Attól még, hogy nincs róla dokumentáció, elég kétséges, hogy akár József Attila, akár Benedek Elek ne ment volna utána a technikának. Volt már könyvtár és volt már irodalom, amit például olvashattak. Lehet, bele sem gondolunk, de amikor csak olvasunk, voltaképp írástechnikát szívunk magunkba. (Már ha az ember maga is alkotó.) Ha ez nem így lenne, akkor nem volna fejlődés, nem volnának egységes stílusok az irodalomban. Nem másolás ez, hanem a meglévő elemek beépítése a saját módiba.

Ha Syd Field: A forgatókönyv c. szakkönyvét (vagy akár Egri Lajos: A drámaírás művészete c. alapművét) elolvassuk, rájöhetünk, mit is rejt az alkotás szakmai oldala. Egri arra is kitér, hogy olyan nagy drámaszerzők, mint Shakespeare vagy Ibsen még minden bizonnyal a zsenijüknek köszönhetően jöttek rá bizonyos alapvető szabályokra, amelyek néha ellent is mondtak az arisztotelészi drámaelméletnek - de egyáltalán nem gond és nem alantasabb, ha az elődök nyomán mindezt már készen megtanuljuk - akár tovább is fejleszthetjük a saját stílusunknak megfelelően -, hogy a saját hozzáadott értékre koncentrálhassunk.

Az "ÉS-témához":

"A szél sivítva rohant el a hajó mentén. És a tenger morajlott, elvesző, megújuló sustorgással." - Rejtő: Piszkos Fred, a kapitány

"Addig ment, addig ment, míg el nem érte a Dunát. Azon is átalment, ladikos embert lelt, az áttette. És ment." - Móricz: Barbárok

"És az éjszakába és füstbe burkolt kísérteties képből egyetlen hang hallatszott: egy láthatatlan gőzgép elnyújtott, nehéz lihegése." - Zola: Germinal

Voltaképp a legtöbb művet felütve sok ÉS-sel kezdődő mondattal lehet találkozni. Az ÉS egy remek és hatásos elem. Narrációban más a szerepe, mint párbeszédben.

[ Szerkesztve ]