Akkor nálad lehet más, én ezt találtam hirtelen. Írd be a megfelelő topikokba is, hátha. A screen locker elvileg az sddm lenne, gondolom, tehát akörül kellene keresgélni, de ez csak tipp.

Egy df -h parancs terminálos kimenetét betehetnéd ide.

még melózom, de ha ha hazaérek megnézem, mi a helyzet.

Irigylem a Linuxhoz értő embereket. Már vagy 30-szor nekifutottam, hogy egy-egy gépemen fő rendszer legyen a Mint vagy a Lubuntu, de mindig elveszi a kedvem valami. Legutóbb az, hogy nem bírtam rávenni a Lubuntut, hogy fixen mountolja be az egyetlen HDD nagy partícióját, amin az adatokat tárolom. A kicsin volt ugye a rendszer. Minden más szempontból be tudtam lőni a rendszert, de vagy 3*2 óra szopás után besokalltam, és ment vissza a Win7 a rendszerre. HTPC-re jobb lenne a Lubuntu, a hardver is vidámabb volt alatta, de ha egyeszer ilyen alapvető dologra nem tudtam beállítani...

Az a baj, hogy a Linuxot még mindig programozók csinálják programozó gondolkodással. Nem felhasználó szemszögből. Asszem én jóval mélyebben ismerem a PC-k világát, mint a nép túlnyomó többsége, de még nekem is 100% antipatikus, hogy parancssorozni kell egészen alapvető dolgokhoz is. Ez egy programozónak gondolom belefér, de már nekem sem. Az átlag egyorrúnak még kevésbé.

Amíg ez nem változik, addig a Linux olyan lesz az átlagembernek mint a zsiráf: Szép, de otthonra nem kéne.

[ Szerkesztve ]

Nekem kifejezetten tetszik a formavilág, illetve az "egyszerűsége", kicsit olyan érzést keltett bennem, hogy egy utolsó esélyt kap a pingvin. A terminálozás és egyebek a halálom,pláne a parancsok pötyögése kényelmetlen sok esetben, mikor az ember csak kattintgatna. Bár nálam a legfőbb probléma, hogy rengeteg programot használok ami még újabb Win alatt sem akar normálisan működni, és csak ezért kell tartanom egy mini PC-t is amin XP ketyeg offline módban, már önmagában ez is kényelmetlen tud lenni, hogy két rendszer között kell navigálni. Én speciel szívesen mellőzném már a Microfos oprendszereit az életemből, de egyszerűen nincs alternatíva rá. Ha a Linux tudna normálisan Win alá írt programokat futtatni stabilan, normálisan, mindenféle terminálos bohóckodás nélkül, biztosan sok ember térne át rájuk, de amíg "egy gyártón" belül is macerás megoldani ezeket, így csak egy álom marad ez sok ember számára. Sajnos még mindig "bonyolult" egy kezdő számára a pingvin, nem beszélve a "szakszavakról" amiket be kell pötyögni neki, ezért sem lesz népszerű még nagyon sokáig a töltelék ember számára.

Ha a Linux tudna normálisan Win alá írt programokat futtatni stabilan, normálisan, mindenféle terminálos bohóckodás nélkül, biztosan sok ember térne át rájuk

Szerintem a mobil eszközök térhódítása jól mutatja, hogy a tömegeknek semmi szüksége a windows programokra. A mai linux disztrók egyetlen "baja", hogy nem trendi. Az általad sok embernek jelölt tömeg szerintem szűk csoport lenne.

Én kb 5 éve nulla tudással kezdtem el használni a Linuxot, ma már sokkal kezdőbarátabbak. Ha valaki nem ismerné sem a Windowst sem a Linuxot és kapna két gépet, hogy használgassa, azt mondaná, hogy a Linux Mint vagy akár ez a Manjaro is százszor egyszerűbbek kezelhető, mint a Win10.

fixen mountolja be az egyetlen HDD nagy partícióját, amin az adatokat tárolom.

