"Nagyjából" a témához. Saját családomban négy generációra visszamenőleg egyetlen olyan embert tudok, akinek nem 4x-6x éves kora közt ért véget az élete: anyai nagyapám, de ő az élete utolsó 30 évét alkoholistaként élte le, utolsó 10-15 évében már nem nagyon volt képben, 75 évesen, orvosi hiba miatt halt meg, amúgy még húzta volna.

Rák, szív- és érrendszer, de az öngyilkosság is gyakori volt (néhány fejben nem volt minden rendben, őszintén, néha magamon is érzem ). Nincsenek illúzióim, én is 32 éves korom óta szedek vérnyomáscsökkentőt, a gerincem is félig már tönkrement, előjött a laktózintolerancia, gyerekkoromban minden nyáron leégtem, most évről-évre szaporodnak az anyajegyek rajtam, már a szivárványhártyámon is van. 10 éve ülőmunkát végzek, egyre jobban hízok el (ez utóbiakkért persze én is felelős vagyok ).

Érdekes kérdés, hogy az ember beletörődik-e a "sorsába", lehet-e tenni a genetikailag belénk kódolt dolgok ellen ("egészéges életmód"), és lehet-e olyat, hogy "bevonzom" a bajokat, betegségeket azzal, hogy igazából én beszélek mindig róluk.

Egy reumatológussal folytatott beszélgetésem során mellékesen megkérdezte, hogy képzelem el a jövőm, mennyit szeretnék élni, mondtam, hogy szeretném látni felnőni a gyermekeimet. Kicsit furcsa volt, hogy megjegyezte, a legtöbben akikkel beszél, meg sem említik, hogy szeretnék látni az unokáikat ha nem is fel- de megnőni.

És valahol igaz, hogy én egy kicsit már előre beletörődtem a dolgokba. Magamat pont nem sajnálom (majd), lesz ahogy lesz. Csak voltam olyan hülye, hogy családot alapítottam, és most a beletörődést felváltotta az aggódás, (köszi, természet / családfa a stresszre való hajlamot, a szorongást és depressziót, hogy önbeteljesítő módon szépen tönkreteszem magam ezzel), hogy mi lesz ha...

[ Szerkesztve ]

A családomban azt figyeltem meg, hogy (a jóval) az II.vh előtt születettek szinte mind 80-90+évet éltek meg, a gyerekeik viszont 50-60évesen távoztak el, mindenféle nyavajában, többek között rákos eset is volt. A falunkban is nem egy világháborút megjárt bácsi mesélte még a sztorikat a 2000es évek elején. Valami a gyerekeik generációjánál romlott el, de nagyon.

"32 éves korom óta szedek vérnyomáscsökkentőt, a gerincem is félig már tönkrement, előjött a laktózintolerancia, gyerekkoromban minden nyáron leégtem, most évről-évre szaporodnak az anyajegyek rajtam, már a szivárványhártyámon is van."

Igen.
Nekem kis korom óta van laktóz intoleranciám. Hatéves koromban, egy teljesen felesleges műtétet hajtottak végre rajtam, mert senki sem ismerte fel az intolerancia tüneteit. Győzött a természet, nem voltam hajlandó tejet inni a műtétet időszak után. Meggyógyultam. A laktóz mentesített élelmiszerek többsége sem jön be. Szóval kerülöm a cukrokat. Mindegyiket, nem csak tejcukrot.

Nálam a magas vérnyomás mellé a magas koleszterin szint is befigyelt. vérnyomás problémákra meg oldás volt a futás. A koleszterinre még nem találtam megoldást. Talán a közel vegetáriánus életmód segít. De ezzel még küzdök.
Anyajegyek.
Ebben sem vagy egyedül. Ma azt gondolom, ez nem csak genetika és a gyerekkori leégések mennyiségének problémája. Ez is a táplálkozási és életviteli hibák mellék terméke. A gének csak a hajlamot adják. személyes közreműködés is szükséges a kialakuláshoz.

"én egy kicsit már előre beletörődtem a dolgokba. Magamat pont nem sajnálom (majd), lesz ahogy lesz"

Jó reggelt!
Most jön a motiváció.
A németek jelentősen változtatták meg a hozzá állásukat az élethez. Régebben a nyugdíjba vonulás == volt a halál várásával. Ma később mennek nyugdíjba és tovább maradnak aktívak. Sokan új dologba kezdenek. A nyugdíj biztonságot ad és lehetőséget, még egyszer neki futni a dolgoknak.

