üzenetek

hozzászólások


Runner_fxr
(Ármester)
Blog

Ha számít a kinézet, én a súlyzós edzéseket megfontolnám, annál jobban semmi sem formálja a fizikumot, zsírégetés is szuperül működik vele, persze megfelelő étrenddel.
Nem azt mondom, hogy nem jók a kiegészítő sportok, de én el se tudnám képzelni magam súlyzós edzés nélkül. :) Most itt nem kell kigyúrt gorillákra gondolni, de enélkül nehéz arányosan kinézni.
A másik meg az, hogy olyan sportot érdemes választani amit szeretünk is csinálni, manapság az emberek inkább csak meg akarnak felelni, de nem azért csinálják mert igazából szeretik is, csak azt látják fut mindenki, meg intervall edzés, meg telefon a karhoz szíjazva, endomondo stb. :) Ne másokat utánozzunk, hanem találjuk meg a sportban az örömet és olyat válasszunk ami nekünk örömet okoz.


Napfénysüti
(nagyúr)
Blog

Hátha tudok egy kis plusz motivációt adni én is. :)
Tavaly úgy döntöttem hogy elkezdek jobban tekerni és végre szeptemberben megvettem az első országútim amire már évek óta vágytam. De sajno még 2014-ben nem sokat hajthattam (ujjtörés műtéttel + tél).
Viszont idén igyekeztem belehúzni, kitűztem célokat magamnak: 5000km össztáv és 200km-es 1 napos táv menjen.
Na múlt hétig ebből annyi jött össze hogy 1300km-nél jártam és max 105km-nél 1 nap alatt.

Szombaton Velence 10 teljesítménytúra ([link]) volt amire mentünk öten barátokkal. Már eleve bringával tekertünk ki otthonról, ez volt a bemelegítés. :)
Minimálisan 5 kört tűztem ki magamnak (körönként 28km), gondoltam 140km menni fog.
A végeredmény pedig az lett hogy végigcsináltam a 10 kört 29,3-as átlaggal (280km valami 9 óra 20 perc alatt).
Ehhez még jött a reggeli plusz a hazaút így összesen 330km-t tekertem a nap végére. A meleg mondjuk nem volt kellemes, hiába kentem be magam kétszer is naptejjel leégtem rendesen.
Igaz hogy szó szerint mindenem fájt estére de megérte! Hihetetlen jó érzés egy ilyet teljesíteni. :R
Ha valaki hete azt mondj ennyit fogok tekerni kiröhögtem volna az tuti. :DDD
Itt pedig egy kép a célban 280km-es túra után:

Végszóként csak annyit: kitartás, ne adjátok fel és jönnek az eredmények! :R


Runner_fxr
(Ármester)
Blog

Szép teljesítmény! :)


borix
(őstag)

Étkezési témához Kindl Gábort idézve egyél sokfélét,keveset,sokszor.
Napi ötszöri étkezés fontos lenne mert akkor felgyorsul az anyagcsere és a szervezetünk kb 30% raktározza el a tápláléknak.
2-3 étkezésnél lelassul az anyagcsere és kb 70% raktározza el a szervezetünk az ételeknek.
Az normális táplálkozás,hogy natúr joghurt,zabpehely,zöldségköret,csirkemell stb étkezés és közben a szekrényben ott van 2 sorban a Scitec,BiotechUSA cuccok?
Kezdőként túlsúlyosan100kg fölött ne nagyon fusson az ember csak gyalogoljon mert tönkreteszi az ízületeit.
Rossz nézni mikor 130 kg ember vonszolja magát futást erőltetve szenved.
Havi 3-4 kg fogyás az egészséges.


koxx
(MODERÁTOR)
Blog

100kiló miért túlsúlyos? :) erősen magasságfüggő. Egy 180centis embernek sok, a 193centimhez viszont ideális.

