Itt most a való életre gondolsz, vagy a fórumra?

Való életre gondoltam, de a fórumra is igaz.

[ Szerkesztve ]

Mikor a melohelyen talalkozol ilyen emberekkel ...

Na igen a meló az külön történet, az egy nagy színház sokaknak.

Szepen hangzik, de ezutan is masoknak fogsz megfelelni. Persze hajlektalankent egy satorban elve teljesitheto.

Helyes, vállald fel a nyilvánvalót

Részben egyet kell értenem veled.

Ideje volt már.

At tudom erezni a gondolataid. Az elet bizonyos teruletein jo is ha az ember magat adja, mashol viszont ez nem mukodik sajna.

Örülök, és sok sikert kívánok! Ha pedig támogatásra van szükséged, tudod hol érsz el.

ld. alásírásom

Sok sikert a megvalósításhoz! Ha csak részben sikerül az már szuper

Kösz.

Rossz hírem van, az is te vagy. A viselt álarcot lehántani nem tudjuk, mert oly szorosan simul a bőrünkre, az emberi társadalom valósággal összeforrasztotta vele: azt csak átformálni lehet, és kellő erőfeszítéssel egészen olyan lesz, mint amilyet szeretnénk. Mert különös és természetes dolog, hogy az ember, midőn ráeszmél önnön eszményképétől való eltávolodására, egyszeribe letagadja a világnak mutatott arcát, és buzgón fogadkozik az új élet reményében. Pedig elvitathatatlan, hogy amit addig tettünk, azt is mi tettük, amit addig mutattunk, azt is mi mutattuk.

Nincs olyan élethelyzet, amikor ne játszanánk szerepet, noha ez nem feltétlenül kellemetlen élmény, mert a szerep lehet tetszetős és igaz is. De lehet ösztöni, otromba és primitív: sokan az ilyen megnyilvánulásokat tartják őszintének, pedig akkor színészkedik az ember leginkább, akár az erejét fitogtató gorilla, vagy a hivalkodó páva, amelyek csupán a dominancia génjeikbe rögzült vágyát élik meg a szerepjáték egy - emberi mércével - sekélyes szintjén.

A másoknak való megfelelés pont annyira hazugság, mint az önmagadnak való megfelelés. Egyik sem alantasabb a másiknál, és egyik sem zárja ki szükségszerűen a másikat.

(Persze ha valami konkrétumot is írnál... )

Tudom van a kegyes hazugság is.

Hát, nem erre céloztam, voltaképp eszembe sem jutott... Általánosabban értettem, noha a kegyes hazugság kétségtelenül részhalmaza. Én mondjuk inkább tapintatnak, udvariasságnak vagy jó szándéknak nevezem, mikor hogy. Meg kell hagyni, udvariasságból és tapintatból nem mindig jeleskedem, az a fránya racionalizmus gyakran romba dönti minden finomságra való törekvésemet...

[ Szerkesztve ]

Én is hoztam annó hasonló döntést és pl. a sok "haverból" 1-2 maradt, akit annak mondok... de megérte és tedd azt, amit jónak látsz, ne azt amit más lát jónak neked

Az udvariasság, tapintat szerintem is egy jó erény. Tudom nem mindig lehetünk őszinték, vannak helyzetek, mikor egy kis füllenttés kell ahhoz, hogy ne bántsuk meg a másikat. Például amikor a frizurájáról van szó, ha az nem tetszik, de láttom rajta, hogy neki igen és nem szeretném megbántani. Ez jó dolog lehet, de persze nem túlzásba vive! Viszont vannak dolgok, amiket nem jó tagadni. Ekkor jön az, ami nálam is van. Ami leginkabb a félelmeinkből táplálkozik. És olykor vicces, vagy kínos szituációkat tud okozni.

[ Szerkesztve ]

Köszönöm a biztatást. Szerintem is ilyenkor derül ki, hogy ki az igazi barát/haver.