Rajtad kívül senkit sem érdekel az egészséged. Néha napján valaki merő félre gondolásból törődik a sorsoddal. Ezt szokás nem észre venni.
Én azt gondolom, egyetlen nappal sem kell tovább élni, mint amire lehetőség van.De
addig a napi viszont egészségesen és fajdalom mentesen kellene élni. Én nem akarok évekig ágyhoz kötve, félholtan vagatálni. Ha valaki a pokolt keresi, ebben a formában azonnal megtalálhatja a Földön.
Némi étrend változtatás, Futás és valami sport hozzá, új dimenziókat nyit. Élhető életet, az utolsó pillanatig.

Egyetlen kérdés maradt.
Miként tudod magad motiválni az életre?

Ez így jólesett, köszönöm

(#64) Hieronymus "Rajtad kívül senkit sem érdekel az egészséged." Abszolút így van, sőt, még engem se nagyon. Hiába a laktózintolerancia, pont annyira nem komoly még a helyzet, hogy max. egy kis puffadás, néha egy kis hasmenés az eredménye, ha "bűnözök". Viszont odabent ugye ilyenkor kb. folyamatos a gyulladás, ami meg előbb-utóbb komolyabb bajt okozhat.

Pontosan amit írsz, szigorú étrend (feleségemnek is és nekem is kéne, neki IR, nekem a laktóz miatt), mozgás (utoljára tavaly novemberben indultam el úgy, hogy én most sportolni fogok, és nyilván előtte se volt heti egynél több futás/falmászás/<épp amit csináltam>). Alapvető életmód, sőt, élethelyzet-váltás kéne (munkahely, költözés), mert Bp. egyik legretkesebb helyéről járok dolgozni Bp. egy másik legretkesebb helyére, hogy reggel 8-tól este hatig halálra fárasszam magam, hogy aztán estére már ahhoz se legyen erőm, hogy a fotózással foglalkozzak, amivel azt remélem, hogy sikerül a 10 éve végzett, íróasztal melletti állásom leváltani (és persze nem lesz az se jobb, van itt egy "Esküvőfotózás kezdőknek" topic, ott nagyon szépen látható, hogy ha az ember normálisan akarja csinálni, az is jár annyi melóval és idegeskedéssel mint bármi más...)

De van még millió+1 ötletem, hogy vidéken, tanyán, a hegyekben, kisvárosokban, mit tudnék kezdeni az életemmel, ami sokkal jobb lenne, sokkal jobb körülmények között. Viszont ahhoz, hogy egy fárasztó és stresszes, ellenben biztos, jól kereső állást, egy saját lakást, egy komplett egzisztenciát csak úgy eldobjak, és családdal - mindennel belevágjak az ismeretlenbe, hát igen nagy tököt kéne növeszteni, ami még nekem nem sikerült.

Pont nemrég láttam egy motivációs videót, lehet hogy pont PH-n linkelte valaki, a lényege az volt, hogy nem attól tudsz dolgokat véghezvinni, hogy tököket növesztesz, hanem attól nőnek tökeid, hogy megcsinálsz dolgokat. Persze ezt mondani könnyű.

"Hiába a laktózintolerancia, pont annyira nem komoly még a helyzet, hogy max. egy kis puffadás, néha egy kis hasmenés az eredménye,"

Álljunk meg pillanatra. A laktózintolerancia nem betegség. Nem kell gyógyítani, nem is lehet.Feltéve, hogy nem szerzett betegség. Bűnözni sem, legfeljebb túleteted a baktériumokat.
A baj inkább az, hogy olyan élelmeszerekbe is beleteszik a laktózt, amiről álmodban sem gondolnád. Ízfokozónak használják..

Elég jól tudjuk azért.
1998-ban általános iskolásként voltam fizika táborban a nyíregyházi főiskolán. az idős fizikus mutatta a mérő műszereket és mesélt arról, hogy 86-ba a főiskola tetejéről mérték csernobilt. Meg, hogy még mérhető. ez 98-ban volt, tehát 10+ évvel később még nagyobb volt a háttérsugárzásunk, mint előtte.