Ezt a 30-70%-ot nem igazán értem, ha sokszor eszem egy nap akkor a kaja 30%-át raktározza el a szervezetem vagy mi :F

[ Szerkesztve ]


borix
(őstag)

Ne a kivétellel gyere,hogy testépítők akkor ne fussanak?Mert azok többsége nem pehely súlyú.
Az átlag emberre gondolj aki hosszú idő óta nem sportolt nem mozgott és hirtelen jól akar kinézni és túlsúlyosan gyerünk neki fussunk adjunk az ízületeknek.

Ezt a 30-70%-ot nem igazán értem, ha sokszor eszem egy nap akkor a kaja 30%-át raktározza el a szervezetem vagy mi

Felgyorsult anyagcsere velejárója,hogy a szervezet hozzászokik,hogy rendszeresen megkapja az ételt és kevesebbet raktároz. pl lassú anyagcsere okozója ( délelőtt majd délután,estefelé jól belakva mint a varacskos disznó)
Amit napi 2-3 étkezéssel enne meg azt szétosztani ötször-re.

[ Szerkesztve ]


Geller72
(veterán)

Én ezzel meg úgy vagyok, hogy ha egyszer nem bír elraktározni a szervezet semmi, mert aznap ledolgozom, akkor tök mindegy, hányszor eszel. Ha 1000 kcal-t viszel be és 1200-at lemozogsz, akkor qrva mind1. A lényeg, hogy tudd, mennyit vittél be és mennyi munkával égetheted le, akár mínuszba. A hétvége alatt 1.3-at fogytam..ismét. Pedig most már nem 115-ből fogyom, hanem a ~85-ből. :)


koxx
(MODERÁTOR)
Blog

A futást amúgy sem preferálom. Sokkal jobb/értelmesebb mozgásformák vannak, de kinek mi.
Amit írsz az eléggé ellentmond pl a warrior diet-nek. Sokaknál működik. Mondjuk nálam tuti nem menne mert szeretek arányosan elosztva enni egy nap és nem csak egy főétkezéssel. Az anyagcserét inkább a sporttal kell gyorsítani.


Runner_fxr
(Ármester)
Blog

Igen, valóban a napi 2-3 étkezés minden, csak nem sportolói étrend. 5-6 étkezésre kell felosztani.
Egyébként ez azért is fontos, mert sokkal egyenletesebb a tápanyag ellátása szervezetnek, mintha 2-3 étkezéssel vinné be az ember, ezen kívül többször indul be az inzulin termelés ami szintén kedvez az anyagcsere folyamatoknak és a zsírégetésnek.
A futós résszel én is egyetértek, ha valaki túlsúlyos akkor valóban nem tanácsos futással kezdeni az edzést.
Egyrészről nagy megterhelés a térdnek és csípőnek, másrészről túl intenzív mozgásforma egy edzetlen ember szívének. Inkább bicaj, séta, torna gyakorlatok. Aztán ha lejjebb ment a súly a helyes étkezéssel és bírja a térd akkor persze lehet futni. A szkájtek és a biotök valóban egy szemét, de azért vannak minőségi táplálékkiegészítők, igaz drágábbak is.
Egyébként azt valóban figyelembe kell venni, hogy milyen magassághoz milyen súly társul. Meg az sem mindegy hogy izomban vagy zsírban. Egy 185 centis ember 95-100 kilósan már túlsúlyos lehet, de izomban nem számít annak.

Egyébként vicc ami manapság m,egy, napról napra kitalál valami nagyokos kuruzsló egy új diétát vagy valami új módszert. Mindenki tudja mik az egészséges kaják, nem kell ezt túl dimenzionálni.

[ Szerkesztve ]


borix
(őstag)

Ismerős elment sofőrnek áruterítő munkára.
kb 5 órát dolgozott de ez alatt tonnákat pakolt át napi szinten.
Nem bírt annyit enni,hogy ne fogyjon.
Ez is csak kivétel.


kpal
(veterán)

Basszus , azt akartam említeni csak megkavarodtam. :D

#255) Geller_1972:Ez jó köszönjük. :K

#270) borix:Nekem is olyan meló kellene amiben azért az ember mozog és ezt-azt megemel.

