ááá ez kihagyhatatlan volt, ha ismerted volna azt a tanárt... Ilyen asztalra felépített, kvázi bebútorozott műszerek voltak, laborszintű patika tisztaság ahogy csillog az igazi kommunista fólia a bútorlapon, egyedül az oszcilloszkóp volt külön és ha a síri csendben csak másképpen kattant egy kapcsoló te ez felpattant és szinte odarohant, hogy te mit művelsz az ő műszereivel. Hozzá egy kollégista asszem romhányi parasztgyerek akinek a szeme se állt jól, de olyan feje volt, hogyha az elkezdett vigyorogni nem tudtad megállni röhögés nélkül, mert tudtad, hogy valami lesz. De ha nem tudtad hogy mi a szitu akkor is röhögtél, mert olyan feje volt hozzá, hogy beszartál rajta. És akkor ez a fazon elkezdte ott húzkodni a szemöldökét és nyomta a suskust, hogy "figyeld meg hogy rányomja a tápot, figyeld-figyeld most nyomja rá a tápot" és tudod hogy nem lehet röhögni, mer' nem lehet és már a könnyed folyik úgy röhögsz magadban és akkor nyomja tovább, hogy "te ez nem kapcsolja le, á ez hülye, ez tényleg nem kapcsolja le, figyeld már púposodik, már púposodik" és akkor piff még el is durran neki, hááát te az akkora só volt, hogy olyat ember nem látott soha. Bárki más az osztályból áhh hát azonnal lenyomja ha szkópon nem azt látja amit kell egy tizedmásodperc alatt, rögtön elnézést kér hogy biztos a táskában megsérült és megpróbálja menteni a menthetőt, ami már 90%-ig biztos, hogy karó. Ááá, hát ott nem volt olyan, hogy feszültség alatt kézzel hozzányúlsz a panelhez, mert rögtön egyes ha észreveszi. Nem lehetett ott elkezdeni forgatni, hogy mi van vele, hol jött le a kábel vagy ilyesmi hiába törpefeszültség, vagy akármi. Szigorú volt kegyetlenül. A mérés az egy szent rítus volt érted? és akkor ez a hülye meg... óóó hát én a mai napig elröhögöm magam, ha eszembe jut. Lehet hogy köcsögségnek hangzik, de azért ehhez kellett egy hülye is amúgy.