üzenetek

hozzászólások


Henkei
(tag)

nagyon uncsi mar ez az elfogult inteles hitterito duma. inkabb probald megemeszteni hogy sok helyre es esetre remek valasztas az apu.


mickemoto
(őstag)
Blog

Teljes mértékben egyetértek. Felesleges magyarázatok vannak, holott egyszerűen csak "újdonság és azt kell venni" azaz megeszi a nép a marketing maszlagot.


martonx
(veterán)

1. persze-persze, de a fő kérdés még mindig az, hogy minek, ha nem fogok ettől javulást tapasztalni? Abból a korszakomból meg már kinőttem, hogy 3DMark benchmarkokra verjem ki.
2. félmagas hangkari helyére tegyél már be két kicsi vga kártyát.
3-4. no de eddig a fő érvetek az volt, hogy minden eshetőségre tudtok jobb ár-érték arányú megoldást. Most meg 50K-s i5-ösről beszélünk???

Elégtelen, leülhetsz :C


8th
(addikt)
Blog

Ezt sosem fogja beismeri egyetlen fanatic user sem. Akármelyik kétmagos intel proci egy 7750 ddr5-el megtámogatva azonos áron, alacsonyabb fogyasztás mellett alsó hangon 30-35 százalékkal magasabb fps-t nyújt bármelyik játékban mint a jelenleg elérhető legerősebb apu. Akkor meg miről is beszélünk? Ha a játékot kihúzzuk a listáról mindenre simán elég egy A8-5500 is mégis a többség a szorzózármentes csúcs apu-kat veszi mert játszani is szeretne vele. Ezzel sincs baj mert apró nem túl fájdalmas kompromisszumokkal hibátlan arra is de azért a szemellenzőt félre tolhatnák néha.


saltanus
(aktív tag)

Köszi a cikket !


gbors
(nagyúr)
Blog

(#75) Dilikutya: de melyik APU? az 5600k-ra még akár igaz is, amit írtál, de az erősebbeken olyan árprémium van, hogy költséghatékony biztosan nem lesz. amúgy értem a logikát, ami alapján megvetted a 6800k-t, de ezt nem lehet úgy általánosítani, hogy jobban jár a vásárló, mert csak akkor jár jobban, ha eleve preferenciával rendelkezik a diszkrét VGA nélküli megoldás irányába.

(#79) martonx: azért azt megnézném, ahogy a Civ5 fullHD-ben maximális beállításokkal száguld az 5700-ason :N
a többi érv amúgy megáll - ezzel viszont minden vagy, csak nem átlaguser.

(#82) mickemoto: még csak marketing maszlagról sincs szó. tök elegáns megoldás, hogy a CPU-t és egy low-end VGA-t egy chipbe rakom össze, és ahogy írtam a cikkben is, az 5800k egy nagyon jó termék, "smoothabb" vele az élet, mint a 7770-nel. nekem az belefér, ha ezek mentén valaki lesz*rja az ár/teljesítménybeli hátrányt - csak akkor ne azzal érveljen.

(#84) 8th: így valahogy.


Prof
(addikt)

Es a vicc, ha az Intel elegge tudja majd promotalni az OpenCL-t akkor kaphatsz jo kis extra teljesitmenyt/feature-oket is majd egyszer a prociban levo GPU-tol. :B


Prof
(addikt)

Ot dolog kene az AMD APU ar/teljesitmeny abszolut bajnoksaghoz.

1. AMD APU, amivel lesz 7xxx-es GCN kartya hybrid CF.
A 3Dmarkok mutatjak, hogy lehet igenis mukodokepes, de bizony kell az extra melo amit a Dirt-nel elvegeztek: [Dual Graphics]

2. Nvidia abbahagyna a diszkret VGA gyartast, az AMD-vel egyetemben az also hazban. 7750-nel kezdodne mondjuk a dVGA kartya kinalat. 30 ezer ft-nal (ha mar csak egyedul gyart felemelheti az arat :)

3. Gyartastechnologia fejlodes. Jelenleg az Intel adhatja a G-s procit kb ingyen, mert hulyere keresi magat az i3-i7, kulonsen a mobil vonalon.

