"Egészséges párkapcsolata csak két egészséges embernek lehet." (Nem tuom, ki mondta, de hangzatos.)

Hát nem irigyellek, ismerős szituáció.

Nekem is a sport volt az, ami valamennyire segített, de az sem 100%-os megoldás; jobbat viszont egyelőre nem találtam, pedig már volt rá pár évem...

@celeron - Feldmár András figyelmeztetett a hamis metaforák veszélyességére is. Ez az oroszlános sztori is az, hiszen 3 év eltelt (a legutóbbi kapcsolata óta eltelt gyászidőszak után), és jó munkája volt, tehát nem üldözték oroszlánok, meg egér sem rágcsálta a kötelet. Tulajdonképpen választhatott az eperből meg a szamócából, de fölbukkant egy ananász is, ami kockázatosabb, de élménytelibb, hiszen itthon ritkább... (Ez is egy metafora, nem biztos, hogy jobb; a megszokott gyümölcsök a jó munka, meg az itthoni rendezett körülmények. Az egzotikus gyümölcs pedig a váratlan fejlemény, és végül ez utóbbit választotta RubbishBin, hiszen számára ez volt az a választás, amelyhez szerintem a szíve vezette.)

A talán jobb, ideillőbb jelenségtani leírás inkább Popper Péteré, ugyanis szerinte csomószor előfordul, hogy az emberek nem egymásba szerelmesek, hanem saját vágyfantáziájukba, amelyet aztán rávetítenek a másikra; és később meg jön csodálkozás, hogy nem felelnek meg egymás elvárásának... Pl. a leányzó "doktort" keresett a "bajára" (ami nem egy baj, hanem egy ember által kitalált címke a sok közül!), de kiderült rólad, hogy "aspergeres mellékhatásait majd jól tudja kezelni melletted"...

Visszatérve Feldmárhoz, ő nem szereti, és azóta már én sem, hogy egy embert címkéznek. Ki címkézte a lányt aspergeresnek, és a lány miért fogadta el?! Ugyanis én is ki tudok találni címkéket, és ha elolvasom a DSM-5-öt, a "nemzetközi betegséghatározót", bármelyik emberre tudok én magam is címkét ragasztani. És ha az a szerencsétlen el is fogadja az én címkémet, már hatalmat is gyakorlok felette... Mondjuk én nem vagyok veszélyes, hanem a pszichiáter (hatalmas, hódolatos tisztelet a kivételnek), azaz "szakember", akinek papírja van arról, hogy megfelelően tud emberekre címkéket aggatni.

Az "aspergerrel" akkor címkéznek egyébként valakit a Wiki szerint, ha az az illető nehezen akarja/tudja érzelmeit kifejezni, szokásokat alakít ki, amikhez nagyon ragaszkodik, rázza a kezeit stb.

Azzal kezded írásod, hogy az az "elméd elleni harcról fog szólni". Jézusom, belegondoltál, amit írsz? Ez is valójában egy metafora! Kicsoda az elméd, és ki harcol ellene? Ketten vagytok a valóságban?! Szerintem és Feldmár szerint sem (biztos).

Amit megtanultam, hogy vannak csak-megélendő-megélhető, valamint megoldható-megoldandó jelenségek, dolgok az életben. Az írásod is rávilágított (legalábbis szerintem), ezt írod, hogy "szeretett apám halálát erősen és férfiasan feldolgoztam", de a szakítást nem bírod feldolgozni.
Egyébként nem lényeges a társadalom hozzáállása ilyen ügyekben, le kell sz@@rni, de a haláleset elfogadása érthetőbb, hiszen - ezt többek közt a buddhizmus is így tartja, meg csomó filmben elhangzik - egyszer mindenki meghal. Ha menni kell, hát menni kell.
Egy szakítás rosszabb, hiszen egy kapcsolatban a "paradicsommal is" kapcsolatot építesz ki (tehát nagyjából egy olyan dologgal, ami több, mint kettőtök lenne külön-külön), és ezen kapcsolathoz biza a másik sem árt, ha ott van.
Ha az kilép a kapcsolatból, az olyan, mintha ki- vagy letaszítottak volna mondjuk a Taigetoszról! Ezt meg kell gyászolni! Ezen megpróbálhatsz túllépni, de ennek csak akaratoskodás a vége (az érzelmeidet akarod AKARATTAL befolyásolni, ami LEHETETLEN!), majd ennek az akaratoskodásnak a továbbfejlődése a szorongás, ami tulajdonképpen (Ranschburg Jenő szerint) egyfajta önmagunk ellen folytatott agresszió

Most egyelőre ennyike lenne, olyan szakemberben (inkább pszichológusban, mint pszichiáterben) bízz, aki nem akar téged egyből valamilyen címkerendszerbe belegyarmatosítani, hanem meg akarja tudni, hogyan bánjon veled jól. Ezt remélhetőleg a szíved érezni fogja (ekkor talán szeretve érzed magad a pszichológus társaságában), és meg tudod majd hallgatni, amikor jelzi.

