egyébként felveti bennem a kérdést - amire sehol sem találtam kielégítőnek tűnő objektív választ, hogy 1991-ben miért épp ott húzták meg a határokat ahol
Azokat a határokat nem '91-ben húzták meg. A Szovjetunió papíron szövetségi állam volt, a mindenféle SzSzK-k mind vitték a saját területüket a függetlenség kikiáltásakor.
Az ukrajnai orosz kisebbség léte egészen az 1500-as évekig nyúlik vissza: a sztyeppe visszahóditása után a legtöbb kelet- és észak-ukrajnai várost orosz telepesek alapították. A történelmi ukrán városok mind Kijev környékén vagy tőle nyugatra vannak.
Egyébként a szovjet nemzetiségpolitika is igyekezett minden tagköztársaságban jelentős nemzeti kisebbségeket kialakítani, hogy legyen kifogás központi beavatkozásra esetleges nacionalista fellángolás esetén. Ukrajna esetében úgy súlyosbították a már meglévő kétnemzetiséget, hogy az "ország" (akkor még leginkább csak a Orosz SzSzSzK helyi tagozata) területét a 2.vh. után kiterjesztették nyugati és déli irányba, ezzel nagy román, moldáv, tatár, és lengyel kisebbséget juttattak egy addig viszonylag homogén országba.
Ha valóban az orosz lakosok védelme a cél, akkor miért küldi ezrével az orosz lakosokat a frontra Moszkva?
A háborús indok (=kifogás, ürügy) nem egyenlő a háborós okkal. A kisebbségek betöltötték a szovjet politikában nekik szánt szerepet, és kifogást nyújtottak az Orosz Birodalom éppen aktuális verziójának a helyi beavatkozásra Grúziában és Ukrajnában is. Ennél tovább senkit sem érdekelnek az orosz vezetésből.
Oroszország jelenlegi külpolitikája még jóval 2013 (sőt még a 2008-as grúziai invázió) előtt kezdett kibontakozni. Oroszország határai az 1600-as évek óta nem voltak ennyire visszaszorítva, ami már eleve fenyegetettség-érzéssel jár egy ilyen múlttal rendelkező helyen. Oroszország fixen ráállt erre a mostani pályára amint ezeken a határokon megjelent a NATO. A balti NATO-bővítés idején még gyengének érezte magát a jelenlegi orosz vezetés, de 2008-ra már elszánták magukat, hogy nem tűrik el a külső behatolást a belső geopolitikai érdekszférájukba. Nincs ebben semmi újdonság, lsd. pől. a Kínai Népköztársaság esete Koreával és a Kínai Köztársasággal, vagy pl. az USA esete Mexikóval (1800-as évek második fele), vagy Kubával és Venezuelával.
Úgy tűnik perpillanat mindkét fél megvan arról győződve, hogy megtudja nyerni a háborút.
Én arról vagyok meggyőződve, hogy egyik fél sem tudja megnyerni a háborút. Az oroszok képtelenek a harctéri győzelem elérésére, az ukránoknál pedig nem látom, hogy egy esetleges (nagyon kevéssé valószínű) harctéri győzelem után mi lenne a győztes "exit strategy". Orosz területre nem léphetnek, vagyis marad az, hogy az államhatáron fenntartanak egy frontvonalat, ami életszerűtlen. Még ha képesek is felszabadítani Ukrajna teljes területét, nem tudom, hogy mivel kényszerítik majd ki a békét.
Személyes véleméynem, hogy egyik ország győzelmével sem járna jól egyik fél sem... az oroszok nyilvánvalóan barbár állat módján viselkednének, és egyre jobban gyanítom, hogy az ukránoknál is komoly következményei lennének egy győzelemnek a kisebbségeikre nézve. Már a háború előtti Ukrajnát sem akartam volna az EU-ban látni, nem, hogy a mostanit.
Ennek a háborúnak csak egy tárgyalásos, kompromisszumos béke vethet véget, amivel az oroszok arcot menthetnek és garanciát kapnak, hogy nem lesz még egy NATO-tag szomszédjuk, az ukránok meg aláírnak egy Osztrák Államszerződéshez-hasonló vállalást, átalakulnak szövetségi állammá és jöhetnek az EU-ba katonai integráció nélkül.
(#2) t72killer
Megrázó, hogy így a XXI.század lassan közepén is ott tartunk, hogy elvileg civilizált ország képes tankokkal, rakétákkal rátámadni a szomszédjára, hogy elszedje annak természeti erőforrásait, legyilkolja polgárait.
Had legyek ördög ügyvédje... ez mégis miben más, mint a nyugati inváziók Irakban és Afganisztánban?
Nagyhatalmi erőpolitika, nem kéne ennyire undorítóan kettős mércével szemlélni, ahogy most mi és a többi NATO tag is csinálja. Sem a második iraki, sem az afganisztáni háborónak nem volt jogalapja.
[ Szerkesztve ]