üzenetek

hozzászólások


Narancskoma
(tag)

Azért ez így elég flegma megszólalás. Kb ugyan ez volt a sokadik szög a windows phone koporsójába is, hogy még egy youtube app sem volt elérhető rajta.


atike
(nagyúr)

nyisziati
(veterán)
Blog

Úgy meg még több.

(#40) szabyka95 : op. rendszert nemigazán lehet. Meg aztán kell hozzá alkalmazásbolt, online csatolási pontok, szolgáltatások, felhőmentés meg ezer dolog. Ezeknek a lefejlesztése nem két fillér meg tíz perc.


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Viszont a felület készen van, a Linux-ot pedig nem feltétlen a Google-tól kell licenszelni.

Az APK-k futtatását pedig szerintem simán meg lehet oldani. Én kíváncsian várom, ha esetleg alternatív OS lesz. Talán a kínai gyártóknak kéne összefogni ezügyben.


Vincent71
(csendes tag)

Várható (ha nem is túl szép, sőt megkérdőjelezhető) lépés volt ez az USA-tól.
Azt azért mindenkinek tudnia kellene, hogy a kínai erősödés csakis az európai/amerikai/egyéb-nyugati jellegű világ fogyasztóinak köszönhető. Első körben ugye a kiszervezett nyugati gyártásnak Kínába, a bérmunkának, másodsorban az ezek nyomán kiépült kínai technológiai iparnak.

A kínaiak fújhatják, ha kiszorulnak a fenti piacokról. Azért hasítanak a cégeik mert egyrészt sajátos államkapitalizmusban működnek, állami támogatásokkal, sokszor - főleg otthon - a piaci szabályok megkerülésével. Itt "kint" a nemzetkzi piacokon persze kénytelenek betartani valamennyire a szabályokat, hogy jelen lehessenek - ezt nagyjából meg is tették. Így piaci hasznokat realizálhattak, az otthoni kedvező adózási/támogatási és ellenőrzési rendszer segítségével. Ezt azért nem lehet a "fejlett" világnak sokáig eltűrnie, mert - mint - láthatjuk, borzasztóan a fejünkre nőnek/nőttek. Persze ez soktényezős és sok hibás összetevős eredmény, de semmiképpen sem jó.

De azok a kijelentések, hogy majd Kína ezt meg sem érzi, satöbbi, satöbbi, nos azok nem igazán helyesek. Ha Kína kiszorul a VALÓDI PIACI hasznot nyújtó VALÓDI PIACRÓL (nyugat, stb.) akkor mit fog majd csinálni? hazulra gyárt? Egy ország nem lehet önfenntartó - illetve de, próbálkozhat, ezt tette a kommunista Kína évtizedekig, meg ezzel próbálkozik É Korea is, láthattuk/láthatjuk az eredményét.

Szóval mindig megdöbbenéssel olvasom az olyan véleményeket, hogy "mocskos kapitalista amcsik", meg hogy "majd Kína (és újabban ugye Oroszország) lesz a vezető gazdaság, satöbbi, satöbbi.

Nem lesz az.

Ahhoz, hogy valaki vezető hatalom legyen gazdaságilag, ahhoz bizony a VALÓDI PIAC törvényei szerint működő vállalatok, a VALÓDI PIAC alapján szerzett nyereség kell, no meg a valódi piaci gazdaságban jól élő és költő fogyasztók tömegei. Nem utolsósorban pedig a VALÓDI PIACI és társadalmi helyzetnek megfelelően képzett tudásalapú oktatásban képzett emberek és az ő szellemi termékeik, kutatásaik, fejlesztéseik.

Ezt tessék mindenkinek otthon megcsinálni, és akkor hasít a gazdaság.
Államszocializmusban, félkapitalista diktatúrákban, illiberális központi irányításban ezek nem mennek.

Ez (a mostani huawei elleni rendelkezés) csupán az önvédelem kezdete egy fejlett országtól. Hogy jó-e, vagy rossz, azt nem tudom, meglátjuk.

