Visszaemlékezve 70-es évek-beli gyermekkoromra, világosan emlékszem a fantáziálásra, ami az engem körülvevő tárgyak csodás átváltoztatásában, belső fejlesztésében nyilvánult meg.
Egy mágneses rajztáblát kaptam és csakhamar továbbgondoltam. Először a feketén kivül színes mágnesport képzeltem belé és rajzolgattam vele, képzeletben. Aztán a pörgetős füzetek analógiájára kis animációkat gondoltam el. A mágnestábla egyre nagyobb virtuális memóriát kapott és képes volt a rajzfilmek lejátszására, amit a hátsó felébe épített kémkamera vett fel a tv-ből... Majd lekicsinyítettem egy kisrádiót és beletettem, hogy hangja is legyen, ami csakhamar kiegészült tv funkcióval, felvétellel, órával.
Később a mágnesport tv képernyőre cseréltem, természetesen színesre, laposra, papírlap méretűre. A mozifüzet (így hívtam) nagyon hamar kiegészült egy miniatűr telefonnal és a hangszóróba épített előlapi kamerával, hogy a többi táblával vagy bármilyen eszközzel "képelegni" lehessen.
Az elektromos ellátás problémáját egy "méglaposabb" elemmel képzeltem el, amit a rádió-tv adások energiája tölt fel a képernyő napelem funkciója mellett, valamint a műanyag burkolat dörzsölése mellett, ami szintén tölti.
Grafikus operációs rendszer nem lévén, a színes magazinok felépítését vettem alapul. A tablán a címoldalak és moziplakatok, műsorújság felirat, valamint helyek fényképeinek mozgó miniatűrjei foglaltak helyet. A címlapokat érintve azok kitöltötték a képet és a magazinok belső tartalma megelevenedett, hasonlóan a weboldalakhoz vagy a Daily Prophet oldalaihoz hasonlóan.
Internet nem lévén, a telefont, távírót, írógépet, újságot, könyvtárakat, mozikat, múzeumokat, tv adásokat, azok képességeit gyúrtam egybe, elképzelve, hogy mások hasonló eszközét tárcsázni tudom számuk és nevük bemondásával vagy a tárcsázó szimbólumot érintve arcuk belső felidézésével, gondolat letapogatással.
Először a szélére gombokat terveztem, hogy irányítsam a képernyő dolgait. Aztán a könyvek olvasásának mozdulataiból példát véve egyfajta gesztusnyelvet találtam ki, ami vezérelte érintéssel, mozgatással, hanggal, grimasszal, pislogással, gondolattal...
A tábla természetesen titkos volt, úgy nézett ki, mint egy gyerekjáték, továbbra is.
A bekapcsolás három simítás volt keresztben és a kamerába nézés ujjakkal széthúzott pofával, kiöltött nyelvvel és beeee!!!! Felkiáltás mellett. Ezután kézbe véve feléledt...
Külső szemlélő semmit nem vett észre. A hang a fejlesztések hatására közvetlenül a a hallóidegben keltett ingerületet. A kép pedig látóidegeim, agyam és szemem optikája kondicionálásával csak számomra jelent meg. Külső szemlélő szürke lapot látott csupán, rajta pálcikaembert vízfejjel...
Mindezt kb. 75- 77- ben, miután hirtelen kiolvastam egy rakat scifi, bosszankodva a primitív, hasznavehetetlen ötleteken, vacak megoldásokon. Néha örömmel ráismerve a jövő egy-két tényleg jól megsejtett találmányára.
Amikor megjelentek a táblák vagy 30 évvel később, eszembe jutott az egész, oviban kezdett belső kaland.
Gondoltam veszek egyet, amint a negyedét tudja az általam kitalált eszköznek. Feltételem volt, hogy a képe olyan minőségű legyen, mint a nyugati színes magazinok szép eles képei, hogy legalább a nyomdai felbontást érje el..
Az oviban a jelem lapos könyv volt, amire bekapcsológombot rajzoltam...senki nem értette...
[ Szerkesztve ]