4. DDR4 memoria olcson.

5. Palfordulas, amikor a programozok elkezdenek OpenCL-re es nem 1 szalra fejleszteni.

[ Szerkesztve ]


martonx
(veterán)

Ok, az élsimítás csak 2X, egyébként fullHD és minden részletesség maxra van állítva.
Nem mértem FPS-eket, mivel ez egy körökre osztott stratégia, nekem elég volt, hogy ránézésre simán fut, görög a képernyő, sehol nem szaggat. Aztán lehet, hogy ez 20 FPS-t jelentene a gyakorlatban kimérve, fogalmam sincs. Mint alkalmi játékosnak nekem elég, hogy nem szaggat, hogy száguld-e azt nem tudom, nem is állítottam.
Ugyanez igaz az XCOM EU-ra. Nem érdekel, ha netán csak 20 FPS-el fut, miközben egy dedikált GPU-val futhatna 40-el is, ha szemre úgyse látok különbséget.

Igen a mini gépemmel nem vagyok az az átlag user, de az APU-k kiteljesedésével miért ne lehetne mini gépe egyre több embernek? Szerintem nem én vagyok az egyetlen akit zavar az asztalon / asztal mellett / nappaliban lévő böhöm gép + NAS + konzol, és végre mostanra elért oda az APU technológia, miniatürizálás, hogy egy szál 65W-os mini gép kiválthat minden eszközt (persze nyilván kompromisszumokkal).

Hiszem, hogy ebbe az irányba megy a számítástechnika, elég csak megnézni a SteamOS-t, különböző miniatűr Android-os játék gépeket, amik nem csak játékra használhatóak.

Lehet fájdalmas beismerni, de 2 éven belül a böhöm gépek, dedikált CPU-val, dedikált GPU-val kihalnak, illetve olyan rétegigény lesznek, mint most az én mini gépem.


Dilikutya
(félisten)

Azért egy mozgalmas játékban fájdalmas különbségek vannak 20fps és 40fps között. 20fps tényleg csak körökre osztott stratégiáknál lehet játszható.bármilyen valós időben játszható játék használhatatlan.


8th
(addikt)
Blog

"Lehet fájdalmas beismerni, de 2 éven belül a böhöm gépek, dedikált CPU-val, dedikált GPU-val kihalnak, illetve olyan rétegigény lesznek, mint most az én mini gépem."

Szorozd meg hárommal. Minimum.


gbors
(nagyúr)
Blog

az xcom biztosan jól fut, az nem egy komplikált motor. a civ5 viszont valóban 20 fps körül, vagy alatt lehet, és ha ez sem gond, akkor felmerül a kérdés, hogy minek olyan drága APU? :)

Lehet fájdalmas beismerni, de 2 éven belül a böhöm gépek, dedikált CPU-val, dedikált GPU-val kihalnak

ezt vegyük ketté. nem nagyon értem, hogy miért folyamatosan annak a feltétezésnek a mentén írsz, hogy itt az embereknek szívbeli szerelme a VGA-kártya. a fenét. ha az A10-5800k (vagy a fogyasztás miatt még inkább az A10-5700) ugyanilyen CPU és dupla 3D teljesítménnyel rendelkezne (a video rész fogyasztását akár duplázhatjuk is, nem akarok irreális elvárásokat támasztani), és 50e FT alatt megkapható lenne, akkor már raknám is a CPU+VGA párosomat az apróra. viszont én szeretem a fullHD-t, és a 60 FPS-t is (jelezném, hogy ez nem HC játékosság, hanem jobban esik a szememnek), és ahhoz még erős kompromisszumok mellett is kell a 7770 (vagy felette).

a 2 éves becslés pedig szerintem nagyon elrugaszkodott. akkora a tehetetlensége ennek a piacnak, hogy a 2 év onnantól reális, hogy a leváltásra minden szempontból alkalmas termék már vagy 1 éve a piacon van. jelenleg nincs semmi ilyesmi, és még a Kaveri sem ígérkezik elég gyorsnak ehhez. nem ok nélkül hivatkoznak amúgy annyit a 7750 / 7770 teljesítményére vele kapcsolatban, mert jó eséllyel valahol onnan kezdődik az "őrségváltás" - de ha csak egy DDR3-as 7730-cal fog felérni, akkor még mindig csak a "keveseknek hasznos - sokaknak érdekes" ligában tud majd játszani.


