Drukkdrukk
Meló, vagy ha az nincs, akkor próbálj meg valami értelmeset csinálni (akár elmenni egy kicsit önkéntesnek). Az általában segít. A lényeg a sikerélmény.

"Anglia után nagy reményekkel költöztünk haza, hogy megpróbáljunk normális életet élni a saját hazánkban."
Itt sajnos azt helyből nem lehet

[ Szerkesztve ]

Köszönöm! Az írásban említett pénteki interjú végül sikeres lett. Legalább ennyivel beljebb lettem.

Mindig irigykedve hallgatom azokat a sztorikat, amikor egy szakitas miatt szomorkodik valaki.
Azok az emberek, akik akkor szulettek,amikor utoljara hallottam egy notol a "szeretlek" szot, mar felnottek.
Nem mondom, hogy ez igy jo,vagy normalis, de azert sikerult osszeomlas nelkul kezelnem a szitut eddig.

Mint említettem is, mindenki mástól omlik össze. Esetemben nem szeretethiányról van szó, de kapcsolatfüggésről sem. Azonnal lennének lehetőségeim a "pótlásra". Az én esetemben az adott személy elengedése ütközik falakba.

De itt sztem. nem az a lényeg h. szakítás miatt szomorkodik az ember; hanem az, h. egy bárkivel megtörténő eseménynél érzi az ember h. abnormálisan éli meg. Egyébként örülök neked h. így éled meg ezeket, egyébként ez lenne a teljesen normális, de sajnos vannak ilyen "elcseszett" emberek.

RubbishBin: neked pedig kitartást!

[ Szerkesztve ]

Jobbulást kívánok!

Az a fontos, hogy legyen valami ami leköt fejben és ne rá gondolj, valami ami eltereli a gondolataidat róla. Ebbe a munka azért elég sok időt elvesz, de jó mellé valami hobbi is mint pl az edzés vagy bármi más. A háziállat is sokat tud segíteni. Foglalkozni is kell vele és egy kutya hálás is érte.

Remek hír!
Ha már edzés: nem írod ugyan, milyen jellegű, de ha body jellegű súlyzós, esetleg erőemelés, próbáld ki a HST rendszert. Folyamatosan fenntartja az érdeklődést, folyamatosan változik, végig a meghatározott célok lebegnek a szemed előtt - legalábbis én így voltam. Így a klasszikus osztott helyett ez érdekes, izgalmas, nem fog unalomba fulladni, ami esetedben most nagyon fontos!
Sok sikert a továbbiakhoz!

@nemszabad is jól mondja!

@kenwood : Na 4 évtized alatt én is annyira jöttem rá, hogy érdemesebb békén hagyni mindenki, és elérni, hogy engem is békén hagyjanak

[ Szerkesztve ]

De lehet. Nem a hely számít, hanem az egyén.

Először is: jobbulást barátom!
Másodszor, csak nekem tűnik fel ez a nagyon nagy lelki erő amivel rendelkezel?

Ő még szerelmesebbnek is látszott mint én, így kikapcsolva az önvédelmi mechanizmusomat, megadtam magam.

Megadni magad és beleoldódni egy kapcsolatba 100%-ra a lehető legnagyobb erő szerintem (mondom azért is mert az Én poklom a kapcsolódásra való, és így megadásra való képtelenség). Én nagyon irigyellek.

Mivel nekem a boldogság mindennél fontosabb, ezért belementem. Felmondtam az eddigi legjobb munkámat és az albérletemet, és hátrahagytam a szerető családot és barátokat.

Ha jól értem akkor a boldogság ebben a párkapcsolatodban volt fellelhető, és nem volt megtalálható a szerető családban, a barátokban, és életed eddigi legjobb munkájában?

A három történetben ugyanaz a közös: nem tudom kezelni mentálisan. És hogy egy kis poént is vigyek bele, életemben először tudok azonosulni Lewis Hamilton-nal. Csak engem nem Nicole tett tönkre.

Szerintem nagyon is tudod kezelni, sőt. Viszont eléggé ellentmondásos hogy "nem Nikol" tönkretett, holott pár sorral feljebb Te döntöttél úgy hogy sebezhetővé válasz egy kapcsolatért. (ismét irigy vagyok)

Mi a jobb?
Szerelembe esni egy lánnyal, megadni magad neki akivel repülni tudtok együtt, és vállalni a megszeliditésből fakadó risk-et hogy valamelyikőtök meghal/elmegy egy másik emberrel/kidob/stb stb.

Vagy:
Szerelembe esni egy lánnyal nem tenni semmit, és így nem tapasztalni, nem növekedni, nem alakítani ki lehetőségeket magad számára?