Ez is egyszerű, van rá GUI-s program is, persze azért egy új rendszer használatakor kis idő kell, míg az ember megismeri mit hol talál. Windowson ez nem így van gondolom, azt már a születésünkkor belénk programozzák.

Mivel a Linux Mint-et ismerem inkább, ha érdekel, hogyan lehet pár egyszerű lépésben mountolni a meghajtókat mondjuk letöltéshez, a Kezdő topikban megmutatom (az Ubuntu származékoknál mindnél szinte ugyanígy van). Ide nem akarok szemetelni, mert ez más alapokon nyugvó rendszer, de lényegében ugyanúgy zajlik itt is a dolog.

Az van, hogy ha valamit nem tudtok, azt mondjátok, hogy a rendszer nem tudja.

Ja és gyakorlatilag egyik desktop Linuxon sem kell terminalt használni, de szerintem ezen cikk elején a cikkíró le is írja a Manjaroval kapcsolatban. Persze sokan meglátnak egy Linuxos cikket és már mondják is a megszokott szövegeket. Csak azt felejtik el, hogy már nem a középkorban élünk, hol van az már, hogy programozóknak való a Linux....3 éve raktam fel egy 7 éves kislánynak egyet az öreg gépére, azóta simán Linuxot használ, no persze kényszerből Wint is, mert az iskola megköveteli. Érdekes, nem?

[ Szerkesztve ]

Érteni én sem értek hozzá, na jó, nálad valószínűleg jobban, de ez csak a 2+ év napi használat miatt van, és leginkább arra jó, hogy tudok "tüzet oltani", ha gáz van, illetve tudom kb. mit merre keressek. A Windows-t is programozók készítik, és ha napi szinten használod, hamar rá lehet jönni, hogy kifejezetten felhasználóbarát rendszer (most konkrétan a Manjaroról beszélek). HTPC-n szerintem borzasztó nagy hülyeség Windowst használni, az árától kezdve a kényelmen át a testreszabhatóságig mindenhol elvérzik.

A bemutatott rendszerben tudsz akár fájlkezelőből könyvjelzőzni, de a permanens csatoláshoz is elég egy fájlt szerkeszteni (/etc/fstab), ami simán megy grafikus felületről is. Nem szoktam parancssorozni én sem, néhány extra kivételtől eltekintve (tipikusan olyan helyzetben amikor mondjuk te újraindítanád inkább a gépet). Egyetlen dolog kell csak ahhoz, hogy használni tudd, nyitottság és némi türelem (na jó, ez kettő). A többi jön magától. 2 és fél éve még Windows 10-zel szívtam, tudom miről beszélek.

orion1025: akkor neked is: mindenféle terminálos bohóckodás nélkül használom napi szinten munkában is meg otthon is. Sőt, én is használok Windows-os programot, igaz csak az Office-t, de a módszer ugyanúgy adott bármi másra is: csinálsz egy (mondjuk) virtualbox virtuális gépet, ez futhat állandóan a háttérben, és azt futtatsz rajta amit szeretnél. Egymás mellé tudod tenni két ablakba a linuxos alkalmazást meg a Windowsost is, a copy-paste is működik oda-vissza, az össz veszteség a minimális overhed a a virtualizáció miatt. Még kikapcsolni sem szoktam a VM-et, altatom a notebookal együtt az egészet és kész. Kiválóan működik.

[ Szerkesztve ]

Kár érte, ezek szerint a célegyenesben adtad fel. Egyébként lehet az volt a baj, hogy telepítéskor nem volt benne a nagyobbik HDD. Ha azt detektálja a telepítő, automatikusan bejegyzi a /etc/fstab fájlba, és azzal mindig fixen csatolja bootkor. De ha benéztél volna a kezdő linuxos topikba, ilyen apró-cseprő dologgal segítettek volna 5 perc alatt hárman. Feleslegesen volt túl korán kezdeni az önállóságot, és nem kérni segítséget már az első perctől. Csak egy sorral kellett volna kiegészíteni a vonatkozó fájlt, bár a terminál lehet annyi erejéig kellett volna, hogy mi a partíció neve vagy UUID-je.