[ Szerkesztve ]

Helyesbítés1:

"a leányzó "doktort" keresett a "bajára" (ami nem egy baj, hanem egy ember által kitalált címke a sok közül!), de kiderült rólad, hogy "aspergeres mellékhatásait majd jól" nem "tudja kezelni melletted"..."

Helyesbítés2:

Ezen megpróbálhatsz IDŐ ELŐTT, erőszakoskodva túllépni, de ennek csak akaratoskodás a vége (az érzelmeidet akarod AKARATTAL befolyásolni, ami LEHETETLEN!), majd ennek az akaratoskodásnak a továbbfejlődése a szorongás, ami tulajdonképpen (Ranschburg Jenő szerint) egyfajta önmagunk ellen folytatott agresszió.

Az érzelmek gondolatokból lesznek, szép lassan. Azokból is, amik nem vagy csak félig tudatosak.

Ezt a "a leányzó doktort keresett a bajára" dolgot már harmadjára hallom, a harmadik embertől. Talán lehet benne valami. Elég sérült a lány több okból is, és mellettem is az maradt végeredményben, sőt még le is romboltam a dolgokkal amikben segítenie kellett. Az a kijelentése hogy nem voltam támasz, talán pont a doktorosdira bizonyíték. De ki tudja, az emberi agy összetett, nem feltétlenül lehet bizonyossággal érteni, hogy mit miért tesz. Egy biztos: nagyon szépen bántam vele. Normális körülmények között ennek a blognak nem szabadna léteznie.

Az írásod többi része is elgondolkodtató, mert az én oldalamon meg az érdekes pszichológiai kérdés, hogy miért mentem egyáltalán bele. Nem voltam elkeseredve, a lányok szeretnek, ő pedig nem is igazán tetszett első látásra. Akart volna más is velem lenni, szóval arről nincs szó hogy a ritka alkalomra csaptam le. Sok piros zászló volt, de megoldani akartam őket sarkonfordulás helyett.

NemCSAK...

Én szerintem érzelmeink többnyire az egzisztenciális, létezésbeli körülményeink (anyagi és kapcsolati), az ezekről az agyunkban alkotott, képzeletbeli elvont "modell" és az épp ebben a pillanatban végrehajtott cselekvéseink kombinációjának változására keletkező belsőállapot-változás, jelenséghalmaz. (Ez lecsapódik fizikai szinten is, hiszen hormonjaink (adrenalin, szerotonin stb.) ezen tudatállapot-változásainkat is valamelyest jelzik.)

Gondolatainkkal tehát KÖZVETLENÜL NEM tudunk hatást gyakorolni az érzelmeinkre, gondolataink mellett szükség van a(z akár éppen végzett) cselekedetünk megváltoztatására IS, de itt nem érzelmeink JELLEGÉRE gyakorlunk hatást, hanem arra, hogy történjék változás. Hogy milyen irányba történik változás, azt csak az adott egyén tudja esetleg nyomon követni, hogyha "statisztikát készít":
"Amikor húst sütöttem a grillen, és utána bort ittam, feldobódtam". Ezt csak utólag tudja meg az ember, miután kipróbálta, előre nem lehet megjósolni, "prekognicionálni"!

(Legalábbis én mintha így tapasztaltam volna... Azt hogy valamit gondoltam vagy nem gondoltam, ettől még nem nagyon változtak meg az érzelmeim... Persze mondjuk előfordult, hogy jó metaforákat találtam valamire, így akkor ez valamelyest még akár elég is lehet önmagában is, de ez ritkább, meg mondjuk egy kis jóga után gyakoribb...)

"Elég sérült a lány" - ezt miből gondolod? Testileg megsérült, folyt a vére? (Egy "lélek" esetében a "sérülés" inkább arra értendő, ha megszégyenülés történik... Valaki megszégyenítette?)
MILYEN jelenség-körnek a címkéje az, hogy "sérült"? Egyáltalán miért címkézed (te is)?
"Egy biztos: nagyon szépen bántam vele" - én azért őt is meghallgatnám, de lehet, hogy így volt, csak ez inkább egy feltételezés és nem megtapasztalás (legalábbis nem hiszem, hogy a te megtapasztalásod...). Bocs ezutóbbiért, csak a sztoriban nem ismerem a lány verzióját, mert ő lehet, hogy máshogy mesélné, mert más volt az ő megtapasztalása, ami nem jutott el hozzád, mert mondjuk gonoszkodott veled, és inkább "visszatartotta magát" attól, hogy elmondja a megtapasztalását. Vagy nem hallgattad meg. Nem tudom. Mégegyszer bocsi, csak jönnek a spekulációk orrba-szájba...

"Sok piros zászló volt, de megoldani akartam őket sarkonfordulás helyett." - Ez a gond. A többségüket ugyanis elfogadni, szeretni lehet, hiszen ezek többsége megélendő jelenség. Ha valakit szeretsz, elfogadod, amilyen. Közhely, meg nyálas, szentimentális duma, de az én élményeim alapján igaznak érzem... Megpróbálhatsz egyébként megélendő jelenségeket (a "sok piros zászló"-t tehát inkább ebbe a "kategóriába" sorolnám) megoldani (hiszen csak megoldandó-megoldható jelenségeket lehet-kell megoldani), de - hogy Torrentétől idézzek pongyolán - többnyire megb@@szódsz...

