Ha nem lett volna muternak a maniaja az, hogy tartsuk egyben a csaladot meg minden, meg nem kert volna meg kulon O is (meg mielott hivott a rokon), hogy segitsek mar nekik, akkor eddig a pontig el se jutunk, hanem az lett volna mondva, hogy legkozelebb 2 het mulva megyek haza, akkor ranezek. Es akkor nem is lett volna az egeszbol gond, mert siman elmegyek kocsival, megoldom, jopofizok 5 percet es megyek haza. Igy utolag orulok, hogy igy alakult, mert ugyan sokat buktam a dolgon (kb ket hetig parizeles zsomle volt a menu, plusz vegul a randi se jott ossze), de osszessegeben ha ez nem tortenik meg, lehet a mai napig nem kuldom el oket a picsaba es a nyakamra jarnak idonkent. Ez egy akkora tores volt, hogy innentol kezdve megtanultam nemet mondani es leszarni nem csak nekik, hanem ugy altalanos jelleggel, kiveve persze annak a par embernek, akinek akarok is segiteni.
Ma mar konkretan az a helyzet, hogy van, akinek szivesen segitek, toluk nem is lennek hajlando penzt elfogadni, masnak meg penzert se.

[ Szerkesztve ]