[Re:] [flymi:] Felmondás a munkahelyen picit másképp... - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


flymi
(addikt)
Blog

Értem és köszönöm a tanácsokat!

A túlórákat csak a jelenlétibe írkáltuk bele magunk, de föntről nem érkezett hivatalos papír, amit alá írtunk volna, pedig "kötelezően elrendelt túlórák"-ról beszélünk, mert 4 műszakról átálltunk 3-ra úgy másfél hónap erejéig. Ennek már két hónapja.

Volt olyan hét, amikor 6 napot végigmelóztam 12 órában és a hetediken úgy hívott fel a főnök, hogy menjek már be még egyet, aztán csodálkozott, hogy nemet mondtam...

Kicsit felelősnek érzem magam, hogy azóta sem vittem be a felmondásom. Teljesen igazatok van, nekem is megfordult a fejemben, hogy postán küldjem el levélben, így nyoma maradt volna, de nem tettem.
Mint mondtam írtam egy felmondást, de mivel jött a hablaty, hogy ne hozz be papírt előbb beszélni kell a nagyfejűvel és hasonlók, így nem vittem be, vártam. Jelenleg így csak szóbeli megerősítést kaptam a HR részéről, hogy a felmondási folyamat érvényben van és a munkaviszonyom huszadikával megszűnik.
Nem késő még mondjuk holnap bevinnem és átadni a HR-nek a felmondási papírom így kerek két hét után?

[ Szerkesztve ]

üzenetek