Mondom ezt honor telefon tulajként. :)

[ Szerkesztve ]


Aprósólyom
(addikt)
Blog

"Zhengfei szerint egyébként az amerikai gazdasági lépések aláássák az USA renoméját és végső soron a kínai gazdaság fellendítését eredményezhetik."
Nekem is ez jutott eszembe. A vásárlók az usa termékeket is ignorálhatják, az ilyen ködképes szankciók miatt, hiszen ebbe a vásárlók is belebukhatnak azzal, hogy elinflálják a megvásárolt termékek értékét.


judas13
(addikt)

Bush klán OK. Obama viszont lényegében, érdemben sohasem tette be a lábát Szíriába és tán nem is nagyon szerette volna a végén meg az oroszok miatt már nem is tudta volna betenni azt. Aki meg emlékszik még az örökké meghosszabított red line kijelentéseire amit a szír rezsim a civilek elleni gáztámadások után sem lépett még át annak ez tiszta sor.
Hogy a napszakonként változó álláspontot ki twittelő trámp meg mit akar pontosan azt még maga az arc sem tudja tán pontosan. ;]


fairi
(addikt)

"Államszocializmusban, félkapitalista diktatúrákban, illiberális központi irányításban ezek nem mennek."
Nono.
Az 1960-as években megjelentek a dél-koreai gazdaságra később jellemzővé váló óriásvállalatok, a csebolok, melyek a japánok által hátrahagyott ipari létesítményeket megszerezve, a kormány számukra kedvező gazdaságpolitikájának köszönhetően rövid idő alatt értek el számottevő sikereket.
Amit Kína csinál igenis működőkepés, persze szükséges a valódi piac visszacsatolása, de az állam segítség az sok mindenen javíthat.
Állami segítség, plusz piaci kapitalizmus egész nagyra tud cégeket növelni és hasznos is termelnek.
VALÓDI PIAC törvényei se működnek, mert ez mindig monopóliumok és oligopóliumok kialakulásához vezet. nagy szereplők akadályozzák, megveszik a kicsit, kevés cég kartellezik.
Minden ország beavatkozik a piacba, lehet ez közvetve, mint pl kartelltörvények, feldarabolás ha kell, vagy közvetetten, bizonyos cégnek pénz ad hogy növekedjen.


doooo
(veterán)

Amennyi mérhetetlen összegű pénzt önt az állam és a párt ebbe a cégbe... Nyugodtan készülhettek ezért is. Ez a növekedés minden csak nem fair, versenyszerű, törvényes, és így tovább. Mindig úgy próbálják feltüntetni, hogy önerőből van, meg a nép egyszerű gyermeke ötölte ki az egészet, és a két kezével kapaszkodott fel a világranglistán... Aztán meg mégis bűnösként viselkednek, mint akik pontosan tudják, hogy semmi nem igaz a mesterséges imázsukból.


fairi
(addikt)

"nem fair, versenyszerű, törvényes, és így tovább."


inkább valami nyugati eszme, hogy állam nem segíthet cégeknek, nem avatkozhat be közvetlenül.
egy állami cég is működhet profit alapon, nem kell feltétlenül pazarlónak lennie. Állam segíthet akár egy cégnek is, így a kezdeti nehézségeken felülemelkedve törhet előre.

Samsung felemelkedése mögött is ott volt a dél-koreai állam.

Máskülönben Nyugat is ha kell aktívan pénzzel beleszáll a piacra. A nagy bankmentés során, adófizetők millióival segítették át a rosszul gazdálkodó bankok jó részét.

tökéletes szabadversenyes piac nem létezik, államok közti különbség beavatkozás mélységétől függ.


haxiboy
(veterán)
Blog

"A nagy bankmentés során, adófizetők millióival segítették át a rosszul gazdálkodó bankok jó részét."

