[Re:] [Kolondrum:] Kertes vagy lakás - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


pengwin
(addikt)
Blog

Kertes.
Én egy XI. kerületi panelban és XXII. kerületi kertesházban nőttem fel, teljesen egyértelmű, melyik a jobb.

Egyszerűen van, akinek kell valami természetes, zöld dolog a környezetébe, van, akinek meg nem.
Pl. jelenleg egy 29nm-es panelban lakunk párommal, de itt is minden lehetséges felületet teleraktam kis szobanövényekkel (fikusz, aranypálmák, sárkányfák, vitorlavirág, kála, aloe, meg valami kis pozsgás virág amit tavaly nőnapra adtam páromnak). Sok lakásban lakó embernél még ennyi sincs, pedig sokkal több helye van.

Egyébként meg a kertet is ki lehet úgy alakítani, hogy minimális gondozással is jó legyen ránézni, ott időt tölteni. Én szüleimet próbáltam erre rávezetni, mert jelenleg anyum egyedül él otthon, és neki már sok lett a kert gondozása, még alapszinten is.


Egon
(nagyúr)
Blog

Nincs egzakt válasz, embere válogatja.
Kertesben nőttem fel, 23 éves koromig ott laktam, aztán jött 20 év panel. Most 3 éve kertesben lakom, de a t*k*m tele a ház körüli munkákkal. Inkább laknék egy korrektebb új építésű lakásban (ahol ügyeltek rá, hogy ne halljam a szomszédokat: pl. a sógoromék ilyenben laktak).


Jhonny06
(veterán)
Blog

Az ilyen újgazdagéknál tökéletesre megcsinált fűtől, meg centira pontosan belőtt tujasortól nekem is feláll a szőr a hátamon.. :)


RudY
(addikt)
Blog

Az általad felsoroltak zajra és nyugalomra vonatkozó részei (véleményem és tapasztalataim szerint) szomszéd- és nem építményfüggők.
Általánosan téves elképzelés, hogy kiülsz a kertbe olvasgatni, ahol nyugalom, csend és béke vesz körül, mivel:
- tavasztól felsírnak a flexek,
- tömegével füstölnek a fakezűek által kezelt faszenes kerti grillek (jól belocsolva valami vegyi szarral),
- felbúgnak a karbantartás nélküli köhögő, brekegő benzinmotoros kerti gépek,
- hogy a zavaró barkácszajokat elnyomják - mert saját magukat is zavarja - kikerülnek a modern bluetooth-os kihangosítók, amelyeknél vagy csak visító magas hangok, vagy csak tompa mélyek puffognak és többnyire nem éppen a slágergyanús zenéket nyomatják orrba-szájba,
- a visítva ugráló trambulinos gyerekcsoport,
- a saját anyját üvöltve hülyebarmozó kiskamasz,
- az éjszakai gumimedencézős partizók,
- és úgy általában azok az eltévedtek, akik szerint a saját kert arról szól, hogy bármit, bármikor, bárhogy megtehet.
Ja, és úgy tűnik az emlegetett furulyás valahova a környékre költözhetett, vagy most ez lesz a trendi hangszer.

A kamra és a pince is egy rohadt dolog, bármekkora is legyen, valahogy idővel mindig összemegy. :DDD


Kiglerx
(tag)

Kertes Vs. Lakás

Tekinthetjük alaptételnek, hogy a lakás az inkább városi a kertes meg városon kívűli. Nekem a az érvek külön-külön:

Kertes:
- Csendesebb, nincs melletted főút, buliző tömeg, stb.
- Zárt parkolóhely, ha akarod, akkor fedett
- élhetőbb környezet kialakítható (szürkevíz gyűjtő, esővíz gyűjtő, napelem, napkollektor, stb)
- több minden automatizálható
- pakolóhely, ami csak a tiéd és nem kell osztozkodni
- értelmes keretek között este is "zajonghatsz"
- van hely autót szerelni (akár állhat a kertben 1-2 donor is)
- nagyobb, tágasabb hely a házban

Lakás:
- Közelebb van minden
- Központi rendszerek (víz,fűtés, gáz) (persze, ha panel)
- Kisebb esély a betörésre/lopásra (nagy népsűrűség, alacsony a valószínűsége, hogy pont hozzád törnek be)
- Valószínűleg gyorabb bejutás a munkahelyre
- Nincs az állandó kertimunka (ami ellensúlyozható egy egyszerűbb, automatizált kerttel)

Alapvetően szerintem a kertes ház messzemenőleg jobb, ha világ végén van (max 30-40p a munkahelytől), de alapvetően egyedül lakni kertesházban többen jó lakni, egyedül csak elemésztenek a teendők.