[ Szerkesztve ]


borix
(őstag)

Egy kis negatívum az íráshoz. ;]
Örültem volna ha az írás úgy készül el tapasztalata tudása már meglenne hozzá,hogy kitér az egészséges étkezésre,futó edzésekre,fajtáira,táplálék kiegészítőkre(multivitamin,fehérje,l-carnitine stb ésszel szedve)
Félmaraton,maraton tapasztalatok mentális fizikai dolgok kezelése.


deicide
(veterán)
Blog

Inkább csak élménybeszámolónak szántam, nem konkrét tanácsokat akartam elsősorban adni futáshoz, mozgáshoz, de persze az sincs kizárva. Csak mivel mindenki célja más és más, az én módszerem nem mindenkinek lesz célravezető.

Táplálkozási tanácsot pedig nem szívesen adok, mert nem étkezem egészségesen, válogatás nélkül eszek mindent, amit épp megkívánok.

A mentális dolgokról tudok összerakni valamit, az valóban fontos, hogyan tudod leküzdeni a holtpontokat, de ez is egyénfüggő, pl én sosem hallgatok zenét, van aki pedig egy 5km-es futást sem bír ki fülbedugó nélkül. :)
Viszont bárkinek van bármi tapasztalata, tippje, trükkje, nyugodtan ossza meg.


borix
(őstag)

Zenét én sem hallgatok próbálom kitisztítani a gondolataimat,lenyugodni,figyelni a futásra de van akinek a zene segít ebben.
Jó lenne azt a futóstílust elsajátítani mint pl a kenyai futóknál látni nem a gyorsaság és a nagy távok miatt hanem a könnyedség lazaság miatt.(ahogyan az őz vagy egy szarvas csinálja lazán könnyedén erőt sugároz).
Sok futónál csak a öreges totyogást látni még ha letud futni 10 km-t is.


Auratech
(őstag)
Blog

Szerintem a kenyai futók "titka" a lazaság, tágság. Ha a mozgástartomány egészében az antagonista izmok nem fékezik a lendületet, könnyed a mozgás. Európaiaknál szinte kivétel nélkül fékező izommunkával fejeződik be a lendülő mozgás, ami energiát igényel. Ráadásul izolált a mozgás, darabos. Minden kenyai futó kiváló laza táncos. Az európaiak meg kábé mint a kismacik...
Elég rég óta tanulmányozom a balettosok fiziológiáját és képzeljétek el, tornaórán azt látom, hogy a balettos csajok közül a tehetségesek úgy futnak, mint a feketeafrikai futók. Nem tudom máshogy mondani, bocs. Behúzott karok, alig mozgó törzs, imbolygó fej és közepes tempónál is segget verő sarok, mikor előre húzzák a lábukat. Döbbenet. A balett miatt az alap alkathoz képest rendkívül fejlett vádi súlya hosszú távon hátrány de 800-on jók és bírják a fájdalmat...A töritanárunk elég jó és félprofi hosszútávfutó. Megerősített..


Eastman
(őstag)
Blog

Szerintem a tudatos étkezéssel lépnél a dobogó legtetejére - ráadásként. Amennyiben ez cél. Nem akarlak összezavarni, mert láthatóan így is boldog vagy, csak egy megérzés.


deicide
(veterán)
Blog

Ezen gondolkodom már én is egy ideje és tettem is lépéseket, amiket még nem írtam le.
Március óta lefeleztem a fehér kenyér fogyasztását, a kakaós csigák számát és a kóla mennyiségét is kvázi nullára redukáltam. Vannak már látható jelei az újabb változásnak, mert kezdtem ráébredni, hogy innen már nehéz lesz a táplálkozás rendbetétele nélkül feljebb lépni. :K


kpal
(veterán)

Ha már kenyér , van különbség a fehér és félbarna kenyér között ?


koxx
(MODERÁTOR)
Blog

Van persze, bár nem annyira sok (diéta szempontból)

wiki -> [link]


Geller72
(veterán)

A kenyeret azért kell gondosabban megválasztani, mert a szervezet savasodását is nagyban befolyásolja. Én a magam részéről a teljes kiőrlésű, barna, magvas kenyereket fogyasztom, ha éppen eszem kenyeret.

üzenetek