Most, hogy látom ezt a vitatkozást, tényleg ajánlom az itt megszólalóknak, hogy olvassák el Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét - (Tudom manapság senki nem szeret olvasni mert sok az anyag és hamar-hamar kell az infó ).

Az eddig hallottak alapján, az itt és a fentebb említett könyv alapján az alábbi a véleményem:

- Aki tudja hogy rosszban sántikál nagy bajt is okozhat, majd megússza egy pofonnal annak jár.
- Aki nem tudja hogy rosszat tesz, de valaki elkapja és megússza egy pofonnal, annak nem jár.
- Aki tudja, hogy rosszank látszik a tevékenysége, de tudja jól, hogy hosszabb távon vagy egy másik "felsőbb rendű?" cél érdekében jó az amit tesz és megússza egy pofonnal (mert aki adja a pofont nem látja át a teljes célt, és nem kérdez), annak nem jár.
.
.
.
Az összes variációt nem akarom leírni.

Aki agresszív, az saját magával nincs kibékülve.
Mások megszényegítése szintén a megszégyenítő mentális gyengeségén alapszik, ám előfordul, hogy a gyerek valóban nagy volumenű eszetlenséget csinál, akkor el kell juttatni a tudatáig, hogy valamit máshogy kell csináljon.

Agresszor lehet gyerek is tanár is. Nem tudjuk ki mit szívott az anyatejből, illetve milyen korábbi felmenőinek epigenetius úton átöröklött hülyesége miatt, az egyes látott tevékenységekre mennyire agressziven vagy megértően reagál.

Sajnos jelenleg is csak odáig jutunk, hogy azt mondjuk, hogy szar a fizikai és a lelki bántalmazás. Ezek a rossz dolgok azért történnek szerintem, mert az emberek nem foglalkoznak úgy igazán egymással. Kevesebb lenne a pofon és a megalázás, ha az emberek megkérdeznék egymást legalább, hogy miért csinálta amit? Senkinek nincs ideje a másikra. Gyorsabb ordibálni vagy lekeverni egy pofont minden magyarázat nélkül. Gyorsabb félredobni egymást mint hagyni azt hogy megnyíljunk egymásnak és valódi segítséget vagy támogatást adjunk egymásnak.