Én gratulálok, légy büszke magadra!

Feldmár Andrásnak van egy jó írása ami a következő sztorin alapszik:
Oroszlánok elől futsz elérsz egy szakadékhoz ahol van egy inda, elkezdesz lefelé mászni viszont észreveszed hogy alattad is oroszlánok várnak.
Feletted is alattad is veszély, te lógsz egy indán, amit egy egér elkezd rágni.
Megrettensz, körülnézel és észreveszed hogy egy szamóca lóg ki a sziklák közül.
Elveszed-e a szamócát vagy sem?

Ez szerintem nagyon fontos üzenet jelen kontextusban. Te elvetted a szamócát, jól tetted

[ Szerkesztve ]

menj el egy építkezésre dolgozni, majd kimelózod a nagyját és még pénzed is lesz
ha az sem segít, valami keményebb küzdősportra is elmehetsz mellette, ott majd kiverik belőled a bajt
vitzen' kívül

Meg tudlak érteni, én a gyerekeim miatt vagyok sokszor hasonló helyzetben, ma is könnyes szemmel ébredtem. Nem ők tehetnek a helyzetről, a felelősöket meg pokolra kívánom minden nap és tomboló harag van bennem amit zenehallgatással és motorozással tartok féken illetve kockulok, befordulok és igyekszem nem bántani szavakkal, érzésekkel azokat akik még mellettem vannak. A világ felé mást mutatok mint ami valójában a lelkemben van, szétszakadok de élek és előbb-utóbb talpra állok.

nos a rövid leírásod alapján a hölgy egy kicsit mintha narcisztikusnak tűnne. Te pedig jó eséllyel empata vagy, és folyamatosan belefutsz az ilyen "csajokba". Elsőnek a határaidat kellene tisztáznod, a nemet mondás képességét, mert így ciklikusan bevonzod a mérgező embereket, nem csak a párkapcsolatokban hanem pl a munkahelyen is. értelemszerűen újabb összeomlás és újabb depresszív élet következésével minden ilyen kör után.

Sziasztok!

Ismerem a helyzetet.Kb.23-24 évvel ezelőtt én is átmentem hasonlón.Ezt az érzést egyetlen dolog tompítja,semmi más!!Kipróbáltam nagyon sok mindent......,de az időn kivül nincs jobb orvosság.
Addig pedig próbáld meg magad vmivel lefoglalni ahogy írják többen.Bármit csinálsz ez mindig benned lesz,vmelyest el tudja venni a figyelmed,de az "idő" lesz az igazi megoldás.
A gyúrás,coop playstation,keményebb munka,stb. nem rossz,de az igazi az "idő" múlása lesz.
Nagyon fontos,hogy tarts ki!!!!!!!!!
Ne add fel semmiképp!!!! Buziságnak tartom,mert nem mindenre érvényes,de a te helyzetedre igen:
"Ami nem öl meg az megerősít."

Ne add fel!! :-)

2002-2003ban volt egy 9hónapos kapcsolatom, ami miatt évekig szenvedtem... sőt évek múlva is volt, hogy visszajöttek a dolgok és lezúztak... ezt kb 5-6 év volt teljesen kiheverni és lezárni... azért volt nagyon nehéz, mert ezt egyedül én csesztem el: életre szóló lecke volt (másik nővel megismerkedtem és szakítottam vele, mielőtt az a kapcsolat elindulhatott volna... 1hónap múlva rájöttem, mekkora idióta voltam, próbáltam mindent visszacsinálni, de már késő volt)

a többi pedig?
2004-2007-ig volt egy hosszabb kapcsolatom, eljegyzés, összeköltözés, végül azzal zárult hogy megcsalt, én pedig továbbléptem... akkor vettem lakást 2008 elején: lekötött 1-2 hónapig az intézés, majd felújítás és ide már új nővel költöztem ...a megcsalás egy akkora rúgás volt, hogy szinte azonnal túlléptem rajta
2008-2009: új nő, eljegyzés volt itt is, 2009 végén egyik napról a másikra elköltözött egy vasárnap reggel... ezt kb annyi volt kiheverni, hogy lementem a boltba egy doboz barna szofiért és 2 nap múlva amikor bl-meccsre pattinthattam egy sört, már nem is érdekelt (iszonyúan lekorlátozott rengeteg dologban és ennyi idő alatt beláttam, hogy sokkal jobb lesz mindkettőnknek külön)
2009-2011: az előző után új barátnő, minden jónak tűnt és ő is egyik napról a másikra elköltözött, mert "még élni, bulizni akar" (én ekkor 28 voltam, ő 23) ...ez a szakítás pár hétre rendesen a padlóra tett ...akkor léptem rajta túl, amikor valami cuccáért még eljött és úgy nézett ki, mint valami kifent p*csa

