De erről nem én tehetek. Miért nekem rovod fel? Igen kirúgnak, de ha nem törvényellenes cselekedeted volt, simán visszavesznek. Tanár hiány van a közszférában. (A versenyszférában, azaz a magániskolákban nem tudom.)

Ez valami tanárbetegség lehet. Sógornőm hasonló, de szerencsére nem ilyen szélsőségesen, mégis idegesítően.
Sétálunk a faluban a gyerekekkel. Mit csinál egy gyerek? Szaladgál. Erre mit csinál a tanár sógornő. Rászól a gyerekemre, hogy ne szaladj, mert elesel.
1. Ott vagyok én is, ha úgy ítélem meg, hogy veszélyes amit csinál, majd intézkedek
2. Egy sima sík útról van szó, naponta 4-5 autós forgalommal. Had fusson már az a gyerek, ha akar.

Ez a rendezkedési mániája sok hasonlóval előjön.

Még ha csak a gyerekre szólna. Ő a felnőttekre is. A nővérem meg az öcsém türelmes. Én sajnos nem, így lett egy óriási családi szétválasztás, amit nem sajnálok.

Tanár(nő)rokon nálunk is ilyen. Csak próbálj meg te szólni egy apróságért, a full udvariassági köröket betartva. kb WWIII^3. Sztem rémálmai lehetnek, amiben nem tud beszélni és valaki ráolvassa, hogy nincs igaza/sőt, még alkoholistáéknál "nevelt" 6éves gyerek módjára le is hazudta az egészet.

Egy távolabbi ismerős (haver unokatesója, kb 3x láttam eddig) jóval fiatalabban mutat hasonló ismertetőjegyeket. Nagyon érdekes, hogy visszamlékezve a régi tanáraimra, talán 10ből 2 ilyen rozzantlelkű volt közöttük, akik közül az egyik tényleges alkoholista volt, előfordult, hogy kapatosan jött énekórát tartani...

[ Szerkesztve ]

Az udvariassági körökkel csak a hülyeségét/pofátlanságát segíted elő: megszokta, hogy a normák mögé bújva és azokat persze elvárva, betartatva játszhatja a kis játékait, illetve kiélheti magát. Az ilyen nagyon is jól tudja, hogy mit csinál, egészen addig, amíg olyannyira természetessé nem válik számára, hogy már nem tudja. Akkor aztán megkövül benne és haláláig a személyisége szerves része, rosszabb esetben annak sorvezetője lesz az említett motívum. Megfigyelhető még a 0% vs. 100% effekt, amit a WWW3-mal példáztál, igen jól. A legfőbb gond talán az, hogy a kiegyenlítettséget nem ismeri. Ő oszthat, de ő érinthetetlennek kell, hogy maradjon. Az egóvédés mindent legitimmé tesz: letagadás, hazugság, félremagyarázás, vissza száll a fejedre, bármit mondasz, pattint lefele mindent. Védekezési reakcióként indult valamikor, pár cseppel, az idők során meg komplett cseppkőbarlangot növeszt és elvárja, hogy mások ezt elviseljék, sőt, még tapsoljanak is hozzá. Mivel egyre kevésbé kerül elfogadásra a műsora, egyre jobban elmagányosodik, egyre jobban ráerősít, hogy visszajelzést kapjon önmagáról, létezéséről - ördögi kör. A szidás egyenpotenciálra kerül a dícsérettel, idővel egyedüli kulcsként marad meg ez a viselkedés a külvilággal való érintkezéshez. A tanári lét kiválóan eltakarja az ilyet, belesimul az én, a közlő/megmondó/parancskiosztó/elváró identitás síkjába, így magán nem érzékeli, ha van esetleg gaz ellenreakció vagy kifogásolás ezzel kapcsolatban, olyankor mindenkor a másik a szar, a következmény/a másik az eredő, ő benne sem volt semmilyen szituban, nem oka vagy megkeltője semminek.

"A tanári lét kiválóan eltakarja az ilyet, belesimul az én, a közlő/megmondó/parancskiosztó/elváró identitás síkjába" - bizony. És ezzel le is írtad a magyar oktatási rendszer egyik alapproblémáját.

