha valakinek van ötlete a LED-re, de ha nincs akkor még jobban utána nézek, és később jelentkezem ha sikerül valamire jutni vele. Ezen kívül király olvasó, köszi hogy ajánlottátok!


pietrrr
(aktív tag)

Sziasztok!
Kicsit elvesztem itt a memóriakártya fajták, osztályok, sebességek között.
Egy osmo action-öm van jelenleg egy 32 GB-os kártyával, amit szeretnék egy nagyobbra, lehetőleg 256 gigásra (ha jól olvastam, ez a maximális támogatott mérete a kamerának) cserélni.
Mire kell figyelni a vásárlásnál, hogy 4K felvételekre is alkalmas legyen?
Illetve van ajánlott oldal, eladó, aki nem kamut árul jó áron?
Köszi a segítséget! :R


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Na az elveszett fájlokra egy megoldást találtam. És talán a legolcsóbb.

Van ez a program, ezzel a nem olvasható kártyáról csinálok egy .img fájlt, amit egy másik kártyára bitről-bitre visszaállítok és tökéletesen működik a dolog.

Nagy könnyítés ez, mert ma is egy Sandisk kártya nem volt látható a Win számára.

[link]


0519
(senior tag)

Szia!

Még 4K video-nál is szerény 130Mbps maximális bitsebességgel rögzít a kamera, így egy UHS-I V30 kártya elegendő a kiszolgálására.
Sandisk, Samsung megbízható márkák.


margithid
(veterán)

Van egy kingmax 32 GB-os micro sd kártyám.
Szeretném formázni, de nem tudom, próbáltam már gyors és sima formázást is.
Windows 10 telepitőt próbáltam rárakni, de az se sikerült, törölni a fileoket nem engedi, illetve úgy tűnik mintha törölné, de aztán mégse.
Lehet elszállt a kártyám?


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Minitool Partition Wizard

Lehet elszállt, akár el is törhetett. Ezt így nehéz megmondani

Én mondjuk microSD-re nem rakok telepítot , valamiért nem szereti a rufus sem.. ne kérdezd az okát. Többször hibát dobott....

[ Szerkesztve ]


mobilemaster
(csendes tag)
Blog

Sziasztok!
Ma mínusz egy Sandisk Ultra 16gb micro sd. Kb 8 hónapot bírt telefonban, Telegram cache ment rá (átlagban 3-8gb a mappa, 2000-6000 főleg apró fájl) és letöltések vegyesen, kis fájloktól kezdve több gb videókig bármi.
A szerencsém az, hogy read-only módra váltott, a pár darab fontos fájlom lemásolható volt róla, amiről utoljára kb 2 hónapja készült mentés.
Tudom hogy elég intenzíven volt használva, de a teljesítményével csak részben voltam elégedett (szekvenciális írás 11MB/s, szekvenciális olvasás max 70MB/s, két vagy több egyidejű hozzáférés = borzalmasan lassú). Legalább az olvasási teljesítménye jó volt nagy fájlok esetén, a kicsikkel küzdött, Telegramon egy egy kép betöltéséhez volt hogy 20 másodpercekre volt szükség... Az élettartama azért lehetett volna hosszabb...
Csak érdekességként írtam be, és megint elismétlem, ami fontos mentsétek sűrűn, megszívtam volna ha nem read-only módba vált hanem teljesen elszáll. Kingston 8 gigással jártam már így, ott 1-2 havi képem veszett el. Telefonnal is jártam már így, egyszer csak nem tudott boot-olni, teljesen újra kellett tenni, adatokat persze nem tudtam megmenteni, ott is 1-2 hónap volt kuka... Raspberry Pi-kben is ilyen kártyáim vannak, remélem azok még bírják egy ideig. Mentsetek mindent ami fontos :)
[kép] [kép]


t72killer
(titán)
Blog

Sziasztok! SDXC kártyát szeretnék venni, elsősorban a canon 6D gépembe - ami ugyebár nem egy sebességfenomén, szóval egy alap karival elketyegne. De lehet jár még az a kari máshol is, ezért nem hagyagolnám a sebességi kérdéseket.

Konkrétan: miben érezhető a különbség ezek között a való életben, pl kisebb fájlok ÍRÁSI sebességét illetően?
- Sandisk Ultra UHS-I (120MB/sec)
- Sandisk Extreme UHS-I (180MB/s)
- Sandisk Extreme PRO UHS-I (200MB/s)
- Sandisk Extreme PRO UHS-II (280MB/s)

Az első három (UHS-I-esek) hasonló, viselhető árúak+még akció is van, az utolsónál "cseppet" vastagon fogott a cerka.

[ Szerkesztve ]


Balinov
(félisten)
Blog

Nekem van több arany címkés sima extreme, én azt vennem, igaz csak 32gb mindegyik de vagy 5-6 éve nyustolom őket olympus M43 vázzal


t72killer
(titán)
Blog

:R, közben berendeltem, nekem is a sima extreme-et dobta az agyalósdi. Gopro4-ben van extreme karim, az amikor kijött valami hihetetlen hisztis volt a memkarikra (kevés RAM, ha jól értelmeztem anno, kvázi operatív tárként is használta a memkarit). Jó lesz ez nekünk:R


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

SAMSUNG EVO PLUS MICRO SDXC + ADAPTER 64GB CL10 UHS-I kártyával egyelőre szívok..

Kis ideig használtam dashcamben, de nem tudom betallózni... Memóriakártyaolvasóban sem... A ráírt adatok mérete növekszik ,de olvasni nem tudom...

Formáztam már mindenhogy, megy vissza gariba... :(

Formázás is lassú...Meghajtó jelet sem tudok neki adni.. Valami baja van ennek... Remélem a párja nem hibásodik meg.

[ Szerkesztve ]


Nandivagyok
(aktív tag)

Sziasztok!

A sincerity utódjaként létrejött fullnecz megbízható forrás még? Könnyű hamisítványokba futni és mivel több kártyát is kéne vegyek nagy értékben ezért nem kockázatnék. Köszi!


Crvsh3R
(senior tag)

Én nem tartom valami bizalomgerjesztőnek. Sincerity után próbálkoztam Aliexpress-el, de az ott vásárolt cuccokra a WD nem vállalja a gariztatást, szóval azóta Amazon DE-ről rendelek minden ilyesmit. Itthoni árhoz képest szállítással együtt is bőven megéri megrendelni, az 1 TB-os Sandisk Extreme Pro-t konkrétan az itthoni ár feléért rendeltem onnan. Arra kell figyelni rendelésnél, hogy az ár alatt a "Sold by: Amazon" legyen.

üzenetek