Eastman
(őstag)
Blog

Zösszes szomszédomnak két centis száraz sárga gyep(hez hasonlító valami talajtakaró) van a kertjében, az enyém majd' tíz centis, egészséges zöld, rajta minden hónapban más és más mezei virágokkal, méhekkel és kilenc tyúkkal akik szabadon élhetnek, kapirgálnak, bogarásznak.

A fűnyírót a legmagasabb állásban tolom át havonta egyszer és minden szénát rajta hagyok, nem gyűjtöm, nem gereblyézem. Így három pazar kis rétünk van a telken belül, mind mind külön kis mikroklímával. Az őszi avart sem gereblyézem, mert (a sóskúti metódus szerint) a tavaszi első fűnyíráskor szétcsapja a gép apróra, így táplálva a pázsitot.

Hippie style, mégis szép és egészséges.


Vladi
(nagyúr)
Blog

Lakásban lehet lakni, kertesben lehet élni.

Kövi kérdést.


Vladi
(nagyúr)
Blog

"Hiába vesz el sok szabadidőt"
Nem visz el semennyi szabadidőt, mert onnan, hogy beköltöztél, AZ A szabadidő. :C


updog
(senior tag)
Blog

Én lassan 10 évnyi társasház után megfogadtam, hogy soha többé senkivel nem közösködöm (a családon kívül :D), még ikerház sem jöhet szóba, a következő saját kertes ház lesz (azt persze nem tudom mikor :D) .

Persze azért az sem egyszerű.

Ha használtat veszek, kb. lutri, lehet választani hogy a kaláka (~90-es évekig) vagy utána a töketlen/nyerészkedő/adócsaló építési vállalkozók lapátolták tucatjával a problémákat az épületbe, és biztos hogy ráadásul valaki a saját képére formálta, ami nem fog egyezni a miénkkel.

Ha építkeznék, elválnánk :D Viccet félretéve, emberi tulajdonságainkál fogva nem vagyunk alkalmasak egy építkezésre (sokat látok most a környezetemben), ha meg annyi kompromisszumot kötnénk akkor ugyanott vagyunk mint a használt vásárlással.

És persze ha mégis összejönne, a harmadik héten beköltözne a szomszédba egy tehenész zenész bulibáró alkoholista macskaszaporító család, aztán onnatól mivan? (és csak félig viccelek). Ja és a kedvencem hogy cimboráméknál látogatóban voltunk télen a 18. ker. családi házas felén, a frissen feltörekedett jólszituáltak ugyanúgy égetik a cipőt, gumit, ruhát, padlót a kályháikban, mint mások pl. Borsodban, nem lehet levegőt kapni némelyik utcában...

Nagyon komolyan fontolgattam egy időben (az első gyerekem születése előtt de már ebben a lakásban, amikor felmentek az árak) hogy eladom ezt a lakást, a hiszti csúcsán ~35M-ért (!!!!) kp-ban(!!!) kb. két nap alatt elvitték volna (egy nyomi panelt!), abból még a drága időszakban is egy szolid 5-6 évig egy budaörsi fullos családi házat tudtunk volna bérelni, aztán ha bármi nem tetszik, már megyünk is tovább más hasonló adottságú pl. 12. kerületi házba stb. stb., amíg kitaláljuk hogy mi legyen....

[ Szerkesztve ]


Eastman
(őstag)
Blog

"Az költözik kertesbe aki pihenni szeretne vagy aki flexelni szeretne." Ők általában szomszédok lesznek. :DDD


llax
(senior tag)

50-70m távolság felett már nem túl nagy probléma :)
A 20m széles telkeket még társasházas környezetnek tekintem :)


zolikaDB
(veterán)
Blog

Ha nem is egész pontosan, de te merre laksz?


veze
(őstag)

ez hülyeség Senki ne vegye ezt komolyan!
Nem flexelnek a szomszédok állandóan. Én pl már nem is tudom mikor hallottam utoljára.
És az sem igaz, hogy itt megélhető nyugalom nem ér fel egy panelházi/társasházi nyugalommal, mert itt mindig valaki valamivel zörög , füstöl zenét bömböltet. stb. Aki ilyet állít az vagy soha nem élt ilyen helyen, vagy maga is tudja hogy nem igaz, csak valami egyéb motiválja arra hogy ilyeneket irjon...


mephi666
(nagyúr)
Blog

sokáig falun laktam, a közvetlen szomszéd vállalkozó volt: utánfutókat gyártott... hallottuk eleget a flex hangját, de soha nem zavart :K valahogy oda-vissza tolerálva volt minden az utcában, soha nem volt konfliktus abból sem, ha valaki pl vasárnap délután nyírt füvet... lehet, hogy csak akkor volt rá ideje, miért ne tehetné?