Ez az egóvédés egyébként egy tipikus és kritikus elem. Nem tudom, mit oktatnak a tanárképző fősulikon - illetve mit oktattak 30éve, de akár onnan is eredhet az az alapállás, amiben a tanár egy felsőbb, "tévedhetetlen", "érinthetetlen" szinten lebeg, a diák meg ugrik a kútba, ha a tanár azt mondja. Kiváló alapozás egy diktatórikus berendezkedésű ország tégláihoz, a gondolkodó, kritikus elméket pedig csíra korukban öli meg.

[ Szerkesztve ]

Rászól a gyerekemre, hogy ne szaladj, mert elesel.
Ehhez nem kell tanárnak lenni; ez általános 21. századi szülőbetegség. A családi lapok tele vannak a túlféltés negatív hatásairól szóló cikkekkel.

janeszgol
óriási családi szétválasztás
Felteszem, azóta neked is kisimult az agyad, ritkábban fáj a nyakad stb. Meg is kell az ilyet lépni, joga van hozzá az embernek.
---------------------------------------

Középiskolai tanárnő rokon kb. 50-es koráig 19 éves volt lelkileg, aztán most már azért közelít. De szerencsére ő jó fej.

Aminek örülök, hogy ma már nem lehet azt csinálni, amit az egyik napközistanárunk 3-5. osztály között, hogy ebédhez menet a sorban annak, aki dumált olyan pofont levágott 80 évesen is, hogy kiestünk a sorból (ebédeltetni valamiért a napközis tanár vitt minket akkoriban).

totron #65:

Elmentve!
Szintén nem csak tanárprobléma. Szerintem legtöbször elutasítottságérzésből származik, és sokszor társul hibakeresősdivel.

[ Szerkesztve ]

De az én gyerekem szóval nem lehet szülői túlféltés. Én mint szülő pont hagyom, ő mint külsős pofázik bele.

Sokkal jobb. Rossz úgy élni, hogy már félsz bármit is mondani, mert jön, mindenbe beleszól, úgy kezel, mint egy taknyos gyereket, és ráadásul le is nézett engem, meg a családomat is.
Amikor a nővéremre durván rászólt, utána meg nekiállt lefikázni, ott betelt a pohár.
Azóta sokkal kevesebbet látjuk, sokkal jobb a családi légkör, nincs feszültség.

[ Szerkesztve ]

Ennyi, az ilyet ki kell lapátolni az ember életéből. Attól, hogy diplomája van és a melóhelyén ez a viselkedés (sajnos) elfogadott, még egy szimpla zaklató.

Egyetemig két verekedős tanárom volt, mindketten könnyen idomíthatóak voltak.

Mesélj!
Mi harmadikban féltünk.

[ Szerkesztve ]

Elég hamar rájöttem arra, hogy csak azokat a gyerekeket merik (általános és középben is) piszkálni, akik az osztályban nem számítanak gyengének, de nem mernek nekik sem visszaszólni, sem rájuk szólni. Így a perverz hajlamaikat/nem létező hatalmukat kiélték rajtuk az osztály előtt, ezért az osztály java része félt tőlük.

Én totálisan leszartam, ha fogdosta a vállam/próbált a gyűrűjével kokit adni, akkor rászóltam mint a kutyára aki éppen a szőnyegre akart szarni.
Nem lettünk haverok, van akit tíz év után is csak vén k@rvának vagyok hajlandó szólítani, de különösebben nem érdekel, hogy már többször visszahallotta. Legyen hálás, hogy anno nem csináltam botrányt a tettei miatt, ha meg nem tetszik neki a kiérdemelt megszólítása, pereljen be!

Gyerekként is túlzott igazságérzetem volt, így a pálya alkalmatlan, semmi másra nem való "tanárokat" nem igazán csíptem, de ők sem engem.

(Összesen 1 szaktanárim és talán 1 osztályfőnöki figyelmeztetésem volt, de egyik sem azért mert jártattam a számat, általában akit komolyabban kiosztottam az inkább kussolt és max nem köszön azóta sem.)

Ezzel meg kb leírtad, hogy miért nem akar a kutya se tanárnak menni. Te elmennél saját 12éves kori verziódat fizikára tanítani?

Miért is?

Az a tanár lény aki abban éli ki magát, hogy szóval vagy tettel próbálja megalázni a gyereket, semmiféle tiszteletet nem érdemel.

Fizikát nem szerettem, de a tanárt igen, így attól eltekintve, hogy nincs türelmem a tanításhoz és nem értek a gyerekek nyelvén igen.

Családom és ismerőseim jelentős része pedagógus.