[ Szerkesztve ]

Első kanyarban fogadd gratulációmat.
Ilyen tisztán látni és írni a dologról - egyáltalán az, hogy tudsz róla írni, nagyon nagy dolog. Ha beszélni még nem is.
A legjobb amit tehetsz most hogy edzel. Javít a mentális helyzeten, plusz kénytelen leszel enni és inni is. Ráadásul akár cél is lehet, amiből gyanúm szerint most nagyon kevés van.

Sok sikert kívánok péntekre, nagyon remélem hogy sikerül.

Ha őszintén megváltozik a gondolatod vagy véleményed (nem erőszakkal úgy teszel, intellektusból), akkor pár nap-hét-hónap, és az érzelmeid is lekövetik a változást.

Érdekes, sokan azt mondjak, kösd le magad valami mással, szerintem meg ne.
Nem elterelni kell a gondolatokat, hanem végig zongorázni akar milliószor is, és keresni a hibákat, mi miért történt. Lehet kegyetlennek hangzik, de ebből lehet tanulni, sőt sokkal jobban fog az önvédelem is működni.
Nagyon jó emberismeretet lehet szerezni vele, pár órányi beszélgetés után, tudod mire számíts.

Persze egyen függő kinek mi jön be, vagy mit visel el.

Nekem ami bejött az az edzés. Ilyenkor rogyásig edzeni, annyira kidögleszteni magad, h éjjel ne töprengj baromságokon. És utána priceless, mikor összefutsz valamikor az exeddel, és megjegyzi, h de jól nézel ki.
És most őszintén. Saját tapasztalatom alapján nincs az a nő, aki miatt fél óránál érdemes lenne tovább bánkódni. Persze, le kell vonni a megfelelő következtetéseket (ő volt a hülye, te b@sztál el valamit), de az élet megy tovább. Jön másik.

" És utána priceless, mikor összefutsz valamikor az exeddel, és megjegyzi, h de jól nézel ki."

Azért csinálni valamit, hogy egy másik ember megjegyezze, hogy jól nézel ki nem jó ötlet szerintem. Ráadásul egy olyan ember, aki már nem érdekel és akit te nem érdekelsz. Ha nem magadért csinálod a dolgokat, azaz nem azt amit te tényleg szeretnél és nem egy külső elvárás / megfelelni vágyás / "na majd én akkor is megmutatom neki hozzáállás" alapján, akkor savanyú lesz az élet végén a szőlő.

[ Szerkesztve ]

Aztán pedig meg is kell tudni bocsátani magadnak, hogy átvertek. Ezek megtörténnek, és nincs leírva sehol, hogy velünk nem történhet, csak mással.

De még1x: mi van, ha nem a szakítás miatt van maga alatt, csak ez triggerelte?

( :
edzel hogy ne legyen kínod
grátisz, ha esetleg összefutsz az exeddel akár a kicsi nyála is kifolyik
ez az ok meg okozat úgy látom néha feladja neked a leckét

Nincs általános gyógymód.

Én 2 éve egy párkapcsolati krízisen mentem át, fél évig tartott és még 1 év komoly munka volt benne.

Ott a régit építettük fel újra, napjainkban már a gyermekünket várjuk.

Ez pl. hepíend.. De volt hasonló kilátástalanság a krízis elején, hogy akkor mit is kezdjek magammal, ház, lakás albérlet, temetkezzek a munkába pl. de az sem segített.

Én szakemberhez fordultam, az sokat segített. Plusz egy új élmény is volt, amitől az ember rettegnek, hogy mástól segítséget kérni...

Ha én nem tudom megoldani, akkor legalább egy iránymutatást kapok olyan embertől, aki szakértő, tud krízist kezelni.

Én is tudtam, hogy baj volt már előtte, csak szőnyeg alá söprögettük...

Nálad annyiban másabb, hogy ezt már egyedül kell megoldanod, mármint másik partner nincs.
Szakember igen.

Tűzz ki apróbb célokat, mindegy mi az. Bármit.

És kirándulj, szellőztess kicsit, rakj rendet belül-kívül.
Fuss, sportolj, ami lekapcsolja a kattogást. Mert az egy métert sem segít az életedben.

Én a sportba menekültem, emberfeletti az, hogy mekkora energiákat tudsz felszabadítani. 20-30-40 km-eket bringáztam, rengeteget futottam pl. persze azért ésszel.

Én TRX-re, crossfitre is eljártam, új embereket ismertem meg, csak arra figyelj, hogy a problémádat ne kezdd el mindenkire ömleszteni, mert egy idő után nem akarnak veled találkozni

[ Szerkesztve ]

a tervezett decemberi hazaköltözése helyett én költözzek ki azonnal.

Na itt álljunk meg egy szóra. Ez az elejétől tudott, és ismert volt?
Ha akkora lett volna valójában a szerelem, akkor azt a pár hónapot kibírjátok. Tudom, a távkapcsolat szívás, de teljesen más a helyzet, amikor látod a fényt az alagút végén.