Dilikutya
(félisten)

Nem két év, és azoknak szerintem nem lesz egyhamar alternatíva, akik a valóban brutális teljesítményre esküsznek sok pénzért. Picit nagyobb kiterjedésű tokozással, jobb hűtéssel lehetne szerintem az APU-kban is erősebb IGP, de az megölné a középkategóriás dVGA-k piacát, pláne, ha a memória is felgyorsul oda. Bár, ha lehet ilyen, kérdés, minek külön. A fogyasztása egyértelműen kedvezőbb az APU-knak.


martonx
(veterán)

"annak a feltétezésnek a mentén írsz, hogy itt az embereknek szívbeli szerelme a VGA-kártya. a fenét." - mert a PH fórumba írtam, nem pedig a nők lapja café-ba :K
Ergo vélhetően az itt megjelenteknek mindennél fontosabb, hogy a Civ5 60 FPS-sel fusson, mert az sokkal kedvesebb a szemnek egy körökre osztott stratégiánál, mintsem egyéb szempontok.
És amikor gépet fejlesztenek / vesznek, hetekig teszteket olvasnak, hogy milyen CPU - GPU párossal lehetne a legjobb teljesítményt kihozni a konfigból.

Részemről a témát túltárgyaltuk, mindkét szemlélet mellett megvannak a pro és kontra érvek, elnézést ha kicsit élesebben álltam ki az APU mellett, nem szerettem volna, hogy az itt felülreprezentált gépbuzi kisebbség, félrevigye a témát.


8th
(addikt)
Blog

És azt se feledjük el, hogy az amd ugyanúgy jelen van vga piacon is. Nyilván a belépő szintű kártyáit szívesen beáldozza (beáldozta) az apu-k sikeréért de a közép és felső kategóriás kártyáit nem fogja ez 100%. Azokra mindig lesz igény. Felesleges az apu-k rohamos elterjedését várni. Két okból. Először is akinek az kellett az nagy valószínűséggel már átnyergelt rá másrészt aki azt se tudja mi az az apu annak hiába is magyarázzák. Apu vagy igp, egyre megy csak képet adjon más nem számít. Bemegy a boltba és mérlegelés nélkül megveszi az első szembejövőt jellemzően a legolcsóbbat. És ott van persze az a szűk réteg aki rendszeresen játszik. Na nekik sosem lesz apu a gépükben.


Prof
(addikt)

Ebben nagyon tevedsz, mar most is rengeteg ember jatszik rendszeresen APU-n.
A jatekosok nagy resze nem Crysis, BF stb 3-at jatszik barmilyen furcsa is.

Nem veletlen nem nagy divat barmilyen felnott tarsasagban hangoztatni ha hc gamer vki (hacsak nem vagy koreai)

Peldaul: az okostelefon platform lealazta az osszes nagy jatekplatformot jatekosszamban, akik bizony naponta jatszanak.

Es meg nem is beszeltem a rengeteg ingyen online, bongeszos, flash-es jatekrol amik bongeszoben futnak.

Tudod alapvetoen gyerekeknek vannak kitalalva jatekok, akiknek hacsak nem adocsalok a szulok nem vesznek szazezrekert PCt/konzolt/jatekot.


8th
(addikt)
Blog

És ez most hogyan kapcsolódik az én mondandómhoz?


gbors
(nagyúr)
Blog

nem, a sűrű és konzisztens képfrissítés iránti igény továbbra sem a gépbuziság tünete :N nekem ez minden játéknál fontos, ugyanis 18-20 FPS-től (vagy rendszeres és nagy ingadozástól) negyed óra alatt megfájdul a szemem, aztán pedig konzekvenciaként a fejem. annyit meg semmilyen játék nem ér - még egy körökre osztott stratégia sem.


Prof
(addikt)

Lehet felreertettem valamit.

Ezt irtad : "És ott van persze az a szűk réteg aki rendszeresen játszik. Na nekik sosem lesz apu a gépükben."

Erre reagaltam, hogy nagysagrendekkel tobb ember jatszik rendszeresen, de nem kell ahhoz csucsgep se dVGA, tobbnyire intel mobilvga ami a laptopban van szepen viszi a netes logikai/szerencse/flash-es vackokat ;)


Findzs
(addikt)
Blog

:U

üzenetek