...panelban ami viszont gáz: otthonról melóztam 2.5hónapig, miközben vigyáztam a 3éves fiunkra... be volt állva a napirend, hogy 11:30-11:45 körül ebéd, utána meg alvás... 12:00kor nekiálltak a szomszéd lépcsőházban a klímások és szó szerint 1 órán át vésték a betont 1-2 perces szünetekkel :W mire elaludt volna, rákezdtek, persze felébredt és félt, mert remegett az egész épület... abbahagyták, lenyugtattam, visszaaludt volna és megint elkezdték... ezt így 1 órán át... az ilyen barmoknak szívesen átnyomnám a fején a fúrószárat :W és valószínűleg nem csak minket zavart, mert a közvetlen közelben 4-5 olyan családot tudnék mondani, ahol páréves gyerek van (csak a mi lépcsőházunkban: ahol fúrtak/véstek, valószínű ott is van pár)


ktr_lala
(csendes tag)
Blog

Nálam egyértelműen a kertes ház a nyerő.

Éltem 5 évet panel lakásban...pont elég volt. Amíg lakásban éltem a munka után nem volt semmi dolgom, 30 perc alatt rendbe vágtam a lakást, aztán csak döglöttem, játszottam.
Mióta kertes házban élek nem kapcsoltam be a notebook-ot. Nincs rá szükségem. Amit neten meg akarok nézni azt a telefonom megnézem. Szabadidőm így is rengeteg van munka után, csak most (számomra) értelmes dolgokkal is eltölthetem. Nyírhatom a füvet, gondozhatom a kertet, játszhatok a kutyával (panelban nem vállaltam be), kitalálhatok olyan őrültségeket, hogy én most játszóteret akarok építeni és van helyem megcsináli...


veze
(őstag)

Amikor kertesbe költözik valaki, nem csak házat választ, hanem környéket is. A piac ezt (is) pontosan beárazza.


Eastman
(őstag)
Blog

Aki ilyet állít az vagy soha nem élt ilyen helyen, vagy maga is tudja hogy nem igaz, csak valami egyéb motiválja arra hogy ilyeneket irjon...

??? :((

Kis ókuláddal látod az ország összes családi házát, az összes szomszédi viszonyt? Ne szomoríts el!

Amikor kertesbe költözik valaki...

És ha oda születik? Évtizedek óta ugyan ott él? Akkor ki áraz be mit?

[ Szerkesztve ]


mephi666
(nagyúr)
Blog

inkább az ország térképén való elhelyezkedés, az áraz legjobban: itt kecskemét 20-30km-es körzetében 20millió alatt falun egy lepukkant 100m2-es kádárkockát se kapsz... déli határ mellett meg 10millió alatt láttam szép állapotú 2szintes házat :U városban meg családi ház? születni kell bele kb... nagyon elszálltak mostanában az árak... amennyiért 12éve 35m2-es lakást vettem, annyiért most kb egy garázst kapsz... ami még járható út errefelé, az a tanya... csak hát erősen kompromisszumos: onnantól minimum 2 kocsi kellene, felejteni kellene a kábeles szélessávú netet meg lemondani a kényelem egy részéről... arról nem is beszélve, hogy ismerősünk most költözött nemrég tanyára családostól és pár héten belül kirámolták őket teljesen... (férjének az összes munkagépét vitték) :U ...egy falu ennyiből más, ahol jobb környéken kölcsönösen figyelnek egymásra a lakók és ilyen nem következhet be


GreatL
(őstag)

Logikus akkor a pici kert, ha nem akar sokat gürcölni az ember... sorház és attól kifelé minden jó tulajdonképpen.


speter33
(aktív tag)

45 éve élek kertesben, Budapesttől 25 km-re.
Nem bírnám ki egy panelben, se városban, se szmogban.
Meghalnék az unalomtól, és zavarna egy idegen a fal túloldalán. Meg a zaj.
Szeretem a nyugalmat, a csendet, és a jó levegőt.
Ha kinézek, akkor a zöldet és az erdőt látom.
A Pilis csúcsa egy kellemes kirándulás, Dobogókő pedig negyed óra kocsival.
Az erdei séták számomra többet érnek, mint a városi dzsungel plázáiban való időeltöltő csatangolás.
Ezeket természetesen ki is hagyom, nagybevásárlásra meg bőven elég a 15 percre lévő auchan.
Szóval imádok itt élni, és semmi sem fog berángatni a városba :)

üzenetek