Egyébként ha belegondolsz, Windowszal is lehet óriásiakat szopni, sokkal nagyobbakat, mint egy fix csatolás megoldása. Csak annak az emberek elnézik, mert ismerik, meg mindenki azt használja, és azt úgy érzik kell nekik, érdemes vele küzdeni. Linuxnál meg csak azt látja az egyszeri felhasználó, hogy új rendszer, szokatlan, semmit nem talál, mert nem Windows, nem úgy működik, se cé meghajtó, se semmi, programkínálat is más, már ebből elege lesz, szinte pillanatokon belül elérik azt az idegállapotot, mikor már csak egy csepp kell, hogy beteljen a pohár, és ezt a pont el is jön, ahogy belefutnak akár csak a legapróbb problémába is (ilyen fix csatolás, meg csíkoz a képernyő, ezeket mind könnyű megoldani).

Androidos és iOS-ses telefonon meg táblagépen nem tántorít el senkit, hogy nem Windows van rajta, meg nincs C:, de csak azért, mert annál mindenki tudja, hogy nem lehet rá asztali Windowst tenni, a mobilos meg sose volt sikeres, és annak a kicsi próbálkozásnak is vége.

Abban viszont igazat adok, hogy programozóknak készítik még a Linuxot. Ennek nem a felhasználókkal történő szándékos kicseszés az oka, hanem a linuxos rendszerek nagyon heterogének. Sok független modulból áll, csak a kernel fejlesztése van egy kézben összpontosítva, a többi, még a grafikus felület is, már más-más fejlesztők kezében van. Ebből a sokféleségből meg nehezebb egységes rendszert gyúrni, ahány disztró és elgondolás, annyiféle csomagösszeállítás, konfig, annyiféle grafikus felület és verzió iránti preferencia, mindenki más kombóra esküszik, a végeredmény meg kaotikus, minden disztró más, mindegyiken kicsit máshogy kell megoldani a problémákat, a nagyon egyszeri felhasználó meg csak hall mindenféle idegen hangzású, egzotikus-mágikus nevet, ilyen buntu, olyan dzsáró, faxtudja milyen abrakadapra-hókuszpókusz-yoyoba, ki-sem-tudom-mondani-a-nevét-szutyok, valahogy mind komolytalanul hangzik, mintha egy ezoterikus-spirituális magazinból vették volna őket, már itt elveszik az információtengerben, még el sem jut odáig, hogy neki melyiket kéne feltenni vagy letölteni egyáltalán. Sok embernek még az sem segítség, ha leírod neki fórumban, hogy az Ubuntu 64 biteset tegye fel a 4+ GB RAM-os gépre, 10 perc múlva jön vissza kétségbeesetten, hogy 64 biteset nem talált belőle, van fent a weblapon Letöltések alatt amd64-es változat, de neki Intelje van. Vagy ha nem is amd64-nek van írva, akkor meg arra nem jön rá, hogy mi az a x86_64 vagy az i686 az .iso fájl nevében, az akkor most hány bites? Vagy sok nagyon kezdő felhasználót már az meg tudja zavarni, ha másmilyenek az ikonok, vagy egy program nem az asztalra menti a doksit, akkor már elkezdenek fetrengeni, hogy nem találja hova mentette, meg jajj elveszett, itt C:\Users\felhasználónév nem játszik (vagy helyette /home/felhasználónév persze), azonnal megy is a szentségelés, hogy milyezaszar. De már olyat is láttunk, hogy Kapkodok Karcsi gyorsan felpattintja a legújabb Mintet vagy Ubuntut, bebootol a Live rendszer, indítja a telepítést, lezavarja. 5 perc múlva jön a fórumra, hogy miazhogy nem magyarul van, meg a billentyűzet sem ír ékezetes karaktereket. Közben meg kiderül, hogy a Live rendszernek, meg telepítőnek ez az első kérdése, hogy milyen nyelv, milyen billentyűzet, csak már ezt sem volt hajlandó türelmesen elolvasni, hanem nyomkodta ész nélkül a Next-Next-Finisht. Az is gond, hogy ha el is olvassa, néhány programnál a magyarításhoz fel kell tenni kézzel a magyar nyelvi csomagot (LibreOffice, Firefox, stb.) utólag, ezt sem szokták tudni, de ez a megoldás valóban kritizálható a kezdő felhasználó részéről.