-Hogy aztán még nagyobb kamattal húzhassák le azokat az adófizetőket akinek a pénzéből meg lettek mentve :U


strogov
(senior tag)

A samsung és a goldstar (LG) annyiban azért különbözik, hogy saját gyártással rendelkeztek, és korszellemnek megfelelő mértékben tartották magukat a szerzői jogokhoz. A huawei úgy lett hálózati eszközgyártó, hogy lenyúlta a cisco kínai gyártását.

Viszont mobil piacon gyakorlatilag a huawei az egyetlen gyártó amelyik túllépett kicsit az iteratív "fejlesztésen", és nem csak a mindenből legyen 10 pixel-lel, MHz-cel, GB-tal nagyobb verziókat hozta az utóbbi időben.

Az állami támogatás szerintem akkor kontraproduktív ha egyébként életképtelen cégeket dotál. Lehetne itthonról százával példát hozni ilyenre. Pénztemető szinte minden NER vállalkozás. Ha egy jó cégnek kell egy kis lökés a világpiacon, akkor nemzetgazdasági érdeke minden államnak, hogy ezt elősegítse. Azért fújni a samsung-ra, mert a memória gyártást megtolta a dél-koreai állam minimum naivitás, de inkább hülyeség.
A kínaiak előbb megfuttatják belföldön a "kiválasztottat", és csak akkor tolják meg igazán ha bizonyított. Így gyenge cégek viszik el a pénzt.


Vincent71
(csendes tag)

Persze, amit írsz, az AKKOR igaz, ha egy ország szegény/válság után van, stb. Akkor szükséges lehet némi központi befektetés/támogatás, hogy elinduljon valami.

De a piacról hasznot akkor tudsz realizálni, ha eladsz, azt megveszik, használják, fizetnek érte. És olyan pénzből amit nem te / az országod tett bele. Kína támogathatja a saját pénzéből a saját cégeit, a saját piacán... saját pénzét rakoskatja saját zsebből zsebbe. Sajátba. Ez senkit sem zavar. Nem is produktív, ezt hívnák önellátásnak. Ráadásul egy kínai fogyasztó (persze most már vannak a - saját számaikhoz képest - néhányan, de még mindig milliók csórók ott, azaz nem fogyasztók) nem is tud akkora pénzeket a piaci termékekre áldozni, mint a nyugati jellegű piacokon az emberek.

Addig senkit sem zavart sem az általad sem mások által emlegetett "állami" befektetés/támogatás, amíg csak úgymond beindultak ezek a cégek a nyugati piacokon. Valahol ez érthető is. De most már más a helyzet. Piaci szabályok (legyenek azok bármilyenek is, de nemzetközileg értendőek) szerint játszó cégeket nyomnak le a kínaiak, úgy, hogy otthon semmilyen kötelezettségük nincs, hiszen majd mindegyik mögött az állam áll. A kínai. Sem környezetvédelem, sem munkavédelem, sem szakszervezet, sem adózás, sem semmi nem zavarja otthon őket. Így könnyű ám.

Teljesen természetes, hogy ez nem tetszik a nemzetközi piacokon lévőknek. Nekünk sem tetszett, hogy elvették sok piacunkat a multik (jelentsen ez bármit is). Kína ugyanezt teszi a világgal lassan, de biztosan.
Csakhogy ezt nem tudják megtenni, mert akárki akármit mond, az USA jelenleg a világ és a nyugati piacok meghatározója. ÉS őneki ez nem tetszik. Teljesen érthetően. Mi is pont ugyanígy tennénk, ha megtehetnénk. Csakhogy míg a világ felsőoktatása/kutatása/fejlesztése az USA-ban a legfejlettebb, addig nekünk nincs semmink. Így nem tudjuk megtenni.

És ugye a dolog másik vetülete, hogy milyen állam az amelyik benne van ezekben a világpiacon résztvevő cégekben? Hát egy kommunista állam.
És ugyan lehet szidni a nyugati demokráciákat, de egy kommunista államhoz lépest... - legyen az bármilyen 'cuki' és ígérjen bármit... Főleg olyan startégiai ágazatokban, mint kommunikációban, az 5G-ben, a személyi eszközök (minden adatunkkal...) gyártásában.

