[Re:] [Cyberpunk:] Önbeismerés - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


solfilo
(veterán)
Blog

Lehet, hogy csak megemlítette a pedofíliát, ettől még öncélú és szándékosan félrevezető. Vagy ha nem szándékos, akkor egyszerűen csak butaság.

Szerintem van benne csúsztatás, pl:

"Ráadásul az Egyesült Államok épp a világuralmi programot hirdető iszlamizmus ellen kibontakozó élethalálharc közepette döntött úgy, hogy szakít az alapító atyák által az amerikai demokrácia alapjának tartott zsidó-keresztény örökséggel."
vs.
„És ha valaki férfival hál úgy, amint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok.” (Lev. 20,13)

Csúsztatás az is, hogy "A házasság sajátosságát (amitől az, ami) az adja, hogy ez a forma az egymással életközösségre lépő férfi és nő nemi különbözőségéből adódóan tipikusan közös gyermekek születését és családban való felnevelését célozza, erre alkalmas".- vagy amennyiben nem csúsztatás, akkor nem tudom milyen jogon házasodhatnak össze meddő nők meddő férfiakkal.

"Az államnak – mint a társadalom, a nemzet megőrzésére hivatott szervezetnek – joga és kötelezettsége kiemelt védelemben részesíteni és előmozdítani a társadalom, a nemzet fennmaradásához létfontosságú érdekeket. A gyermekvállalás ide tartozik még akkor is, ha a nyugati társadalmak jelentős része erről hajlamos megfeledkezni." - a melegházasság engedélyezése veszélyezteti a gyermekvállalási kedvet vagy a gyermekvállalás védelmét? Én kevesebb leszek attól, mert mások hozzám hasonló jogokat kapnak?

"A gyermekek jogai meg végképp elsikkadnak ebben a forgatagban, pedig leginkább ők a veszélyeztetettek. Pontosabban az egészséges testi és lelki fejlődéshez való joguk van veszélyben, amit az biztosít, ha tényleges apából és tényleges anyából álló családban nőnek fel." - ez így megint csúsztatás, a szerző a saját véleményét vetíti ki a valóságra. Van kutatásokkal alátámasztott ellenvélemény is ebben a kérdésben.

A legérdekesebb rész szerintem az amerikai demokráciáról szóló bekezdés, azaz hogy jó e, ha a Supreme Court ilyen döntést hoz. Nagyon kíváncsi lennék egy olyan írásra, ahol megjelenik mindkét oldal véleménye erről.

üzenetek