Ne viccelődj, nincs miért bocsánatot kérni, így jártam.
Megoldotttam a legtöbb problémát mára, de vannak olyan dolgok amik a személyiségem része olyan szintig, hogy tudatosan nem tudom kezelni. Ezért tartom magam távol a gyereketol(félre értés ne essék nem szexuális aberráció), meg nem is tudok velük kapcsolatot teremteni.
Kérdezz bátran bármit, nincs mit szégyellnem 
[ Szerkesztve ]
Köszönöm a bizalmat. 
Gondolom, voltál már gyerek(ek) közelében. Mit tapasztaltál? Közeledtek feléd, közömbösek voltak, vagy menekültek tőled?
Szerk: Még valami. Mit érzel, ha gyereket látsz? Jaj, vigyék innen, vagy de jó lenne bratyizni vele, netán semmit?
[ Szerkesztve ]
Amennyire feltűnt semlegesek. Nem erőltetem magam, nem is nagyon beszélek velük.
Nem kelti fel az érdeklődésem egyáltalán a gyerek jelenléte.
Semmit sem érzek.
Ami inkább furcsa, a kutyákért megbolondulok, saját tacsi is úgy van kezelve mint más a gyerekét. Tudom nem normális, de én sem vagyok az.
[ Szerkesztve ]
Szerkesztettem a hozzászólásom, mi lenne a második kérdésre a válaszod?
A kutyák szeretete nem hozható összefüggésbe, hiszen gyerekes apaként is szerethetnéd őket.
Ha látnál egy keservesen síró gyereket, megvigasztalnád, vagy közömbösen elmennél mellette?
Sajnos erre nem tudok válaszolni, csak ha benne vagyok a szituációba.
Valószínű nem.
Az a baj, hogy az, hogy mit érzel, ha gyerek van a közeledben, nem sokat árul el, mert én sem tudtam mit kezdeni egy kicsi gyerekkel, mert nem voltam rákényszerítve, nem voltam vele a nap 24 órájában, csak egy-két hetente pár órát találkoztam, akkor is mindig a szülőknél volt, meg ilyenek. De a saját az más. Naponta ott van, beépül az ember mindennapjaiba, akaratlanul is hozzáigazodik az ember, és elkezd foglalkozni vele.
Egy női kollégám nem merte megfogni a kisbabákat, teljes para volt, mintha egy kristálypohár tornyot adtál volna a kezébe. Mindenki meg akarta enni a gyereket, ő meg inkább hátrahúzódott a tömegben. Aztán gyereke lett, és kicserélték. Nem anyai ösztön, vagy ilyesmi, csak simán rájött (mert muszáj volt neki), hogy egy baba nem ördögtől való (Igaz, Rosemary? 
), és nem olyan törékeny, mint amilyennek tűnik.
Szóval attól, hogy valaki egy idegen gyerekkel szemben közömbös, az nem jelent semmit. Férfiaknál legalábbis.
Szeretném, ha ezt elolvasnád, majd itt elmondanád, hogy magmozgatott-e érzelmi szálat benned.
Azzal nincs baj, bár sokáig tartott nekem is idáig eljutni.
A baj talán az, nem tudok bízni, sokat analizáltam magam, de talán sosem érek a végére
A baj talán az, hogy szükségtelenül analizálgatsz, miközben nem veszed észre, hogy milyen szép egy vadvirág az árokparton, nem veszed észre, hogy csak egy mosoly kell ahhoz, hogy csillogó szemmel rád mosolyogjon egy ártatlan gyerek. Bezárkóztál, pedig nem kéne. A mások hibái nem a tieid.
Nagyon hallgatsz. Csak remélni tudom, hogy nem bántottalak meg.
Vacsora, megjött asszonykám, ha nincs probléma később folytatjuk
Jót röhögtem, délután kettőkor vacsora? Aztán beugrott, hogy egy kicsit távol laksz.
Az asszonykának mi a véleménye a nekem nem kell gyerekről. Sokan szeretnének de nem jön össze. Kicsit homályos a kép. Persze a kor is számít. Két kutyám van. Gyerek nincs. De nem zavarna ha lenne.
Nehéz megfogalmazni, talán úgy a helyes, hogy megpróbálok odafigyelni mit teszek. Ez azzal jár, hogy tudnom kell miért teszem. Így próbálom megszüntetni a káros magatartás formákat.
Most el lehet hordani mindennek, mert ez berögzült, ez alól csak "segítséggel" tudtam kibújni. Nagyon jó érzés volt, és megértettem/megtapasztaltam a legtöbb dolgot amit előtte nem sikerült.
Ez mind azzal jár, hogy nem volt a hagyományos értelemben "gyerekkor" nem és nem is úgy váltam felnőtté, hogy az előnyös legyen számomra.
Míg mindenki a csajokat kergette, én egyenletekrol álmodtam. Nem vicc. Nem értettem semmit az egészből.
Tudom élvezni az életet, de a hiányzó torz minták miatt Nem is próbálkozok, hogy utódok legyenek.
Ezt a részt elzarom, a saját unokaöccs és hugi hanyagolva volt a legfontosabb időszakban, meg ha tudat alatti is volt a döntésem.
