Nem tudom, mit írtam az LCHF-ről, de az is azért műkódik, mint az összes többi, ami nagy eséllyel működik: rendbe teszi a szétcseszett hormonális szabályzást. Az LCHF közel van ahhoz, amit én javaslok mindenkinek, akinek pofás inzulin rezisztanciája van (általában zsírmáj, majd pocak, majd egyéb hájasodás, a klinikai biomarkerekről nem is beszélve): alacsony inzulin. Bár nem ez az egy hormon "mászik el" a metabolikus szindrómában, de szinte mindig elég, ha erre fókuszálunk. A leptin rezisztencia pl. mindig rendeződik az inzulinnal együtt.
Van még nehány dolog, amire érdemes figyelni az LCHF-en felül, és ha egyszer összejön, oda fogunk eljutni. Szeretném vázolni, hogy miért és hogyan alakulnak ki a gondok, és hogy erre miért azok a megfelelő válaszlépések, amit javaslok. Valójában az "extrák", amiket hozzá tervezek tenni, csak az igazán makacs esetekben nyújtanak lényeges pluszt, egyébként az LCHF már egy óriási ugrás ahhoz képest, ami a problémák kialakulásához vezetett.
Ami a jelen témát illeti, ez inkább egy mellékszál, de később fontos szerepe van annak megértésében, miért is ehet ad libitum az ember, és mégis miért fog fogyni. A délután betett grafikon kiválóan magyarázza, főleg ha hozzátesszük még az éhség- és jóllakottság érzés kialakulásának fiziológiáját, illetve ezeknek az eltérő "üzemanyag" használat biokémiájával való összefüggését.

[ Szerkesztve ]