Egyébként pont ez a probléma ami minket legkevésbé fenyeget. Egyszer megtaláltam, valamelyik minisztérium, hagdügy, katasztrófavédelem vagy melyik honlapján a kockázat elemzést. Ha a környék összes atomreaktora leolvad, Paks, szlovákia, románia stb. Akkor is az északkeleti országrész lakható marad. Jó oké, 50 év várható élettartammal, de nem pusztulnánk ki.

"...illetve ha erre még rásegítek azzal, hogy nem figyelek tudatosan arra, hogy mit eszek, azzal gyönyörű gyulladásokat, illetve hosszú távon akár szép kis daganatokat is szerezhetek az emésztőrendszerembe."

Tisztázzunk egy dolgot.
Nem szükséges betegség vagy állapot ahhoz, hogy komoly emésztőrendszeri betegséget szedjen össze az ember hosszú távon. Elegendő nem figyelni arra, hogy mit eszik. Még a receptek egy része is feldolgozott ételeket dolgoz fel újra. Eszetlenül tolják a cukrokat az ételekbe. Miután répacukor használata túlzott felhasználása felléptek az egészség védelmében, megjelentek a csak szénhidrátok közé felsorolandó cukrok is az ételekben.

A laktóz kerülése egyszerű.
A teljesen felejtős élelmiszerek: Tej, kakaó, tejpor, sűrített tej és az író (buttermilk, Buttermilch)
Felejtős ételek: lágy sajtok jelentős része, kefir.
Mértékkel fogyaszthatók: tejföl,joghurt, túró és a sajtok azon része, amit nem krémesítenek tejjel.
Ide tartozik még a tejszín is, mivel a laktóz nem oldódik a tejzsírban. A vaj is csak vigyázni kell, hogy vaj legyen és ne vaj jellegű készítmény.

190404

Anyám nővérét a mai napon legyőzte a rák. Az otthonában, a szobájában voltam amikor a velünk maradó pici testét hárman fekete zsákba tették és kivitték, átvitték a küszöbön. A férje zokogott. Közben Édesanyámat támogattam.

Az élet utolsó fejezete. Az élet vége. Tüdőrák, agyi áttéttel. A hétfői, házi oxigénpalackot telefonon visszamondtuk. Gábor, Lajos, Tamás, Era. Négy nagyon hasonló történetet már végignéztem, mert benne kellett lennem, más választásom nem volt.

Hé, most figyelj ide kicsit! Ne gyújts rá többet! Tényleg. Lehetőleg semmi oda nem való szart ne eressz a tüdődbe! Ezt neked írom; annak az egynek aki újra elolvasod ezt a pár sort és komolyan veszel. Vizenyőbe fullsz, ők a könnyeikbe. Csontsoványra fogynak veled és zokognak feletted. Tehetetlenül.

[ Szerkesztve ]

...aztán gondolkodik az ember azon, hogy miért történik tragédia a szeretteinkkel, miért velük, a „jókkal”, amikor mennyi hasztalan csirkefogót látunk a tág környezetünkben. Az is elhangzott, hogy „miért te, miért nem ők!?”. Mi „értelme” lehet egy családtagunk halálának. (Röviden; semmi.) Mégis, egy érzés tör az emberre, ott legbelül, amit valaki ürességnek, teljes és hideg ürességnek mond, mások az egó halálának, időleges halálának. Ez az érzés elgondolkodtató. Aztán ismét a pénztárcába kell nyúlni (az enyém, tiéd, miénk), iratokat, számokat, személyazonosítót rendezni, „ügyezni”.

Az etnográfia többütt említi a halott családtag feletti virrasztást. Akaratlanul velünk tegnap pontosan ez történt, nem részletezem. Órák teltek el a szállítók érkezéséig. Virrasztás, de miért? A testért? Lélekért? Az emlékekért? A „jól kisírom magam”-ért? (Az emlékekért.) Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy lélek. (Nem is szeretnék itt erről vitát nyitni.) Ha van „valami” ami eltávozott abból a szobából, az a mélyre eltemetett, rég odaszáradt „szemét” is lehetett, ami bennünk, gyászolókban volt, van. Marad a csend, üresség és csend. Jobban figyelünk a „lényegre” ezután? Talán, egy darabig, mindenki máshogyan, másképp'. Aztán csináljuk, „pörgetjük”, „nyomjuk, nyomatjuk”, „toljuk” a mindennapok feladatait tovább. Olvastad a cikket? Nem feledhetem, hogy itt még legalább két ilyen történet bujkál.

[ Szerkesztve ]