Szóval érted. Teremtsenek tiszta, átlátható, számonkérhető feltételeket (legalább nyugati szintűt, mert persze ott sem kolbász a kerítés, na de egy kommunista államban...) és akkor nyilván nem lesz ok "betenni" nekik a piacokon.

De persze ők nem akarnak ilyet, továbbra is kommunisták, egypártrendszerűek, diktatúra-szerűek. Bármilyen nyitottak is. És miért? Mert másként nem működnének. Most majd megpróbálhatják. Saját oprendszerrel, saját technikával. És ha így is sikeresek lesznek a piacokon - nem otthon, támogatva - nos akkor had realizájanak profitot.

De szerintem nem lesznek. Szerintem.

[ Szerkesztve ]


Vincent71
(csendes tag)

Az állami támogatás majdnem mindig (ha pénzbeli) kontraproduktív. Ugyanis van egy nagyon fontos vetülete. Sosem tudod meg, egy cég azért sikeres-e mert államilag támogatva van, vagy megállna-e saját lábán. Lásd a példát a nagy hazai - állítólag világsikeres - cégekre. Ahogy rendszerváltás lett, mentek a lecsóba.

Ezért találták fel a hitelt, ami gyakorlatilag beindította a fejlett gazdaságot a világban. Azt vissza kell fizetni, szigorúan piaci kamatok mellett. Ugyanis egy nyereséges cég vissza tudja fizetni.

A nyugati piac (ugye az állam minimális, szinte 0 szerepe) cégei ezt vért verítéket izzadva tapasztalták meg, épp ezért működőképesek legtöbbször.

Az államnak az a szerepe, hogy átlátható, érthető törvényeket hozzon, megteremtse a jogbiztonságot, és "kineveljen" egy fogyasztói társadalmat jólétben. Bármilyen rosszul is hangzik ez a fogyasztói társadalom, de ettől működünk.
De ha nincs fizetőképes kereslet (rossz az állam, nincs jogrend, szegények az emberek, kicsik a fizetések, kontraszelekció van, nem élnek jól a népek) akkor nincs piac sem.

Kína ezt úgy kerülte meg, hogy azt gondolta a saját piacképtelen és demokrácia valamint piacellenes belső viszonyai mellett majd jól megszedi magát a külhoni működő piacokon, erőből. Kihasználva azok (olyan, amilyen, de valamennyire létező) viszonylagos törvényszerűségeit, működőképességét, valódi nyereség realizáló képességét.

És otthon pedig továbbra is kommunista, tojik a saját népére, annak jólétére, a környezetre a jogrendre.

Hát ez ezért, na. :)


Áfogat
(csendes tag)

Nem szeretnélek kiábrándítani, de amit írsz az eléggé utópisztikus. Egy ideális állapotot írsz le, és ezt azonosítod a nyugat jelenlegi működési modelljével.

Légy szíves mondj 10 olyan példát, ahol tiszta "piaci"/"kapitalista" modell segítségével emelkedett fel bármilyen szervezet (lehet cég, állami szervezet, magánvállalkozás, őstermelő, Piri néni, stb.).

(Na jó hazudtam, szeretnélek kiábrándítani :) )


ates
(aktív tag)

Szerintem Trump alábecsüli a Huawei-t és/vagy Kínát. Nem tudom kidobja be a törülközőt először, de a történet belpolitikai kihatása (az átlagpolgár életére való jövőbeni változás) nagyban fogja befolyásolni.


fairi
(addikt)

" Sem környezetvédelem, sem munkavédelem, sem szakszervezet, sem adózás, sem semmi nem zavarja otthon őket. Így könnyű ám."
sztoriból kimarad, hogy ezeket az előnyöket kezdték kihasználni a nyugati cégek is.Mai fogyasztó társadalom nem is lenne ha Kína nem nyújtja ezeket a világnak. Olcsó munkaerő, nuku környezetvédelem, no szakszervezet szarakodás (fránya Franciaország), erős diktatúra ami stabilitást garantál. (nincs négyévenkénti választási mizéria)
2010-ig szép volt minden, csak Kína többet akart, saját márkát amibe pénzt tolt.baj itt van.