Nyílászáróknál könnyű dolga van, minden az MS kezében összpontosul, ami a stock rendszert illető, lényegében jelenleg csak a Win10 és a Win7 közül választhat, mint értelmes alternatívák, nincs nagyon különbség a 32 és 64 bites között sem átlag felhasználói szemmel (hacsak az nem, hogy a 64 bitesre aláírt driver kell, meg nem megy rajta a 32 bites driver, és elindul rajta a 64 bites program is, meg a 64 bitesen nincs ntvdm dos-os 16 bites emuláció, a 32 bites változat hal ki eleve), de lényégében minden egységes, ha probléma van, bárki tud segíteni, mert mindenki azt használja, minden cég támogatja, több szoftver készül hozzá, önmagával is évekre visszamenően visszafelé kompatibilis, ugyanazokból a szoftverkomponensekből áll. Ennyiből valóban kisebb utánajárást igényel. Viszont ez egyben a hátulütője is, mert a malware-ek írói is előre tudnak készülni, hogy mi a sérülékeny pont, ami minden rendszeresen ott van, míg linuxnál csak az biztos, hogy kernel, glibc lesz rajta, meg újabban a systemd, de már az utóbbi meg a Xorg sem biztos, annyira máshogy nézhet ki minden gépen, hogy már az egységes támodáshoz is nehéz közös pontot találni, de a közös pontos támadás is megbukhat azon, ha a verziószámok nem stimmelnek. Emiatt nincs annyi vírus Linuxra, ami van, az sem úgy fertőzi a gépet, hogy egyszer csak böngészés közben jönnek a popupok, hanem a kártékony kódot a felhasználónak kell kézzel lefuttatni, rendszergazdai jelszót külön beadagolva, így nincs az, hogy nem látja, hogy valami véletlenül feltelepült, meg valami a tudta nélkül zajlott, meg csak véletlenül félrekattintott, csak saját magát hibáztathatja, hogy miért kétes forrásból telepített, mikor ott lett volna az alkalmazásbolt/hivatalos tároló, de még ilyenkor is meg lehet úszni a bajt mázlival, ha kellően friss a rendszer, mert jó eséllyel a kártevő már lemaradásban van, és vagy már befoltozták a biztonsági rést, amit kihasznál, vagy valami verziófüggőségi hiba, vagy hiányzó csomag miatt nem tud lefutni. Emiatt a malwareseknek nem éri meg Linuxra vírust írni, nem az az ok, hogy kevesen használják.