ezután a nő után tekerjük vissza az időt 2003-ig: aki miatt dobtam az első komoly kapcsolatot, az ő anyjának van egy húga (féltestvér, nagy korkülönbséggel) ...aki történetesen az 1. exmenyasszonyom legjobb barátnője (volt) és 2004től kezdve személyesen is ismertem, mert egy suliba jártunk ...írogattunk néha egymásnak, iszogattunk is párszor barátilag... 2011 végén félig kifelé volt már egy rossz kapcsolatból és 1-2 hetente összeültünk hétvégente kocsmázgatni és beszélgetni meg se fordult a fejünkben, hogy majd egyszer több lehetne közöttünk, majd egy jobban sikerült este mégis lett: lassan 10 éve együtt vagyunk, 7 éve vagyunk házasok és 5 éves lesz a fiunk

ui: nekem ami legjobban bevált, ha a lehető leghamarabb a legmélyebbre lemerülök a gyászban... kis alkohol se árt, hogy még erősebb legyen a hatás... elő kell szedni minden emléket és lemenni annyira, ahonnan csak felfelé van út ha érzed magadban, hogy ezt kibírtad, akkor ez erőt fog adni a továbblépéshez

[ Szerkesztve ]

Ne aggódj, lesz ez még sz@rabb is. De tényleg. Bár most hiába írom le, egyszer Te is azt fogod érezni, hogy felesleges az ilyen dolgokba ennyi energiát rakni. Lelkizős típus vagyok én is, a problémát kielemezni, megoldani szeretem és nem dobni rá egy adag földet, de az a helyzet, hogy sok olyan szituáció adódik, ami egyszerűen nem éri meg a mélyebb elemzést, az önmarcangolást, a plusz energiák betolását. Egyszerűen és elegánsan le kell sz@rni magasról, és ehhez a dacból tudsz energiát meríteni. Tapasztalatból beszélek (sajnos), rúgott már belém úgy nő, hogy azt szerintem az életben nem dolgozom fel, a teljes világom összetört, az addig vakon és kérdések nélkül követett értékrendszerem egycsapásra elértéktelenedett, és kábé másfél évem ment rá arra, hogy egyáltalán valamelyest túllépjek a dolgon, ha nem kettő. Egyszer aztán úgy ébredtem, hogy tudod mit, egy köcsög vagy, ennyit érdemelsz viszonzásképp is, sz@rok én már rád. Utána kezdtem el újra kiegyensúlyozott lenni, javaslom a módszer megfontolását Neked is. Néha feltör belőlem, talán nincs olyan hónap, hogy legalább egyszer ne gondolnék erre (pedig 10 éves a sztori), de már csak egy magamban elmormolt "b@szdtemegazanyád" elég ahhoz, hogy legyintve lépjek is tovább. Inkább azon baszom fel magam már egy ideje, hogyan lehettem annyira naív és nyitott (mint Te), hogy nem vettem észre, mi is megy a hátam mögött. Ez persze gyanakvó sz@r emberré tett bizonyos szinten, de azt hiszem, normális embert csak egyszer ültetnek fel, utána már résen lesz. Szerintem itt két út van: vagy maradsz, aki most vagy, és minden jöttment idióta beléd törli a lábát, vagy felveszed a kesztyűt, és a - szerintem - alapvetően jó szándékú, jóhiszemű neveltetésedet sutba dobva (vagy minimum egy nagyon erős kritikai szűrőt elé biggyesztve) gyanakodva állsz a világhoz.

Amúgy meg, egymagad se biztos, hogy olyan rossz élni, csak az ember elhiszi a társadalmi dogmákat, amit belenevelnek, hogy csak családdal és gyerekkel teljes az élet. Bizonyára így is van, csak nem mindegy, milyen áron éred ezt el. A lelki öncsonkítás, öntorzítás, visszatérő önmarcangolás egészen biztosan nagyobb ár ezért, mint amennyit ér.

Erőt és kitartást!

[ Szerkesztve ]

Sajnos nagyot változott a világ a 30-40 évvel ezelőttihez képest. A nők többsége humán erőforrásként kezeli a férfiakat. Sokan szükséges rosszként tekintenek rájuk, mint akiket el kell viselni ahhoz, hogy a nagy álom, a gyerek összejöjjön. Utána már csak annyira fontosak, amennyire a családfenntartáshoz szükségesek.