üzenetek

hozzászólások


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Adynak is vannak rettentő gyenge versei, pedig ő igazán zseni volt. :) A Solarist még nem láttam, szóval ebbe nem tudok belemenni. Mondjuk Tarantinót sem istenítem, csak példának hoztam.

Kicsit félreértettél. Az ihlet úgymond az ötlet, nem a folyamat. Az adott történetnek, sőt az adott jelenetnek lehet egy ihlete, de aztán a megalkotásakor gondolkodni kell. Ihlettől nem lesz bravúros senki nyelvezete sem, és hát Radnóti is számolgatta az ütemeket, amikor az eclogáit írta. Ha valakinek kisujjból jönnek a jobbnál jobb mondatok és szerkezetek, az akkor is technikailag jó, ha nem nagyon tanulta, csak magától jött rá a dolgokra.

Egri Lajos hívja fel a figyelmet egy világklasszis drámában fellelhető hatalmas hibára: Moliére Tartuffe-jében a megoldás nem következik a cselekményből. Ez is egy drámaelméleti alapvetés Egri óta, ami felett Moliére elsiklott, hiszen Arisztotelész óta még nem is tanulmányozta akkor senki, mitől lesz jó egy dráma, ő pedig csak kedveskedni akart a királynak.

[ Szerkesztve ]

üzenetek