A Registryt mindig is a Windows rákfenéjének tartottam, már az első 5 perctől elkezdve elfogott tőle az idegbaj, mikor mai formájában megjelent a Win95-ben. Egy nagy instabil adatbázis, semmit nem találni benne (jó, azért van benne némi logika, meg meg lehet szokni), iszonyat nehézkes. Ha olyat hegesztesz benne, amit nem kéne, az egész rendszer bedől tőle (néha még a rendszer-visszaállítás sem tud segíteni), hiába van már a registryből több biztonsági másolat már anélkül is, meg transaction log és egyebek. A legjobban a {c4d9137c-cc41-4a38-be0a-6efae7f5f4e2} típusú UUID registrykulcsok tetszenek, elszórva mindenféle Enum és hasonló okosságok alá, na erről mondja meg bárki, hogy ez minek a beállítását tárolja, ezeket valami komplett elmebeteg találta ki anno, ember legyen a talpán, aki ezeket dekódolja, meg nyilvántartja, hogy melyik micsoda, meg mire való. Ilyen Linuxnál nincs, csak a lemeznek, partícióknak van ilyen azonosítójuk, azokat sem kötelező használni, lehet rájuk /dev/ névvel is hivatkozni. Linuxnál minden .conf fájlnál már a neve beszédes, hogy hova tartozik, a mappájánál is világos, hogy vagy /etc/-ben van (globális rendszerszint), vagy az user home-jában ~/.config vagy ~/.programnév alatt, és általában már a fejléce is megmondja, hogy mit konfigurál, és tele van # jelekkel kezdődő kommentekkel, amelyek előre megadják dokumentációszerűen, hogy mit lehet állítani, mik az alapértelmezett értékek, még [szekciókra] is van tagolva, a defconfigot is vissza lehet könnyen húzni vagy újragenerálni, ha valami elcsesz az ember, csak az az egy program nem fog menni, nem kerül le az egész rendszer a padlóra. Ha meg valami rendszerkomponenst érint, akkor csak Live rendszer alól bebootol az ember, és kijavítja, mivel egyszerű plain text fájl, sokszor még le is lehet törölni vagy átnevezni, és újra létrejön a defconfig, ami a legrosszabb esetben is arra jó, hogy legalább a rendszer bebootoljon, még ha nem is a legoptimálisabb beállításokkal.

Vagy pl. ha egy rosszul megírt program telefossa a regisryt, sokszor le sem lehet szedni teljesen, mivel nem takarít maga után, ott marad a sok szutyok utána, amit a kedves, nagyon Wise Installer/Uninstaller Wizard varázsló manó otthagyott, mindegy hány varázsprogrammal meg registry-pucolóval takarítasz utána, aztán csodálkozik a felhasználó, hogy mitől lassult be a rendszer. Linuxnál nincs hátra hagyott szemét, a csomagkezelő a konfigokat is tudja törölni, a Linux hónapok, évek múltán sem lassul be érdemben.

Linuxnál nincs telemetria, nincs az, hogy a frissítés kéretlen programokat telepít a gépre, meg újratelepít olyan alkalmazásokat, amelyeket a felhasználó eltávolított (Candy Crush Windowsban), meg nem csinál vissza korábbi, user által eszközölt beállításokat (pl. minden nagyobb Win-frissítés visszakapcsolja a telemetriát, fast bootot, stb., a felhasználó akarata ellenére, értesítés nélkül). Meg mikor ilyen-olyan svchost.exe-ből van 100, mindegyik tekeri a lemezt vadul, írogat ezerrel, most akkor találd meg közötte, hogy mi mire való, meg melyik fogja feleslegesen a gépet. Igaz a Win10 utóbbi terén már fejlődött, de még mindig messze van a normálistól. Vagy mikor a frissítést nem tudod letiltani, meg ha felment a frissítés, agresszíven újraindíttatja a gépet, nem sokáig tudod elodázni. A Nyílászáróknak az ilyen fasságaitól tudok a plafonra mászni.

Egyszeri felhasználónak, főleg ha gyengébb gépe van, már az is nagy előny a Linux ellenében, hogy nem kell vírusirtót futtatni. Meg ha csak egy lassabb, 5400 rpm-es enegriagazdaságos vagy laptop HDD-je is van, a fejlettebb linuxos fájlrendszerek nem töredeznek, gördülékenyebben mennek a fájlműveletek sok kis fájllal is, fejlettebb a kernel cache-elése, nem darál annyira a HDD, mint az elavult, könnyen töredező NTFS alatt, ami felett már rég eljárt az idő. A MS nagy szerencséje, hogy divatba jönnek az SSD-k, amelyek kellően gyorsak, nem igényelnek emiatt túl sok cache-elést, és nem érzékenyek a töredezésre, ezért az NTFS még kapott elég sok haladékot.

