márpedig amiért fizetsz, az járna: fizeted a benzin árával az útalapba a pénzt, így igenis járna hogy úgy juss el A-ból B-be a szekereddel (aminek a megszerzéséért, birtoklásáért és egyszer majd eladásáért/megsemmisítéséért is külön fizetsz!), hogy az nem hullik atomjaira alattad a szar utak miatt...
"Viszont őszintén: én nem vinném MÁV-on a két gyereket mamáékhoz, attól hogy lehetne"
még szép, hogy nem. ez így a korrekt. és ezzel még vannak így egy páran.
"De ugyanakkor tűröm is szó nélkül, hogy bármikor fizetem a parkolást, a (márka!)szervizt, az üzemanyagot, a kötelezőt, az autómosást, a váratlan javításokat, a gumikat, a matricát"
idáig teljesen OK a dolog, ezt önként vállaltuk, nagyjából tudjuk is, hogy mennyi az annyi
csak hát itt az észak-balkánon amit állambácsi vállal, az valahogy mindig esetleges és ehhez még tapsikolni is kéne, sőt örülni, hogy a saját pénzemen méregdrágán fenntarthatok egy közlekedési eszközt... (amivel mily meglepő, leginkább dolgozni/egyéb szükségletek fedezését elősegíteni járok, nem brahiból ezer kilométereket hetente) azért nah..
"Ha sz*r az út, megyek 70-nel"
én is így szoktam, sőt a 30-as táblánál 30-al is megyek (főleg cégessel), szeret is érte qrvára mindenki és nem azért, mert az autóm nem bírná...
"általánosságban igazat adok: valamiért valamit."
ezen van itt a hangsúly.
"És nyilván nem fekete-fehér a dolog, remélem nem is így jön át."
néha mintha azt sugallnád, hogy még a paraszt örüljön, hogy egyáltalán meg van engedve, hogy a saját pénzén autót vásárolhasson/tarthasson fenn.
a közlekedés alapjog, ennek módját pedig mindenki megválaszthatja a lehetőségeihez mérten.
[ Szerkesztve ]