Amikor falod az édességet, gondolj rá, hogy ha egyes nem is, kettes könnyen lehetsz.
Nekem már ráment a szemem.
Én is rettegtem fiatal koromban a tűtől, egy vérvétel említése is elég volt ahhoz, hogy el akarjak ájulni.
Aztán jött a cukor, vele az inzulin (mert az orvos úgy tűnik, nem hallott olyanról, hogy harminc év fölött igen ritka az I-es típus, akiknek azonnal inzulin kell), az inzulin mellé a cukor mérés, ami szintén bökdöséssel jár és mostanra megszoktam.
Szerencsére inzulint csak két hónapig használtam, utána találtam olyan orvost, aki tablettával is és II-es tip. cukorbeteggel is találkozott pályája során.
Viszont a vércukormérés azóta szinte napi rutin. És már nem zavar. Sem az, amikor én mérek, sem az, amikor a laborban vért vesznek (bár ott a poén kedvéért mindig eljátszom a nővérkéknek, hogy jajjderosszulvagyokavérvételgondolatától! - amelyik ismer, az tudja, hogy csak szórakozom, a többiek meg vagy veszik a lapot vagy elhiszik, de mindig nagyon kedvesek )