Mi az istennyiláért nem sikerült 20 év alatt (1997-ben raktam először Red Hat 4-et) készíteni egy nyomorult grafikus lemezkezelő alkalmazást? Emlékszem, már a Corel Linuxnak is voltak ilyen irányú próbálkozásai 80% sikerrel. Szerveren teljesen oké, hogy mai napig néha kalapálni kell ezt-azt, de a mountra még a Webmin is full grafikus megoldást kínál szerverkörnyezetben. Egyszerű dolgokat még a szerveren sem szeret senki konzolban mókolni. Azért akárhogyis, ez egy nagy, csúnya, szőrös feketepont Lubuntunak (Manjaro hogy áll ezzel?)

Linuxnál beszédes fájlnevekkel az a baj, hogy /etc/.../xxx.conf fájlból találsz 23 egyforma nevűt különböző könyvtárak alatt, amik összevissza öröklik egymást, és hajrá kihámozni, hogy épp ki nyer. Kedvenc szórakozásom linux alatt.

[ Szerkesztve ]

Hogyne sikerült volna. Ubuntu származékokban évek óta "Lemezek" néven fut. Partíció kijelöl, fogaskerék, csatolás pont, megadod hogy hová csatolja, oké, jelszó, reboot, csók.

Na azért, akkor nem is értem a problémát, és főleg a javasolt megoldást.

Nekem nem rémlik ilyen az Ubuntuban, igaz nem használom már majdnem 3 éve. Pár hete volt bebootolva Live-ban, hogy megnézzem milyen lett Unity nélkül. Valószínű igazad van, van rá tool, sanszos, hogy előre telepítve, de más disztrókon is biztos feltehető, ha nem ez, vagy mert nem akar senki Gnome-függőséget hozzá (mivel gnome-disks igazából a neve), akkor egy másik csomag a tárolókban, ami nyújt ehhez grafikus felületet. Már kifejtettem egy másik topikban a systemd-vel az /etc/fstab veszíteni fog a jelentőségéből, de tényleg sokszor van, hogy egyszerűbb abba beleszerkeszteni egy sort. Nyilván, ha fent van ez a Lemezek, akkor azt még egyszerűbb egy kezdőnek használni, arra kell rámenni, legalább nem csak dísznek lesz fent. Az fstab szerkesztése viszont működik bárhol, függetlenül, hogy milyen csomagok vannak telepítve. De azzal a kezdőnek fetrengeni kell, rootként futtatni a szerkesztést, kimásolni az UUID-t, megadni a mount opciókat, nem épp felhasználóbarát, bár elvileg nem kell ehhez sem terminál, mehetnek grafikus felületről, UUID-t kijelzi a Gparted meg még sok minden, ami tud partíciókat kezelni.

(#214) schawo: az azonos nevű conf fájlok elvileg mind symlinkek, így elvileg mindegy melyiket szerkeszted, mert azt a fájlt szerkeszted, ahová mutat. Én mindig a legfelső szinten lévőt nyitom meg. Sose volt még ilyennel gondom, mindig megtalálom mit kell szerkeszteni.

[ Szerkesztve ]

Hogyne lenne, Gnome disks, magyarul "lemezek" néven fut. Ennél többet is tud: energiatakarékossági beállítások, SMART tesztek stb. De simán tudod könyvjelzőzni is fájlkezelőből a hálózati megosztásokat (csak az nem egyenlő a csatolással).

Én is másfél éve használok Linux-ot első számú rendszerként, mindenben jobbnak találtam. Az előtt is ment több évig második számúként vagy egyenrangú OS-ként. (főleg már csak retró játékok, iTunes miatt van fent Win.) Sokkal több X-aktával találkozom Win-en, pl program telepítésekkor stb, ismeretlen hibával elszáll ilyesmik. Linux-on minden jól naplózva van, parancssor is hasznos, ha meg kell nézni valami miért akad el esetleg.

[ Szerkesztve ]