"De a piacról hasznot akkor tudsz realizálni, ha eladsz, azt megveszik, használják, fizetnek érte." valóságban meg az van, ha te egy harmadik világbeli ország kb minden tekintetben elavult.Államnak ekkor be kell vállalni veszteséget, sokszor többet, hogy kitermeljen 1-2 céget ami igenis több mint egy másológyár. Huawei most érte el ezt, már képes profitot is termelni, már külföldön megállja a helyét, és lassan Samsung árakban árulhat, nem csoda most 2019-ben kezdődött ez ily erősen!
100 évnyi lemaradást nem könnyű átugrani, főleg úgy hogy minden szabadalmakkal le van védve. nem csoda magyar ipar sok területe eltűnt, mikor nyugati piac bejött kiderült sok minden elavult évtizedekkel. Pl létezett Telefongyár Rt. is.

"Szóval érted. Teremtsenek tiszta, átlátható, számonkérhető feltételeket"
picit gondolkodj, bármiféle átlátható akkor is mindig vádolhatod kémkedik.
nem a diktatúra zavar itt bárkit, vagy az emberi jogok, hanem technika ami onnan kikerül nincs ellenőrzés alatt.
[link] hasznos kép. Látszik NSA aktívan figyeli Kínát, ami ellen korlátozottan tehet, mivel USA technikát igényel még mindig. Mint mindenki magából indul ki, USA pánikolt a kínai tech miatt, mivel 100% lesz ebből kémkedés.

"És ha így is sikeresek lesznek a piacokon - nem otthon, támogatva - nos akkor had realizájanak profitot."
nem felejtsd el Nyugat ebbe beleszólhat ezer eszköz van ami lehetetlenné teszi hogy mi megkapjuk. sajtónk propaganda ága világossá teszi veszélyes tech, szolgáltatók nem adják etc.

[ Szerkesztve ]


doooo
(veterán)

"Samsung felemelkedése mögött is ott volt a dél-koreai állam"
Inkább fordítva... a chaebol-ok épültek az államba (vagy inkább akkorává nőttek, hogy akaratlanul is óriási rész jut nekik az ország "életéből", mert itt nem csak gazdaságról van szó), ők juttatták az országot oda, ahol ma van, és nem ellenkezőleg. Ilyen téren elég furcsa Dél-Korea, és határozottan nem azonos a dolog a kínaiak metódusaival. De ami a legfontosabb, ezek a cégek ellenőrizhetőek, otthon is és máshol is, a rendfenntartó és igazságszolgáltató hatalmak által, a kínaiakkal nem így van.


Vincent71
(csendes tag)

Nem szeretnélek kiábrándítani, de persze hogy eléggé utópisztikus amiről írok. A valódi paici szabályokról, a valódi demokráciáról. Jelenleg nyilván nincs ilyen legfeljebb közelíthetjük, rengeteg hibával.

A kérdésem egyszerű.
Szerinted melyik rendszer áll közelebb ehhez az "utópiszikus, ideális állapothoz"? Meg egyáltalán a közgazdasági logikához, életszerűséghez.

A jelenlegi nyugat a jelenlegi rossz, vagy jobb, vagy bármilyen rendszerével, vagy a jelenlegi Kína, az antidemoratikus (ez ugye tény, nem kérdés) kommunista egypártrendszerével?

Valamint szerinted melyik rendszerben van több esélye az állam beavatkozása nélkül egy - legyen Piri néni - bárkinek "felemelkednie" a piaci / kapitalsta modell segítségével?

A választ te is tudod. Kínában csak az lehet """vállakozó""", akit az állampárt jóváhagy. Még nálunk is bárki lehet. Ott nem.

A cégekről, felemelkedésekről meg olvasgass történelmet. Lesz ott 10, de inkább jóval több, aki tudott elérni valamit. Kínában viszont egyet sem tudsz mondani. És a hasonló országokban.

üzenetek